2020. október 18-án 18 órakor indul, és 21-én szerda este 18-20 óra között zárul az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad első Elit Online Aukciója prémium lipicai lovakkal.
Riderline Magazin cikkei
Október első hétvégéjén eredetileg a Lovastorna Országos Bajnokság került volna megrendezésre, a járványhelyzet miatt azonban módosult a versenynaptár, és végül az idei első és egyben utolsó minősítő verseny került sorra a Nemzeti Lovardában a november első hétvégéjére csúsztatott OB előtt.
A díjlovasokat négy, a lovastusázókat három korosztályban várja a Talent Program következő évada, a jelentkezési határidő október 20.
A koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt Magyarországon élő külföldiek versengenek idén a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán szombaton és vasárnap. A tíz versenyző között lesz Indiát, valamint Mexikót képviselő lovas is.
A Gestüt Lewitz által tenyésztett lovak dominálták a Kecskeméten megrendezett Tenyészverseny döntőit.
Kansas VL nyerte a négyéves lovak döntőjét a Kecskeméten zajló Tenyészversenyen. Interjú Eszes Ferenccel.
A szombati napon a középdöntők zajlottak az 5-6 éves és az utánpótlás lovaknak, a négyéveseknél pedig a döntőt lovagoltak a versenyzők.
Második alkalommal ad otthont a kecskeméti Airvent Lovas Club a díjugrató Tenyészversenynek. Közel 190 minősült ló tulajdonosa adta le nevezését a három napon keresztül zajló országos döntőre.
Elhunyt Szőke Vince (1954 – 2020) állattenyésztő üzemmérnök, Magyar Derby győztes futtató, versenyintézőségi tag.
A magyar színeket három versenyző, Dobrovitz József, Papp János és Vida József képviseli a zárt kapuk mögött megrendezett, rendhagyó világbajnokságon.