Az életét kockáztatta, hogy megmentse lovait

Arviz Lo Kiemelt

Két fiatal ló esett a víz csapdájába az angliai Gilwernben, amikor a közeli folyó kilépett medréből a Callum névre keresztelt vihar idején. Gazdájuk élete kockáztatásával mentette ki őket az árból.

A lovak tulajdonosa, Gareth Silcox azt nyilatkozta: "Reggel hívott az az idős gazda, akié a terület. Szólt, hogy árad a folyó, aggódik a legelő miatt, kérte, hogy menjek ki és nézzem meg, minden rendben van-e. Amikor odaértem, a legelő már víz alatt volt, a lovak pedig a legmagasabb pontra húzódtak, de a víz ekkor már a hasukig ért. Az eső csak esett tovább, a víz szintje pedig emelkedett, ki kellett mentenünk őket. Évek óta használjuk ezt a legelőt, még soha nem történt ilyesmi."

A lótartó hét segítő támogatásával kezdett a mentésbe. Egyikükkel odaúsztak a lovakhoz, akik néhány méternyire álltak egymástól, az egyik egy kerítés mögött rekedt. A víz szintje a legmélyebb pontokon részen már másfél métert is elérte volt. A megmentők feltették a kötőfékeket, majd a lótartó segítője kiúszott az egyik lóval. De ahhoz, hogy a másik lovat kiszabadítsák a kerítés fogságából, drótvágóra volt szükségük. Vele végül Gareth úszott ki a partra, ezeket a pillanatokat örökítette meg videón az egyik segítő.

Gareth Silcox két lova számára szerencsésen végződött az eset, de a Callum hatalmas károkat és két ember halálát okozta szerte Nagy-Britanniában. A legerősebb széllökések az óránkénti 113 kilométeres sebességet is elérték.

Forrás: Horse&Hound

A borítókép illusztráció, forrás: Pixabay

Kapcsolódó cikk
Kommentek