Magyar, holland és osztrák díjugratóknak szólt a taps vasárnap az Arénában

Dijugratas V Arena2019 og

A vadászugratást a mindössze 13 éves ifj. Szuhai Gyula nyerte, a nap legrangosabb versenyszámában pedig az osztrák Peter Englbrecht szerezte meg a győzelmet vasárnap, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett CSI** verseny utolsó napján.

Vasárnap reggel 130 centiméteres vadászugratással folytatódott a program a Papp László sportaréna nemzetközi díjugrató versenyén. Nem kis meglepetésre az egész mezőny legfiatalabb versenyzője, a még csak 13 éves ifj. Szuhai Gyula és lova, a rutinos Chacco Boy megnyerték az 1.500 euró pénzdíjazású versenyszámot. A leggyorsabb időt az osztrák Markus Saurugg lovagolta, de egy verőhibája miatt 4 másodperc időbüntetést kapott, ami így is elég volt a második helyhez. Sopronyi Réka a harmadik helyet szerezte meg.

55 induló állt starthoz a nap második, 135 centiméteres hibaidős számában, ahol norvég győzelem született. A hollandiai Hendrix istálló lovasa, Oda Charlotte Lyngvaer Guanitával közel három tizedmásodperccel tudott gyorsabban lovagolni a mezőnynél, ami a győzelmet jelentette a párosnak. A második és harmadik helyen két magyar lovas végzett, Técsy Attila Lucasszal és Krucsó Szabolcs Lady Winnerrel. A helyet is a norvég lovas szerezte meg Grasshopper nyergében, megelőzve a magyar színeket képviselő Buza Patrikot, Búza Krisztiánt, Horváth Balázst, Szabó Virágot, Faluhelyi Ádámot, a gyermek válogatott Kiss Lizannát, Szladek Mátét és Budai Lizát.

Négy lovas került az összevetésbe a 145 centiméteres Nagydíjban, ahol a 13 számozott akadály között három kettesugrás is várta a versenyzőket. A győztesnek járó 7.000 eurót az osztrák Peter Englbrecht zsebelhette be (a borítóképen), aki az összevetést gyors hibátlannal tudta teljesíteni sárga heréltjével, Ultimusszal. A cseh Natalie Rouckováé lett a második hely, aki Getway nevű lovát lovagolta. Legjobb magyarként a harmadik helyen Faluhelyi Ádám zárt. Az alappályán verőhiba nélkül, az időért egy hibatponttal ért körbe kiskunhalasi Fazekas István és lova Walter. Még egy lovas lovagolhatott be az ünnepélyes eredményhirdetésre: ifj. Lázár Zoltán gyors négy hibapontos eredményével a nyolcadik helyen zárta a versenyt.

Faluhelyi Arena2019
Faluhelyi Ádám és Filigra 2

Kilenc nemzet – Magyarország, Ausztria, Csehország, Fehéroroszország, Lengyelország, Németország, Norvégia, Románia, Szlovákia - 70 lovasa, 140 lóval vett részt a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett CSI** díjugrató versenyen. A három nap során kilenc versenyszámban 400 startot láthatott a közönség.

„A nemzetközi és a hazai kitüntető érdeklődés, a kilenc versenyszám színvonala, az élvonalban járó lovasok fellépése, a versenyek hangulata egybehangzó vélemények szerint bizonyította, hogy több évi szünet után érdemes és hasznos volt visszahozni a legnépszerűbb lovassportágat, a díjugratást a Papp László Sportaréna programjába. Meglepetésre az utánpótlás lovasaink kitűnően szerepeltek: három versenyszámot nyertek és több értékes helyezést értek el. A Nagydíjban kivívott harmadik helyezésünk bizonyítja, hogy lovasaink ott vannak a legjobbak között” – értékelte a versenyt Szotyori -Nagy Kristóf, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke.

Forrás: Budapest Horse Show
Fotó: Hajdu Krisztina – Lovasfotó.hu, Lovasshow.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek