Kiváló magyar helyezés a White Turf első versenynapján

Arktisz St Moritz2022 1

1907 óta rendezik meg a svájci lóversenysport szerelmesei a White Turf elnevezésű sorozatot, amely egyike a világ legnevesebb megmérettetéseinek. Bizonyosan a legkülönlegesebb címet is kiérdemelheti, tekintve, hogy a városka befagyott tavának jegén futnak a telivérek már több mint száz esztendeje.

Molnár Orsolya tréner asszony idomítása alatt a bábolnai tenyésztésű és tulajdonú Arktisz, megnyerte a budapesti Alagi-díjat, második helyezést ért el a 2020-as bécsi Derbyben és Európa egyik legnagyobb versenyén, Róma nagydíjában is kiemelkedően szerepelt. Futtatói, a Bálványos Kör tagjai: Molnár Orsolya, Cseri Dávid, Cseri Oszkár, Nirnsee András és dr. Nirnsnee András ezért is döntöttek a svájci turf mellett.

A ló távjának a kiírt futamok közül az 1800 méteres verseny tűnt a legígéretesebbnek, amelyet a nap nagydíjaként a Longines óramárka szponzorált, ezzel is biztosítva az esemény nívóját.

A starthoz állás előtt rendkívüli események nehezítették a csapat dolgát. A tavon fekvő hóréteg előző napi olvadása miatt a versenyintézőség úgy döntött, 800 méteresre rövidítik a futamot és a kiírásban szereplő startgépes indítást is zászlós start váltotta fel.

Arktiszt a futam előtt belovaglója, Horváth Balázs vezette fel. Több éves, svájci versenyistállóban szerzett tapasztalata sokat segített a csapat munkájában, valamint a ló munkalovaglásában.

A fenti bejelentéseket követően a start időpontját is előre hozták egy órával, így kevés idő maradt az esélyek latolgatására.

Végül a második elengedett start után angol riválisa, Mordred előtt ért át a Longines óra által jelzett cél előtt Arktisz és Jaroslav Línek.

Jóleső érzés volt, hogy számos Svájcban élő honfitársunk kilátogatott a futamra, de a nemzetközi közönségből is számos szurkolója akadt a magyar lónak. Sajnos az ünneplés csak percekig tarthatott, miután az esemény kommentátorának is javítania kellett önmagát. Kiderült, nem csak a start, de a cél vonalát is megváltoztatták, előbbre hozták megkérdőjelezhető körülmények között. A kommentátor mellett láthatóan több zsoké és a közönség sem értesült erről. Ennek értelmében első Mordred Vogt Sibyllel a nyergében, második Arktisz, harmadik a Besnier Hugo által lovagolt De La Fayette.

A menedzsment természetesen a legjobb magyar eredmények egyikeként a második hellyel is elégedett, így Arktisz a február 13-ra meghirdetett versenynapon is starthoz áll Jaroslav Línekkel a nyergében, remélhetőleg immáron a ló távján, 1800 méteren. A nevezettek között van a brit színeket képviselő Mordred is, így ismét összemérheti tudását a két tálentum. A futam várhatóan 13:30-kor veszi kezdetét és a White Turf internetes felületei élőben közvetítik.

Írta: Cseri Dávid

Kapcsolódó cikk
Kommentek