Húsz év után újra európai győzelem a Japan Cup-ban
Bármilyen sportban, így a lóversenyzésben is a legnehezebb idegen pályán nyerni. Ráadásul ezt a világ talán legmagasabb színvonalú lóversenyének legmagasabb díjazású futamában, ahol már 20 éve egyetlen külföldinek sem sikerült győzedelmeskednie, csaknem lehetetlen küldetés. November 30-án azonban a francia tréningben álló és az Aga Khan család által tenyésztett, illetve futtatott négyéves Calandagannak egyetlen vendégként sikerült ez a ritka bravúr az 6.692.000 euró (2,5 milliárd forint) összdíjazású, 2400 méteres Japán Cupban.
Tíz nappal a 45. Japan Cup előtt még a londoni Dorchester Hotelben ünnepelt Calandagan tenyésztő-tulajdonosa, Zahra Aga Khan és a trénere, Francis Henri Graffard. A négyéves heréltet ekkor választották a 35. Cartier Racing Awards-on az Év Lovának, vagyis a világ legjobb angol versenytelivérjének. A Gleneagles és a Sinndar apaságú Calayana fia nem akármilyen évet produkált addig 2025-ben, hiszen öt futásából háromszor nyert, méghozzá kizárólag Group 1-es versenyekben, így a Grand Prix de Saint-Cloudban, majd Angliában a King George VI and Queen Elizabeth Stakes-ben és a Champion Stakes-ben. Ez utóbbi két nagyverseny megnyerése olyan ritka nagy teljesítmények számít, hogy rajta kívül mindössze egyetlen másik lónak, Brigadier Gerardnak sikerült 1972-ben.
Az angliai ünneplés után Henri Francis Graffard, a ló trénere azonban mégsem tudott felhőtlenül örülni, mert úgy érezte, óriási felelősség és hatalmas nyomás nehezedik rá a Japan Cupban. A tokiói pályára a tréner egy másik lovának a kíséretében érkezett Calandagan, hogy a karantén napjait egyetlen külföldiként ne kelljen magányosan töltenie. A megérkezésüktől kezdve minden szem rájuk szegeződött, tucatnyi fotós és videós követte minden tréningmunkájukat, a trénert órákon át kérdezték az előzetes sajtótájékoztatón a világ minden részéről érkezett újságírók.
A 12 futamos versenynapon pedig csak tovább nőtt a feszültség, mire a nap végén elékezett a főfutam. A nézőtéren 77 ezren szurkoltak a 17 indulónak, köztük az elmúlt évtizedekben a világ talán legerősebb lóverseny nagyhatalmává fejlődött Japán legjobb hosszútávú versenylovainak.
A versenyben Calandagan sokáig a korlát mellett, a mezőny második felében utazott Mickaël Barzalonával a nyergében, majd a célegyenesbe érve megindították a hajrát. Az utolsó 50-100 méteren pedig óriási fej-fej melletti csatát vívtak a helyiek első számú favoritjával, a hároméves Masquerade Ballal, akinek a hátán szintén egy francia zsoké, az évek óta Japánban élő Christophe Lemaire ült. Calandagan úgy tűnt, hogy csak a második helyet tudja megszerezni, azonban az utolsó métereken mégis sikerült újítania és egy fejhosszal megelőznie a vetélytársát.
A díjátadás utáni sajtótájékoztatón a megkönnyebbült idomár elmondta: „Hihetetlenül nehéz feladat elé állítottam Calandagant, miközben már bizonyította, hogy ő a legjobb. Szeretem a kihívásokat, de ez már mindennek a teteje, tényleg az Everest volt. Eddig már háromszor indítottam lovat a Japan Cupban, és ezek a tapasztalataim segítettek a felkészülésben, de ennek a versenynek a megnyerése tényleg nagyon nehéz. A lóban bíztam, mert eddig soha nem hagyott cserben minket… Végül egy fejhosszal nyertünk... Nem tudom, hogy megpróbálom-e még egyszer megnyeri ezt a versenyt, mert annyira megterhelő volt!”
Valóban óriási teljesítményt kívánt a győzelem a lótól is, hiszen, mivel a japán versenyek mindig nagyon gyorsak és a hatalmas tempóra a befutóban még rátesznek, így ezúttal a győzelemhez a versenyrekord megdöntésére volt szükség 2:20.30 perces lefutási idővel. Ilyen gyorsan igazából még soha senki nem futotta le a 2400 méteres távot. (A magyar pályarekordot 2:25.1 perccel Sunny Sam tartja 2005 óta).
Calandagan története igazán mesébe illő, különösen ha arra gondolunk, hogy kétévesen, az első versenyében még nem volt hajlandó beállni a startgépbe és ezért el is tiltották egy időre a versenyzéstől, majd első futásakor a nyeretlenek között csupán harmadikként ért célba. Háromévesen aztán fokozatosan fejlődött és két Group 3-as és egy Group 2-es versenyben is győzött. Végül négyéves korára ért be igazán, amikor már fejben és fizikailag is készen állt Európa legnehezebb versenyeire, majd egy tengerentúli utazásra is. Eddigi 14 startjából nyolcszor győzött és átszámítva 2,7 milliárd forintnyi pénzdíjat nyert.
Tenyésztő-tulajdonosa, az Aga Khan Studs szintén régen élt át ennyire sikeres évet, hiszen Calandagannal nemcsak angol, francia és japán Group 1-es versenyt nyertek, hanem egyebek között Daryzzal megnyerték a franciák legnagyobb díját, a Prix de L’Arc de Triomphe-ot is. Franciaországban méneseik az ország két legdrágább fedezőménjét, Siyounit és Zarakot kínálják a kancatulajdonosoknak, illetve Írországban szintén náluk áll a világ egyik legdrágább ménje, Sea The Stars.
Francis Henri Graffard idomár szintén élete legjobb évét tudhatja maga mögött, hiszen megtörte André Fabre és Jean-Claud Rouger trénerek három évtizedes egyeduralkodását és megszerezte a francia idomár sampion címet, miközben 14 Group 1-es győzelmet szerzett szerte a világban, amire eddig még egyetlen francia tréner sem volt képes.
Mindeközben a hatalmas és komplex nemzetközi lóversenyiparban az élet megy tovább és két nappal Calandagan sikere után az angol Tattersalls decemberi anyakanca árverésén a győztes anyai féltestvérét, Caliyzát Gleneagles-től vemhesen gyorsan fel is vezették. A tavalyi eladási ára - 155.000 Guineas – pedig a báty sikere után pedig természetesen többszörösére, 850.000 Guineas-re, azaz mintegy 1 millió euróra emelkedett.
A borítókép illusztráció. Fotó: Gabriella Vonczem Photography
Kapcsolódó cikkek
Kommentek