Egy zsoké lett az év női sportolója Angliában

Hollie Doyle 1

Az év legjobb női sportolójának választották a mindössze 24 éves Hollie Doyle-t, ami zsokéknak eddig még soha nem sikerült. Ez pedig hol máshol fordulhatna elő, mint Angliában, a lóversenysport őshazájában? A sikert persze nem adták ingyen.

Különleges évet tudhat maga mögött a fiatal angol zsokéhölgy, Hollie Doyle, aki a kihívásokkal, bezárással és nehézségekkel teli 2020-as esztendőben megdöntötte a saját rekordját az egy évben elért győzelmek terén, miután jelenleg 135 elsőségnél jár a tavalyi, akkor szintén rekordnak számított 116 nyerését követően. Januártól Angliában összesen 896 versenyben lovagolt, ami a magyar versenyrendszerben lehetetlen lenne, hiszen a Kincsem Parkban a hétvégén futották a 237. futamot. Ez persze nemcsak azt jelenti a számára, hogy sokkal több lehetősége nyílik a lovaglásra, hanem azt is, hogy nagyon komoly versennyel is találja szembe magát nap mint nap, hiszen a szigetországban mintegy 600 zsoké lovagol a pályákon, köztük többen a világ legjobbjai. Ráadásul a nagyon intenzív brit versenyüzemben a sikerhez a komoly fizikai erő, állóképesség, a különböző pályákhoz, lovakhoz, versenyhelyzetekhez való kiváló alkalmazkodóképesség, a számos tréneri és tulajdonosi elvárásnak való megfelelés, a jó kommunikáció és természetesen a hatalmas elhivatottság is szükséges.

Hollie szülei maguk is zsokék voltak és az apró kislány pónifutamokban kezdte a versenyzést. Innen datálódik az ismeretsége Tom Marquanddal, a brit lóversenyzés egy nagyon tehetséges és sikeres zsokéjával, akivel évek óta egy párt alkotnak. Idővel elvégezte a zsokéiskolát és Richard Hannonnál kezdett lovastanulóként 2014-ben. A zsoké címet 2017-ben szerezte meg. Az elmúlt években leginkább Archie Watsonnál lovagolt, de szabadúszó lovasként számos trénernek is nyeregbe szállt.

Reggelenként hosszú évek óta máig is lelovagolja a lovait, aztán beül az autóba és gyakran több száz kilométert is vezetve elmegy versenyezni, majd másnap, annak ellenére, hogy lehet, hogy csak késő este ért haza, hajnalban ismét időben ott van az istállóban lovagolni. Emellett, mint minden zsokénak, lelkileg is állnia kell a sarat, hiszen a versenylovasok élete olyan hullámvasút, amelyben hatalmas magasságok és mélységek követhetik egymást. Hollie például 2018-ban olyan szerencsétlenül esett le egy versenyben, hogy a lova közben arcon rúgta és az első fogai kitörtek, tavaly pedig egy kulcscsont-törés miatt került kényszerpihenőre. Ez persze már szerencsére rég a múlté, de ezek után bizonyára már senki nem irigyli tőle a most elnyert Sunday Times Sportswoman of the Year, azaz az Év Női Sportolója címet. Az idei a lap történetében a 33. alkalom, hogy odaítélik a legjobbaknak járó címeket, amelyekről neves sportolók és sportkommentátorok szavaznak. A lovasok közül eddig már hárman végeztek az a szavazásban az élen, méghozzá először két military-lovas, Pippa Funnell 2003-ban, majd Zara Phillips 2005-ben, valamint a díjlovas Charlotte Dujardin 2014-ben.

Hollie idén nemcsak a győzelmeinek a számát növelte, hanem olyan mérföldkőnek számító elsőségeket is megszerzett, mint a minden zsoké életében meghatározó győzelem Royal Ascotban, a brit királynő pályáján, ráadásul a Champions Day-nek nevezett kiemelt versenynapon ő volt az első női zsoké, aki nyerni tudott, úgy, hogy néhány futammal később ugyanott megszerezte élete első Group 1-es győzelmét is.

Előtte azért még nyáron egy versenynapon ötször győzött, ami szintén soha nem sikerült még egyetlen női lovasnak sem az angol pályákon. Emellett ősszel az egyik klasszikus nyerőket is futtatott tulajdonos, Imad Al Sagar (az ő színeiben nyert Epsomban Derbyt Authorized 2007-ben) ajánlott istállózsoké szerződést a számára. Mindezek után igazi sztárstátuszba került a mindig szerényen nyilatkozó lovashölgy, akit ezek után már olyan nagy világversenyekre is meghívtak lovagolni, mint az amerikai Breeders’ Cup, illetve a napokban például más nagyverseny híján Bahreinben látták vendégül az ottani nagydíj alakalmával.

Aki szeretné őt jobban megismerni, annak ez a friss interjú mindenképpen érdekes lehet:

Fotó: Gabriella Vonczem Photography

Kapcsolódó cikkek
Kommentek