Megújult a galopplovak otthona, az alagi tréningtelep

Kincsempark

Csodálatos átalakuláson mentek keresztül az Alagi tréningtelep épületei, rehabilitálták az istállókat a történelmi tréningközpontban. 

Nemrégiben lezárult a közel három évig tartó pálya- és istállórekonstrukció Dunakeszi-Alagon a galopp versenyló idomítótelepen. Az első ütemben kicserélték a nyári pálya homokos talaját négyévszakos felületre, az új, szintetikus talaj karbantartását beépített öntözőrendszer segíti. A felújítás második ütemében az évtizedek óta halogatott évszázados műemlék istállók rendbetételére és teljes körű karbantartására került sor. 

Alagi tréningtelep: a reformkor szülötte 

A magyar lóversenyzés és az angol telivér tenyésztés elindítása Széchenyi István nevéhez fűződik. 

Hivatalosan 1827. június 6-án rendezték meg az első lóversenyfutamokat. A Pesti Lovaregylet 1842-ben alakult meg, majd Magyar Lovaregylet néven működött tovább Széchenyi István elnökletével. Nem csak lovakat, de zsokékat és trénereket is hoztak külföldről, és megalakult néhány magán tréningtelep. Felmerült azonban egy központi telep felállításának igénye is, ahol a lovak egyenlő esélyekkel tudnak felkészülni, azonos körülmények között.

Az egyesület határozata alapján a fővároshoz való közelsége és a jó talajadottságok miatt esett a választás Alagra, ahol az 1870-es években megkezdődött a területek fölvásárlása, az alapok letétele, valamint az építkezések. A kezdetekkor mintegy 700 hektárnyi területen működött a tréningtelep (ez ma a visszabérelt területekkel – Téli Pálya és „Ügető” pálya – együtt 150 hektár). Angol mintára a legmodernebb istállók, lovászlakások, kúriák, összekötő utak, karámok és pályák épültek. Az építkezéseket nem más, mint gróf Batthyány Lajos fia, Elemér felügyelte. Mintaként a legmodernebb európai tréningtelep, az angol Newmarket szolgált. 

Az alagi birtok önellátó szervezetként működött, minden megtalálható volt itt, amire ehhez szükség lehetett, például kertészet, tehenészet, kovácsműhely is működött, illetve takarmány-, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel is foglalkoztak. Önálló vízmű hálózattal is rendelkezett a telep, ami az akkori településekre nem volt jellemző. 

A tréningtelep hatalmas sikernek örvendett. Alagon Európa-szerte híres versenylovak álltak, sőt azok a futtatók, akinek nem jutott hely, gyakran még új istállók építését is vállalták, csak hogy itt lehessenek.

Prestel Loverseny 1827
Az első pesti lófuttatás 1827-ben (Johann Erdmann Gottlieb Prestel színezett litográfiája) - Forrás: Wikipédia

Viharos 20. század

A második világháború és az azt követő időszak nagyon megviselték a birtokot, többször fel is akarták számolni. A rendszerváltás után a zsokék, trénerek kikerültek az állami alkalmazásból, számos állami ménes megszűnt. Az ezredforduló környékén még mindig jelentős területet foglalt magába az alagi tréningtelep, de sajnos az 50 hektáros téli pályát eladták. 

Bár a telep alapvetően nem versenyrendezés céljára épült, de sokszor kisegítette a magyar lóversenyzést, így például 1921-ben is – ebben az időszakban 1925-ig épült a Kincsem Park – az első Magyar Derbyt is itt rendezték meg. Míg a Kincsem Parkot 2000 és 2004 között felújították, a versenyek átkerültek Alagra, ezért a kitelepülő verseny megrendezéséhez ekkor három vendég istálló épült, azokon a mostani felújítás során nem változtattak. A telep 2005-ben műemléki védettséget kapott. 

Az új lendület

Évek óta nagyon nagy szükség lett volna műemléki felújításokra és állagmegőrzésre, hiszen a második világháború óta nem került sor ilyen jellegű munkákra. A vagyonkezelő Kincsem Nemzeti Kft. végül néhány éve vissza nem térítendő beruházási támogatást kapott a telep épületeinek felújítására állami forrásból. 

A lóversenyzés felügyeleti szerve jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a tulajdonos a Magyar Állam, Alagot pedig a Kincsem Nemzeti Kft. kapta meg vagyonkezelésre. Az elmúlt években az alagi istállók rendbetétele és a két budapesti tribün állagmegőrzése történt meg. Az építkezések 2015-ben kezdődtek és 2017 végére fejeződtek be.  

Alag Istallo2

A hely, ahol nincs megállás

A víz- és elektromos hálózat, a tetők, bokszok és falak, kerítések, szociális helységek, és a központi trágyatároló is felújításra kerültek. Két közbeszerzés után 15 istállóépület újult meg.

Az csak a munkálatok során derült ki, hogy sok tető szerkezetét teljesen ki kell cserélni, a felújításra szánt pénz így szűkösnek bizonyult. És bár a terv és a valóság gyakran messze állt egymástól a jó együttműködésnek köszönhetően mégis sikerült mindent megvalósítani.

A felújítást ráadásul a telep zavartalan működése mellett kellett megoldani. Figyelembe véve, hogy több mint 350 boksz található Alagon és több mint 300 ló áll állandóan a telepen, ez nem volt könnyű feladat. A lovasoknak a jó munkakapcsolatot az építőkkel a kényelmetlenség, zaj, költözködés ellenére is sikerült megőrizni.

Alag Istallo

Alag több, mint galopp

Ma Alag több lábon is áll. 2010-ben a Nemzetközi Lovas Szövetség military versenyhelyszíneket keresett. A pletyka szerint Magyarországon három helyszínt szerettek volna megtekinteni, Alag volt a második, és annyira jónak találták, hogy a harmadik helyre már el sem mentek. Azóta öt alkalommal rendeztek már nemzetközi military versenyt itt, legközelebb pedig május 19-én veszik birtokba a militarylovasok Alagot. A pályája rendkívül jó, minden évszakban és minden időjárási körülmények között használható talajjal, a lehetséges kialakítható vonalvezetések száma szinte végtelen. 

Bus Antal, a tréningtelep volt vezetője, jelenleg telepvezető helyettessel Száz Petra Lovaskultúra oktató beszélgetett.

Fotó: Száz Petra

Borítókép: Kincsem Park - Nemzeti Lóverseny

Kommentek