Íme a Gróf Széchenyi István Emlékverseny mai legeredményesebb lovasai

Szabogabortimpexbolcsesz Kiemelt

Bővelkedett magyar sikerekben a Nemzeti Lovardában megrendezett Gróf Széchenyi István Emlékverseny első napja. 

Szerencsés 13 a fiatal lovak versenyszámában

A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon. Abszolút hazai fölény mutatkozott, hiszen az eredménylista első 13 helyén magyar lovast üdvözölhetett a közönség.

A versenyszám győztese a villámgyors lovaglásairól híres Máriás Sára lett saját tenyésztésű kancájával, Medállal. Második helyen végzett válogatott lovasunk, Krucsó Szabolcs és a korábbi kancavizsga győztes Juhász Réka által tenyészett Calliope. Harmadik helyen szintén egy magyar ló, a Vincze László által tenyésztett El Capitan és Técsy Attila végeztek.

Mariassara Medall
Máriás Sára saját tenyésztésű kancájával, Medállal

Szlovák győztes a Silver Tourban

A verseny a Silver Tour 130 centiméteres hibaidős számával folytatódott. A szlovák Martin Bulik Jr. bizonyult a leggyorsabbnak Kato Van T Goemanshof nevű lovával. Második helyen végzett Szotyori Nagy Kristóf és a Tárbály István által tenyészett Timpex Gótika. Harmadik pedig Mráz Tamás lett Conte D’Oro nyergében.

Osztrák győzelem a fiatal lovasok között

A fiatal lovasok versenyszámában szoros versenyben az osztrák Willi Fischer tudott győzedelmeskedni Dollargirl 16 hátán. Őt követte a román színekben versenyző Constantin Cojocariu Elena nevű lovával. Harmadik helyen pedig egy német hölgy végzett, Sabine Bachmeier és Lacos 5. 

A legeredményesebb magyar lovas a Bencsik József által felkészített Rell Adrián volt, aki a negyedik helyett tudta Charterrel megszerezni.

Magyar himnusz a Gold Tourban

A nap legmagasabb versenyszámában, a 140 centiméterre kiírt Gold Tourban is magyar lovasnak szólt a himnusz. A CSIO győztes páros ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész ezúttal sem talált legyőzőre. Bölcsésznek ez volt az első startja 2018-ban, amit rögtön győzelemre is tudtak váltani. 

Második helyen a szlovák Andrej Holly a magyar tulajdonú Quintana-val, harmadikon pedig a Romániát képviselő Constantin Cojocariu végzett.

A szám további helyezettjei egytől-egyik hazai lovasok voltak. Negyedik helyen szólították Faluhelyi Ádámot Cariba Dammal, ötödiken egy bábolnai versenyzőt, Szentirmai Pétert és Concordia HB-t, végül pedig hatodik helyen Mráz Tamást és H-C.S.R. Centert.

Villámgyors lovaglások a VIP Tourban

A nap zárásaként a VIP Tourban az ifjúsági és amatőr lovasok kaphat lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat 110 centiméteres magasságon.

A versenyszám győztese magabiztos lovaglással Pesti Klaudia lett H-Escudar nyergében. Alig lemaradva végzett mögötte Oláh Szabolcs és Eclipse. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egy kiskunhalasi hölgy, Bölecz Virág Ráhel állhatott fel.

Pestiklaudiahescudar

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu és Tokodi Tícia, Tic Photo

Kapcsolódó cikkek
Kommentek