Ismét a budapesti Hadtörténeti Múzeum adott otthont az eseménynek, mely során ünnepélyes keretek között sorsolták ki a Nemzeti Vágta idei döntőjének előfutamsorrendjét.
Címke: Nemzeti Vágta
Maglód lovasa, Kincses Adrienn nyerte Gamine Jag nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett hevesi előfutamát, a Hevesi Vágtát, fővárosi döntő előtti utolsó előfutamot.
Október 2-3-án ismét lódobogástól és a lovasokat biztató nézők hangjától lesz hangos a Hősök tere.
Az augusztus huszadikához kapcsolódó hosszú hétvégén Lendván és Gyenesdiáson tartottak Nemzeti Vágta előfutamokat.
Augusztus 7-én, szombaton Hernádkak-Belegrádon mérkőztek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért.
Július 31-én, szombaton Vácdukán mérkőztek meg egymással a lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért.
Július 18-án álltak rajthoz a Nemzeti Vágtára készülő lovasok a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban.
Július 3-án első alkalommal rendezett előfutamot a Győr-Moson-Sopron megyében található település, Iván, ahol sokféle színes kísérőprogrammal is készültek az érdeklődőknek. A budapesti döntőbe három felnőtt lovas és két kishuszár jutott tovább.
Június utolsó hétvégéjén Székelyföld lovasai szálltak nyeregbe, hogy megküzdjenek a Nemzeti Vágtán való indulás jogáért.
2021. június 19-én Szabadkán rendezték meg az idei első Elővágta futamot, a Vajdasági Vágtát. Rengeteg látogató érkezett a Bácskai Lovasklub pályájára, hogy szurkoljanak a lovasoknak és kishuszároknak.

