Már életében szobrot kapott Epsomban, amelyet Erzsébet királynő leplezett le, a napokban pedig Írország legrangosabb versenypályáján, Curraghban állították fel az őt ábrázoló alkotást.
Címke: gyászhír
Ugrólóként vált híressé, majd fedezőménként még nagyobb hírnévre tett szert. Utódai most is sikert sikerre halmoznak a díjugratópályákon. 31 éves korában átvágtatott a szivárványhídon Diamant de Semilly.
A hazai lóverseny szakma elmúlt öt évtizedének egyik legkarizmatikusabb, leghozzáértőbb alakja hunyt el – adta hírül a Kincsem Park.
81 éves korában elhunyt Tóth Béla, akinek olyan különleges jelentőségű lovas alkotásokat köszönhetünk, mint a Kincsem Park Kincsem szobra és Széchenyi István domborműve, a Nemzeti Lovarda Tóth Béla szobra, ami édesapjának állított emléket, vagy a Magyar Lovassport Szövetség Gróf Széchenyi István emlékplakettje.
Őszinte tisztelettel adózunk Fülöp hercegnek, aki a közelmúltban megjelent könyvünkhöz küldött előszavában írta: „A magyar, mint lovas nemzet kezdettől fogva nagyszerű eredményeket ért el a fogathajtásban.”
Január 30-án, 71 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a díjugrató versenyek egyik meghatározó alakja, a Chevrolet Molnár Sportegyesület tulajdonosa, Molnár János.
A 2020. december 31-én elhunyt Tóth László a ritka lovas „polihisztorok”, a „sokoldalú, jártas, tevékeny emberek” egyike volt.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Mondok József, Izsák polgármestere, a Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának elnöke.
2020. december 18-án elhunyt dr. Fehér Dezső gránit-diplomás állatorvos, az állatorvos-tudományok kandidátusa, a magyar lovas- és tudományos élet meghatározó alakja.
A lenyűgöző szépségű fekete mén, Totilas Edward Gallal szinte mindent elért, amit csak egy díjló elérhet, ráadásul addig soha nem látott pontszámokkal érték el győzelmeiket. Totilas sikereinek köszönhetően világszerte kiemelt figyelem irányult a díjlovas sport felé.