Horváth Balázs sikereivel zárult az év utolsó kiemelt fedettpályás díjugrató versenye

Kkmet201912 og

Péntektől vasárnapig Kecskeméten zajlott az idei év utolsó kiemelt fedettpályás díjugrató versenye.

A verseny legmagasabb, 140 centiméteres versenyszámában a maroknyi indulónak Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő alaposan feladta a leckét, hiszen csak Horváth Balázs tudta teljesíteni a pályákat két lovával, Hannibállal és PM Lavaronéval.

Szoros és izgalmas versenyeket hozott a nagykör is, ahol a 130-135 centiméteres magasságon megrendezett számokban ismét Horváth Balázs dominált. Az Airvent Lovasklub első számú versenyzője pénteken az első három helyet, szombaton az első két helyet szerezte meg Pataki Mihály lovaival, Caselloval, Banderasszal Hannibállal és Toledoval. Vasárnap azonban nem kis meglepetésre a serdülő championátus érmese, Gimesi Lorena a 10 éves Timpex Fénykorral meg tudta előzni az ötszörös egyéni magyar bajnokot.

Gimesi Lorena Timpex Fenykor

Az ötéves lovak versenyében a legmagasabb pontszámot (7,9) a Bitter Mariann által tenyészett Balougraf apaságú Alzuba kapta Kormos Jánossal a nyergében. A hatéves lovaknál az Intertrio Bt. Emir R apaságú szürkéje, Yay Yay pénteken és vasárnap is győzni tudott Török Sándorral. A legmagasabb pontszámot (8,3) Tuska Pál és Krizsán János stílusbíróktól szombaton a Lévai Csilla által tenyészett Róza kapta Jármy Vincével, második lett a kiskunhalasi korosztályos finálé győztese, Kaffino By Boris Zárug Gyulával a nyeregben 8 ponttal.

Az ifjúsági lovasoknak kiírt számokban pénteken Hargitai János tanítványa, Gondi Gertrúd nyert Coralinával, megelőzve a 16 éves Pataki Anna Dorottyát, aki PM Las Vegast lovagolta.

Gondi Gertrud

A szombati stílusverseny összevetésében a Táltos Lovas Baráti kör lovasnője, Jancsó Janka volt a leggyorsabb Leni L-el, megelőzve ifj. Antal Pétert és kancáját, Rádiháza Jorát. A vasárnapi kétfázisos versenyszámban két lovas tudott hiba nélkül célba érni. Győzött az Airventes Hóman Lili Isterrel, megelőzve Szotyori Nagy Kristóf tanítványát, Kollár Katát, aki Colaw S Songtesse.t lovagolta.

Az amatőröknél az első és a második napon is a simonpusztai Kristóf Veronika nyert a sárga Carlával, a páros a mindig gyors Busi Sándort és Equest Stellát, illetve másnap Ádám Esztert és Cardigant előzte meg. A vasárnapi megmérettetést viszont a Prosperes Tóth Zsófia nyerte meg Carthargosszal, megelőzve Kovács Zoltán tanítványát, Hajdú Dórát és Poppy Paste F-et.

Kristof Veronika

A pénteki 120 centiméteres versenyszámban Csongrád megyei lovasok domináltak: a fiatal lovasoknál Hajdú Kitti győzött Nadli Feeling F-el, míg a nyitott kategóriában az Equitania LC lovasa, Sajti Fanni Quinterával. A szombati 125 centiméteres fiatal lovas versenyszámban ismét Hajdú Kitti győzött, megelőzve a talentes Plavecz Szabrinát és Carthanot. A nyitott kategóriában ismét Horváth Balázs győzelmének szólt a taps, aki ezúttal PM Banderasszal a Szotyori Nagy Kristóf – Timpex Jeremiás és a szintén Airventes Braunitzer Enikő - PM Balouvell párosokat előzte meg.

A vasárnapi fiatal lovas kategóriában Réti Dávid tanítványa, Lóki Szimonetta győzött Laborccal, megelőzve a versenyen végig eredményes hódmezővásárhelyi Hajdú Kitti – Nadli Feeling F párost, és a Máté-Szombati DLSE versenyzőjét, Takács Petrát és Conor Passt.

A nyitott kategóriában teljes volt a hazai öröm, hiszen győzött Braunitzer Enikő PM Tamerlan nyergében, második Horváth Balázs PM Banderasszal és harmadik Hriazik Tamás PM T’ Angelával.

Kkemet201912

A kiemelt díjugrató versenyek sorozata ezzel véget ért 2019-re, folytatás február negyedik hétvégéjén Kaposváron.

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Tokodi Tícia, Tic Photo

Kapcsolódó cikkek
Kommentek