Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad ünnepi megemlékezést tart Csipkéskút alapításának 70. évfordulója alkalmából, ahová szeretettel várják az érdeklődő lovasokat.
Lovam van
Életének 94. évében elhunyt Markos László, a magyar lótenyésztés és lovassport kiváló szakembere, a magyar hidegvérű lófajta tenyésztésének meghatározó alakja.
Hűvösek már a reggelek és az esték, és egyre korábban sötétedik. Előkerülnek a pulcsik, mellények és vékony dzsekik. A Fouganza bemutatja legújabb őszi-téli termékeit.
Mint vadlovak a nyitva felejtett karámajtón, úgy szabadultak el a benzinárak, közben pedig a nagy kizöldülésben eltűntek a keveset fogyasztó, megbízható, strapálható dízelek. Most aztán töprenghetünk is, hogyan lehetne spórolni! Hogy mi is beálljunk a takarékos autósok és lovasok sorába, felnyergeltünk egy alternatívát tesztvágtánkra, méghozzá a full elektromos hajtású Nissan Leafet!
Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad idén huszonharmadik alkalommal rendezi meg hagyományos őszi lóárverését, ahol évjárati kanca- és méncsikók közül válogathatnak az érdeklődők.
A lovak és lófélék szállítását nemzeti és uniós jogszabályok szabályozzák, harmadik országok esetén pedig az adott ország nemzeti jogszabályainak is meg kell felelni.
Gyászol a magyar lovas társadalom, október 1-én meghalt Váczi Ernő (1939-2022).
11 fiatal sportló, két csikó és rendhagyó módon három hunter póni szerepel a FESThorseauction őszi kínálatban.
Ismét fiatal, minőségi, és természetesen kiváló származású sportlovak kollekciójával jelentkezik a FESThorseauction.com őszi árverésén.

