Az angol királynő halálával a lóversenyzés az egyik legjelentősebb támogatóját is elvesztette

Queen gyaszhir og

Fiatal kora óta rajongott a lovakért és a lóversenyért II. Erzsébet, a tegnap, 96 éves korában elhunyt angol királynő, aki napjainkban is több mint ötven angol telivért futtatott a saját színeiben, valamint a Királyi Ménesben, Sandringhamben kiváló tenyészetet működtetett.

Csütörtökön Angliában minden lóversenyfutamot töröltek, miután nyilvánosságra hozták II. Erzsébet brit királynő halálhírét. A szigetországban a pénteki és szombati versenyeket is lemondták a lovak és a lóversenyzés egyik legnagyobb támogatójaként ismert királynő, valamint családja iránti tiszteletből.

Queen 3

Régi hagyomány

A brit uralkodók lóversenyszeretete nem új keletű, hiszen a Stuartoknak köszönhetően a 17. század óta Newmarket az angol lóversenyzés – illetve nemzetközileg is az egyik legmeghatározóbb - központja, ahol manapság is mintegy háromezer telivért tréningeznek, versenyeket rendeznek, itt működik Európa első számú árverési társasága, számtalan ménest alakítottak ki körülötte, egyszóval ez az a hely, ahol azóta is minden a lóversenyzésről szól.

A világhírű Ascoti Lóversenypályát szintén egy uralkodó, Anna királynő alapította 1711-ben. Később Viktória királynő idején (1837-1901) a királyi érdeklődés megcsappant, azonban az uralkodó legidősebb fia, a későbbi VII. Edward király idővel mindent bepótolt. Még walesi hercegként két lova is Derbyt nyert és ő alapította meg 1886-ban a Királyi Ménest (Royal Stud) Sandringhamben. Utódai, így II. Erzsébet királynő nagyapja és édesapja, vagyis V. és VI. György király pedig lelkesen és sikeresen folytatták a hagyományt.

Fiatalkora óta a lóversenyen

II. Erzsébet az első győztesét, Monaveent 1949-ben még édesanyjával közösen futatta. Trónra lépésekor, 1952-ben pedig bejelentette, hogy továbbviszi édesapja örökségét és folytatja telivérfuttatást, illetve -tenyésztést, valamint a lóversenyzés támogatását, amely már gyermekkora óta lenyűgözte. A lóversenyzés terén az egyik legsikeresebb időszaka ekkora tehető, miután 1954-ben és 1957-ben is angol futtató sampion címet szerzett. A királynő futtatóként az öt angol klasszikus versenyből négyet sikeresen megnyert. Carrozza 1957-ben Lester Piggottal a nyergében győzött az Oaks-ban (Kancadíj), Pall Mall 1958-ban a 2000 Guineas-ben, Highclere 1974-ben az 1000 Guineas-ben, majd Dunfermline 1977-ben egy újabb Oaks elsőség után, a St Legerben nem talált legyőzőre. Egyedül az Epsom Derby trófeája hiányzott a gyűjteményéből, ahol legeredményesebb lova, Aureole a második helyig jutott.

Az elmúlt évtizedekben, 1990 óta 32 Group versenyt nyertek a színeiben futó telivérek. A közelmúltból a legemlékezetesebb győzelmének az Ascot Gold Cup megnyerését tartják, ahol az uralkodásának 60 éves évfordulójára Aga Khantól ajándékba kapott lova, Estimate nyert és ahol saját fia adta át neki a díjat.

A 2021-es év az egyik legeredményesebbként vonult be a királyi lóverseny-történelembe, hiszen 36 győzelmet korábban még soha nem sikerült szerezniük egy szezon alatt a királynő lovainak. Idén is kitettek magukért a lovak, hiszen az Angliában tréningben lévő 55 telivére már 20 elsőségnél jár.

Soha nem múló lószeretet

A királynő azonban elsősorban nem a győzelmeket számolta, hanem egyszerűen szerette és jól is értett a lovakhoz, illetve a lóversenyhez. Az ideit kivéve egyetlen évben sem hiányzott a Derbyről Epsomban, illetve az ötnapos Ascoti meetingről, ahol a versenynapok egyik legnagyobb figyelemmel kísért eseménye a királynő és kísérőinek érkezése volt. Ezek mellett rendszeresen ellátogatott a tréningközpontokba a lovaihoz, a ménesébe és külföldi látogatásai során – így akár Írországban vagy Amerikában is – minden lehetőséget megragadott a lovas, lóversenyes programokon való részvételre.

II. Erzsébet azonban nem csak a telivérekért és a lóversenyért rajongott, hiszen számos képen láthattuk a Királyi Lovasság hátasainak nyergében, sőt, még 90 éves kora után is fell pónija hátán lovagolni.

President Ronald Reagan riding horses with Queen Elizabeth II during visit to Windsor Castle
Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és II. Erzsébet a Windsori Kastélyban 1982. június 8-án - kép forrása: Wikimedia Commons

Az utódok öröksége

A lóversenysport az egyik legnagyobb rajongóját, támogatóját és „nagykövetét” vesztette most el. Hogy továbbviszi az örökségét a családja, abban biztosak lehetünk, hiszen lánya, Anna hercegnő, aki rendszeresen képviselte őt az utóbbi időkben a lóverseny-eseményeken is, nagy ló- és lóversenyrajongó. Fiatal korában sikeres millitarylovasként két Európa-bajnoki ezüst- és egy aranyérmet szerzett, valamint a királyi család eddigi egyetlen tagjaként részt vett az 1976. évi nyári olimpiai játékokon is. 1986 és 1994 között a FEI elnöki posztját töltötte be.

Queen 1
Anna hercegnő és pónija, Greensleeves, valamint a királynő 1955-ben - kép forrása: The Royal Family

Lánya, Zara Phillips szülei nyomdokaiba lépve szintén sikeres sportolóvá vált, Európa-bajnokságot nyert egyéniben és csapatban is lovastusában, valamint győzött FEI Világkupán is.

II. Erzsébetről már életében több lóversenyfutamot is elneveztek. Az október közepén megrendezendő British Champions Day-en, Ascotban a mérföldes, Group 1-es Queen Elizabeth II. Stakes-t futják, illetve az őszi, ausztrál versenyprogram egyik csúcspontját szintén a nevét viselő futam (Queen Elizabeth Stakes) jelenti Randwickben, így nem kétséges, hogy az emléke nem csak a kortársak, hanem a jövő számára is fennmarad.

A Racing Post, a világ vezető lóversenyszaklapja így emlékezett meg II. Erzsébetről:

A királynő legfontosabb eredményei a lóversenyzésben:

  • Első indulója Astrakhan, 1949
  • Első nyerője Monaveen, 1949 (édesanyjával közösen, gátverseny)
  • Első nyerője síkversenyben Astrakhan, 1950
  • King George VI and Queen Elizabeth Stakes nyerő Aureole (1954)
  • Klasszikus tenyészverseny győztesei: Carrozza (1957 Oaks), Pall Mall (1958 2,000 Guineas), Highclere (1974 1,000 Guineas, Prix de Diane), Dunfermline (1977 Oaks, St Leger)
  • Coronation Cup nyerő Aureole (1954)
  • Ascot Gold Cup nyerő Estimate (2013)
  • Eclipse Stakes nyerő Canisbay (1965)
  • Sussex Stakes nyerő Landau (1954)
  • Yorkshire Oaks nyerő Almeria (1957)
  • Grand Prix de Saint-Cloud nyerő Hopeful Venture (1968)
  • USA Graded-stakes nyerői: Unknown Quantity (1989 Arlington Handicap), Fictitious (2000 De La Rose Handicap), Call To Mind (2018 Belmont Gold Cup)
  • Group 1 nyerő tenyésztőként Kingdom Of Fife (2011 Queen Elizabeth Stakes, Randwick)
  • Epsom derbyben helyzett lovai: Aureole (2nd in 1953), Carlton House (3rd in 2011)
  • Grand National indulója Monaveen (5th in 1950)
  • Cheltenham Gold Cup indulója Barbers Shop (7th in 2009)
  • A legjobb lovai (Legjobb számuk): Dunfermline (133), Aureole (132), Pall Mall (132), Landau (129), Highclere (129), Doutelle (128), Above Suspicion (127), High Veldt (126), Atlas (126), Almeria (126)
  • Sampion futtató (nyeremény alapján) 1954, 1957
  • Idomárjai a kezdetktől fogva: Peter Cazalet, Willie Smyth, Sir Cecil Boyd-Rochfort, Sir Noel Murless, Walter Nightingall, Tom Masson, Norah Wilmot, Peter Hastings-Bass, Ian Balding, Dick Hern, Earl of Huntingdon, Neil Graham, Neil Howard (USA), Roger Charlton, Sir Michael Stoute, Richard Hannon senior, Christophe Clement (USA), Nicky Henderson, Andrew Balding, Hughie Morrison, Henrietta Knight, Michael Bell, John Hammond (France), Gai Waterhouse (Australia), David Hayes & Tom Dabernig (Australia), Richard Hannon junior, William Haggas, Richard Hughes, Charlie Longsdon, John & Thady Gosden
  • Racing menedzsere/tanácsadója: Earl of Carnarvon 1970-2001, John Warren 2001-től.
Queen FEI 3
II. Erzsébet átveszi a FEI első alkalommal odaítélt életműdíját (FEI Lifetime Achievement Award) a szervezet vezetőjétől, Haya hercegnőtől 2014-ben - kép forrása: FEI

Borítókép: henrydallalphotography.com - The Royal Family

Kapcsolódó cikkek
Kommentek