53. alkalommal is Hortobágyi Lovasnapok

Hortobagyi Lovasnapok2019 official OG

2019. július 12-14. között 53. alkalommal rendezi meg a Hortobágyi Lovasnapokat a Mátai Ménes.

A rendezvény egyik legfőbb célkitűzése a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra megőrzése, így a nézők idén is láthatják hagyományos és elmaradhatatlan programelemeket, mint a méneshajtást, a hagyományos magyar fogatok felvonulását, valamint a csikósok és pusztaötösök bemutatóit. Megújult a csikósok versenye, idén a hortobágyi csikósokon kívül csak néhány „külsős” kihívó vehet részt. Ők a pénteki napon bizonyíthatják rátermettségüket és kvalifikálódhatnak, hogy aztán szombaton és vasárnap versenybe szálljanak az ország legjobb csikósának járó elismerésért.

A Hortobágyi Lovasnapok elmaradhatatlan programjai közé tartoznak a lélegzetelállító lovas bemutatók. Honfoglalás kori lovasíjászok, és nomád hagyományőrzők, a debreceni huszárok, szabadidomítók mutatják be programjukat és idén először elképesztő római hangulat kerekedik majd az arénában, hiszen megelevenedik a jól ismert Ben Hur film szenzációs kocsiversenye is. Az 53. Hortobágyi Lovasnapok programjában egy közel kétórás műsor mutatja be, hogyan formálták a lovak az emberiség történelmét egészen háziasításatól a mai modern versenyekig.

A programról nem hiányozhat a magyarok sikersportja, a fogathajtás sem. Számtalan világbajnokunk fordult már meg a Hortobágyi Lovasnapok arénájában, és mutatta meg mi is igazán a fogathajtás. Évről évre elképesztően izgalmas és rendhagyó versenyek otthona a Mátai Ménes. A közönség kizárólag Hortobágyon láthat szimultán fogathajtó versenyt, ahol a hajtók fej-fej mellett küzdenek a győzelemért. A lóerők versenyében a fogathajtók a pálya első felét fogatukkal abszolválják, majd a bakról egy személyautó vezetőülésébe pattanak, és a pálya hátralevő részét az autóval teljesítik. Idén első alkalommal rendezik majd meg a fogatok csapatversenyét, egyszerre három fogat váltóversenyét.

A lovassportok szerelmeseit a fogathajtás mellett több mint 30 díjugrató versenyszám is várja a hétvége folyamán a kisebb versenyszámoktól egészen a Grand Prix szintig. A Hotobágyi Derby az ország leghosszabb és legkeményebb díjugrató versenye: kétszer olyan hosszú és kétszer annyi ugrást kell leküzdeniük a lovasoknak, mint bármely más pályán az országban. Igazi erőpróba és kihívás ez lónak és lovasnak egyaránt. Országos bajnokok, és a magyar ranglista legjobb lovasai szállnak harcba a dicsőségért.

Immáron hetedik éve a Hortobágyi Lovasnapok elmaradhatatlan része a Nemzeti Vágta előfutama.

A Hortobágyi Lovasnapok már negyedik éve garantálja vendégeinek az egésznapos nagyszerű lovas programok után az egész estén át tartó szórakozást is. A lovasnapok nagyszínpadán idén Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati, majd Dánielffy Gergő és az utazók szórakoztatják a vendégeket, továbbá egy hatalmas RETRO buli vár mindekit B.Tóth Lászlóval és a RED Production-nel.

A legkisebbeket a Gyermek Lovasfalu várja, ahol külön színpadon lépnek fel a legjobb hazai gyermek zenekarok. A koncertek mellett a kicsket táncház, több mint száz játékból álló népi játszótér, óriás szalmavár, népi olimpia, lovaglás, magyar népmese sátor, utcaszínház, gólyalábas bemutatók, természetismereti játékok, népi hangszerbemutató és kézművesfoglalkozások, fotószínház és egy komplett huszártábor várja.

Az Országos Kézműves és Kirakodóvásáron a kézműves portékák és ellenőrzött minőségű termékek közül válogathatnak a látogatók. A Hortobágyi Csárda pedig a legkiválóbb alapanyagokból készült, Hortobágyra jellemző pásztorételeket főzi bográcsaiban, amit sok esetben valóban a pásztorok készítenek el és tálalnak a kedves vendégeknek.

Hortobágyi Lovasnapok 2

A Hortobágyi Lovasnapok Aréna programja

Péntek

  • 9:00 Csikósok Harca - Országos csikós bajnokság
  • 11:00 Díjugrató verseny
  • 12:00 Lovaink írták a történelmet
  • 14:30 KLUDI - Nemzetközi Díjugrató verseny
  • 16:30 Kombinált fogathajtó verseny
  • 18:00 Méneshajtás

Szombat

  • 9:00 Hortobágyi Díjugrató Derby
  • 10:30 Hortobágyi VÁGTA előfutamok (vágta pálya)
  • 12:00 Ünnepélyes megnyitó, és a résztvevők felvonulása
  • 12:30 TOYOTA - Lóerők versenye (Hajts és vezess!)
  • 13:30 Csikósok Harca - Országos csikós bajnokság
  • 14:30 Lovaink írták a történelmet
  • 16:30 Hortobágyi VÁGTA Döntő (vágta pálya)
  • 17:15 3v3 Fogathajtó verseny
  • 18:30 Méneshajtás

Vasárnap

  • 10:00 Dunka Csaba Emlékverseny
  • 11:00 Hortobágyi csikósok és pusztaötös bemutató
  • 11:30 Szimultán fogathajtó verseny
  • 13:30 Lovaink írták a történelmet
  • 15:30 Csikósok Harca - DÖNTŐ - síkvágta
  • 16:00 Hortobágyi Nonprofit Kft. Nagydíj (díjugratás)
  • 17:30 Méneshajtás

További helyszínek:

Hortobágyi Csárda sátor, Gyermek Lovas Falu, Mátai Ménes ARÉNA, Hetey Sándor György ARÉNA, Nyerges Presszó

Tovább a rendezvény Facebook eseményére >>

Hortobagyi Lovasnapok2019
Kapcsolódó cikkek
Kommentek