Elhunyt minden idők legsikeresebb díjugrató olimpikonja, Hans Günter Winkler. A német díjugrató öt arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon 1956 és 1976 között, emellett egyéniben kétszer volt világbajnok. Hans Günter Winkler 91 éves volt.
Címke: gyászhír
Április elején elhunyt Bognár Sándor agrármérnök, lótenyésztési felügyelő, lovas olimpikon. Tiszteletére a felújított Nemzeti Lovarda Dísztermében 2018. május 7-én 15 órakor búcsúztató emlékülést rendeznek.
59 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kucsora István, a Kéktói Ménes alapítója és tulajdonosa. A hódmezővásárhelyi lovas szakember a Furioso North Star fajta legmeghatározóbb életben tartója volt, emellett aktívan vett részt a lovaséletben, versenybíróként állandó résztvevője volt Dél-kelet Magyarország versenysportjának is.
68 éves korában elhunyt Bognár Sándor díjugrató olimpikon, a ’60-as, ’70-es évek egyik legeredményesebb díjugrató lovasa.
Egy fantasztikus lovast, egy kiváló díjugratót veszített a világ.
Hetven éves korában elhunyt Som Lajos, a Piramis Együttes egykori vezetője.