A Horzétól és a lovasoktól kaptak ajándékot a mentett huculok

Horze hucul 2

A Horze vásárlók és dolgozók összefogtak – hatalmas adománycsomag a mentett huculoknak.

Óriási összefogást láthattunk a lovasok között a Bottyán Equus által még júniusban megmentett pócsmegyeri hucul csikók kapcsán. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy mennyien aggódtok értük és hogy milyen sokan segítetek nekik. A két hét alatt összegyűlt tekintélyes adománykupaccal egy hétfő délelőttön érkeztünk meg a lábadozó lovacskákhoz.

A már általunk is ismert menhelyi főnök, a meg nem tippelhető korú, ősz arcú, imádnivaló Málna kutyus kísért be minket lelkesen a lovakhoz. A bokszok – kettő kivételével – üresen álltak, hiszen a lovak nagy része a legelőn élvezhette a júliusi napsütést. A látvány élőben még ekkor is megrendítő és szívszorító volt, de igyekeztünk azt a változást észrevenni és értékelni, ami a botrány kirobbanása óta történt rajtuk.

A teljesen legyengült szervezetű huculok hosszú gyógyulási folyamatnak néznek még elébe, de már július 8-i látogatásunkkor többé-kevésbé önállóan fel tudtak állni és farkasétvággyal ettek, amit mind nagyon jó jelnek tekintettünk. Szurkolunk nekik, hogy ez a folyamat továbbra is így folytatódjon és a keserű múlt, ami a hátuk mögött van már, örökre ott is maradjon.

Ezzel az írással szeretnénk minden igazszívű lovas figyelmét is felhívni arra, hogy segíteni leginkább tettekkel tudtok, s hogy az adott állatkínzó személy pocskondiázása, mások segítségnyújtásra való felszólítása, vagy az állatok szóbeli sajnálgatása puszta időpocsékolás.

Ne várjátok, hogy majd más megy, majd más adakozik, vagy hogy majd az állatmentők elintézik, hanem cselekedjetek, amilyen hamar csak tudtok! Elcsépelt, de igaz, hogy ha mindenki csak egy valamit adományozna a lovasok közül ilyen esetben, az már hatalmas segítséget jelentene a menhely számára, hiszen az ő erejük és anyagi lehetőségeik is végesek. Segítsétek a Bottyán Equus Alapítványt, hazánk egyetlen lómenhelyét akár adótok 1%-ával, akár adománnyal, akár önkéntes munkával! De legfőképpen úgy, hogy tisztelettel bántok kiöregedett, lesérült, megbetegedett lovatokkal és gondoskodtok róla, ameddig csak ezen a világon van, illetve azzal, hogy ha állatkínzást tapasztaltok, azonnal írásbeli bejelentést tesztek a helyileg illetékes jegyzőnél, vagy a rendőrkapitányságon.

A két megmentett hucul sajnos még nincs túl a nehezén, állapotuk alakulásáról a Bottyán Equus Hungária Alapítvány Facebook oldalán találsz friss információkat.

Horze hucul 1

Íme néhány a Horze Pharmacare termékei közül, amelyekkel a kis huculok felépülését segítettük:

Pharma Multivitamin

Prémium kategóriás étrendkiegészítő lovak számára. Édes és sokoldalú vitamin-, nyomelem-, és ásványianyag forrás, mely speciális formulájának köszönhetően az átlagosnál jobb arányban hasznosul. Tartalmaz: A-, D-, E-, B1-, B2-, B6-, B12-vitaminokat, valamint magnéziumot, vasat, cinket, rezet és kobaltot. Kitűnő választás szőrváltáskor a legyengült immunrendszer erősítésére, jobb kondíció elérésére egy hosszabb pihenést követően, betegségből való lábadozásnál, idősebb lovak részére. A multivitamin által megerősített szervezet jobban képes az összes felvett táplálék hasznosítására, tehát a sovány lovak esetén is nagy segítséget nyújthat.

Pharma multivitamin 1l

Pharma Omega 3

Sokoldalú étrendkiegészítő, mely eredeti norvég lazacolajat tartalmaz. Magas antioxidáns tartalmával kiválóan segíti a legyengült szervezet regenerálódását, betegségből való lábadozását.

25477

Pharma MSM krém

Prémium kategóriás gyulladáscsökkentő kenőcs nyílt sebre is sheavajjal, vitaminokkal és kókuszolajjal. Steril krém MSM-el, értékes vitaminokkal akár mindennapi használatra is. D-Panthenolban, B5 provitaminban gazdag. Megtisztítja a sebet, elősegíti a hámosodást, gyorsítva így a gyógyulási folyamatot.

Pharma msm krm 280ml

Szöveg: Hallók Eszter, brand manager, Horze Lovasáruház

Horzelogo

A cikk megjelenését a Horze Lovasáruház támogatta.

Kapcsolódó cikk
Kommentek