Busi Sándor a szenior díjugrató bajnok

Oregfiuk2019 og

A Hirling József Lovasparkban folyó Máchányszky Gyula Regionális Díjugrató Döntő első napján zajlott az Öregfiúk Magyar Bajnoksága. A döntőt összevetésben Busi Sándor nyerte Géniusz nevű lovával, a veterán csapatversenyt pedig a Máchánszky Gyula régió együttese.

A regionális díjugrató döntő első, szombati napján a legnagyobb érdeklődés az utolsó versenyszámot övezte, a 2019. évi Öregfiúk Díjugrató Magyar Bajnokságát. A veteránok versenyére nyolc egyéni lovas és három csapat nevezett. Az egyéni megmérettetést a többszörös amatőr magyar bajnok Busi Sándor nyerte összevetésben 18 éves, Géniusz nevű lovával. „Géniusz 18 éves, akinek ez volt a búcsúversenye. Remekül teljesített, bajnokként vonulhat vissza. Összeadva életkorunkat 84 év jön ki. Nagyon örülök a sikernek. Én folytatom. Amíg lóra bírok szállni, addig versenyezni fogok” - mondta a győztes. Az Equest-Sport LC díjugratója csapatban is első lett a kiskunhalasi Szőke Gyulával (Vadvirág) párban, sőt a regionális elődöntőt is megnyerte Equest Stella nyergében.

Öregfiúk Magyar Bajnoksága - eredmények:

Egyéni:

  1. Busi Sándor, GÉNIUSZ, 0 hp, 30,13 mp
  2. Miklósvári Tamás BUCKEPHALOS 0 hp, 32,24 mp
  3. Weisengruber János, TORTUGA 0 hp, 35,72 mp

Csapat:

  1. Máchánszky Gyula régió: Busi Sándor GÉNIUSZ, Szőke Gyula VADVIRÁG, csapatvezető: Zajzon András
  2. Némethy Bertalan régió: Weisengruber János, TORTUGA, Horváth István QUATRO, Zsoldos Attila Fatima, csapatvezető: Kunos Attila
  3. Platthy József régió: Miklósvári Tamás BUCKEPHALOS, Horváth Róbert, CONTROL, Frank Kussinger LUCY, csapatvezető: Karádi László

A nap további versenyszámainak első helyezettjei:

  1. versenyszám: 100 cm-es magasság, kezdő lovas regionális elődöntő és csapat, stílusverseny: Gorjanácz Leticia KISS ME III Mórahalmi LSE, 0 hp, 83,48 mp, 8,4 pont
  2. versenyszám: 100 cm-es magasság, nyitott, ideális időre: Tóth Ferenc Dávid EMIGRÁNS, Makói Lovas Egyesület, 0 hp, 85,74 mp, eltérés 0,26
  3. versenyszám: 115 cm-es magasság, ifjúsági regionális elődöntő és csapat, stílusverseny: Füzér Zsófi, CARINA, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp 82,63 mp, 8,3 pont
  4. versenyszám: 110 cm-es magasság, amatőr regionális elődöntő és csapat, időre: Busi Sándor, EQUEST STELLA, Equest-Sport LC, 0 hp, 64,98 mp
  5. versenyszám: 130 cm-es magasság, regionális elődöntő és csapat, időre: Füzér Gábor, CYM CARLSSON S, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 70,84 mp,
  6. versenyszám: 110 cm-es magasság, nyitott, időre: Karádi Ármin, VAMETTA STORM, Határőr Dózsa SE, 0 hp, 60,62 mp

Regionális döntő csapat versenyszám dobogós helyezései:

  1. Csongrád megye III-as csapata: Gorjanácz Leticia, KISS ME III, Knipf Bendegúz, CLARISSA, Hajdú Kitti, NADLI FEELING"F", Ódor Enikő, JASON STATHAM, csapatvezető: Csáki Mónika
  2. Csongrád megye II-es csapata: Haska Lilla, CON LINA, Busi Sándor, EQUEST STELLA, Sajti Fanni, QUENTINA, Szekeres Ágota, QUEST BALOU BELLE, csapatvezető: Varró József
  3. Bács-Kiskun megye csapata: Rózsa Gitta, FÓKUSZ, Kelemen Zsolt Péter, CHESTER 91, Erki Fanni, DEVIL Z, Weinhardt Virág, BOGNÁR BETLI, csapatvezető: Rózsa József

Forrás és fotó: Halasmédia

Kapcsolódó cikkek
Kommentek