Kiskunhalason dőlt el az idei Díjugrató GP sorozat végeredménye

Kkhalas GP201908 og

Az ünnepi hosszú hétvégén péntektől hétfőig a díjugratásé volt a főszerep a Kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban, ahol az idei GP végeredménye is eldőlt.

Jármy Vince győzött a nyitott GP kvalifikációban

Hét versenyszám várt vasárnap az Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Forduló harmadik napján a lovasokra.

A nap első számában, a 120 centiméteres ifjúsági, egyben gyermek GP kvalifikációs körben az előző napi győztes, Kelemen Zsolt Péter ismét megszerezte az első helyet Gizivel.

A folytatásban 120 centiméteres magasságú pálya várt az amatőr GP kvalifikáció 16 indulójára. Az időre zajlómegmérettetést kilenc lovas teljesítette hibátlanul, közülük a leggyorsabb Baumann Bori és Kiméra volt. A Prosper LK lovasa meggyőző időkülönbséggel hozta az első helyet.

A nap harmadik fordulójában 125 centiméteres magasságú akadályokkal tűzdelt pálya várt a húsz indulóra. A nyitott versenyszámot időre rendezték és három hibátlan lovast jegyeztek a zsűri toronyban. A leggyorsabb nulla hibapontos páros Kovács Ádám és Timpex Ezüst volt.

A 135 centiméteres nyitott szám egyben a fiatal lovas és U25 GP kvalifikációs kör is volt, ahol csak időre versenyeztek a lovasok. A nyitott számot az idei CSI** 42. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny nagydíj győztese, Rezgő Zoltán (Diva Sport Lovasklub) hozta első helyen Zafír nevű lován. A fiatal lovasok körében Markó Sándor, az Algyői Sportkör lovasa Adjeley El Rex nevű lovával nyert.

A nap legnagyobb versenyszámának 27 lovas vágott neki. A 145 centiméteres nyitott, GP kvalifikációt kétfázisos, megszakítás nélküli szabály szerint tartották. Az első három helyezett lovas eredményei:

  1. Jármy Vince, JB KORONAŐR, Némethy Bertalan Alapítvány, 0 hp 35,01 másodperc
  2. ifj. Szabó Gábor, LORD CLASSIC Timpex Nyíregyh. LK, 0 hp, 35,11 másodperc
  3. Füzér Gábor, JE T'AIME, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 36,39 másodperc
Jarmy Vince Kornaor Kkhalas201908
Jármy Vince és JB Koronaőr

Késő délután rendezték 125 centiméteres magasságon a 6 éves lovak fináléját, időre egyszeri összevetéssel. A 19 induló lovasból 10 hibátlan eredmény született. Izgalmas összevetés hozta meg a végső sorrendet:

  1. Kovács Henri, TAMBOURINO, Morris Lovas SE, 0 hp, 3,21 másodperc
  2. Fazekas István, JENNIFER, Határör Dózsa SE, 0 hp, 35,72 másodperc
  3. Szuhai Péter, CHILLING OUT, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 37,61 másodperc
Kovacs Henri Tamburino Kkhalas201908
Kovács Henri és Tambourino

A nap utolsó számában egy 115 centiméteres akadályokkal nehezített pálya várta az 5 éves lovak mezőnyének finalistáit. A versenyszámot időre rendezték, egyszeri összevetéssel. Tizenkét lovas teljesítette hibátlanul az alappályát, az összevetésben pedig nyolcan hibátlant regisztrált a zsűri, közöttük a gyorsaság döntött. A szám első három helyezettje:

  1. Vindeczker Alexandra, KAFFINO BY BORIS, Toll 96 Kft LSE 0 hp, 37,78 másodperc
  2. Kolarovszki Erika, STORM, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 0 hp, 37,86 másodperc
  3. Fazekas István, SOMETHING SPECIAL M, Határőr Dózsa SE, 0 hp, 8,40 másodperc
Vindeczker A Kkhalas201908
Vindeczker Alexandra és Kaffino by Boris

Lezárult az idei díjugrató GP sorozat

A hosszú hétvégének köszönhetően négynaposra nyúló Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Forduló negyedik, hétfői napján hat versenyszámban döntöttek a helyezésekről, ebből négy GP körben versenyeztek a lovasok.

A napot egy 125 centiméteres nyitott versenyszám indította, amit csak időre rendeztek. A 14 indulóból három hibátlan eredmény született. A végső sorrend:

  1. Csuka Balázs, TIMPEX EMLÉK, Timpex Nyíregyháza LK, 57,32 másodperc, 0 hp
  2. Jován Richárd, HÉLIA II, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 62,2 másodperc 0, hp
  3. Vecsei Lili, PM FORTUNA, Airvent Lovas Club, 63,65 másodperc, 0 hp

A második versenyszám már GP döntő volt, ahol 120 centiméteres magasságú pályán mérték össze tudásukat az amatőr kategória lovasai. Az egyszeri összevetéses körben 21 indulóból 12 hibátlan alappálya lett, és még az összevetést is kilencen teljesítették hibátlanul. A leggyorsabb a Prosper LK lovasa, Baumann Bori volt Kimérával. Az eredmények:

  1. Baumann Bori, KIMÉRA, Prosper LK, 0 hp 30,57 másodperc
  2. Atillás Viktória, SÁRGAMEGYE-S, Krucsó Lovasklub, 0 hp 32,98 másodperc
  3. Bozsóky Zsófia, CHARLOTTE, Pellet Hungary LSE, 0 hp, 33,63 másodperc
Baumnn Bori Kimera Kkhalas201908 2
Baumann Bori és Kiméra

A folytatásban 125 centiméteres magasságon a gyermek GP következett, amit időre, egyszeri összevetéssel tartottak meg. Több hibátlan eredmény is született, amelyből a legtöbbet az összevetésben Kiss Lizanna hozta ki győzelmével. Az első három helyen végzett versenyző eredményei:

  1. Kiss Lizanna, ELIANA, Mórahalmi LSE Nyitott 0 hp, 35,34 másodperc
  2. ifj. Szuhai Gyula, CASINO GOLD, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 36,82 másodperc
  3. ifj. Szuhai Gyula, ARANYKAPU CLARAMO, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 36,85 másodperc

A 25 év alattiak GP döntőjében 140 centiméteres akadályok vártak a lovasokra. Időre egyszeri összevetéssel rendezték a versenyszámot. A 15 indulóból két hibátlan eredmény lett. A döntő fordulót Medáll nyergében Máriás Sára nyerte meg.

  1. Máriás Sára, MEDÁLL, GSH TEAM Lovas Klub SE, 0 hp, 37,31 másodperc
  2. Reisz Panna, CIRRUS, Castilia Kft., 0 hp, 80,76 másodperc
  3. Nagy Bálint, HURRYCANE Z, Diva Sport Lovasklub, 4 hp, 78,85 másodperc
Marias Sara Medall Kkhalas201908
Máriás Sára és Medáll

A felnőtt GP döntőt 150 centiméteres magasságon, időre rendezték meg egyszeri összevetéssel. A 26 indulóból három versenyzőnek sikerült hibátlanul teljesítenie a pályát. Az összevetésben először Weinhardt Virág lovagolt pályára Equest Cha-Cha nyergében, a páros azonban az utolsó gáton verőhibát vétett. A második összevető, Cuczi István és Chanel IC-vel két akadályt vert. Az utolsóként pályára lovagló Piroska Zoltán is egy verőhibával teljesítette a pályát, de Flóra nevű lovával gyorsabb volt Weinhardt Virágnál, így a Mezőhegyesi Ménes KH SE lovasa nyerte a Kiskunhalas GP-t.

  1. Piroska Zoltán, FLÓRA, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 4 hp, 37,82 másodperc
  2. Weinhardt Virág, EQUEST CHA- CHA, Kiskunhalasi LTSE, 4 hp, 41,12 másodperc
  3. Czuczi István CHANEL IC, Aranyági LK, 8 hp, 41,24 másodperc
Piroska Zoltan Flora Kkhalas201908
Piroska Zoltán és Flóra

Az GP sorozat győztese összetettben ifj. Szabó Gábor, a Timpex Nyíregyháza díjugratója lett. A GP sorozat első három helyen végzett versenyzői:

  1. Ifj. Szabó Gábor (Timpex Nyíregyháza LK) 24 pont
  2. Máté István (Máté-Szombati DLSE) 14 pont
  3. Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE ) 12 pont
Szabo G G Pgyoztes Kkhalas201908
Ifj. Szabó Gábor

A négynapos versenysorozatot egy 140 centiméteres nyitott versenyszám zárta. Az időre tartott fordulóban hét indulóból négy hibátlanul teljesített. Az első három helyen végzett versenyző eredményei:

  1. ifj. Szabó Gábor, TIMPEX FÉNYÉV, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 61,00 másodperc
  2. ifj. Szabó Gábor, CHABAL TH, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 62,02 másodperc
  3. Horváth Balázs, PM QUINTERA, Airvent Lovas Club, 0 hp, 63,17 másodperc

Komoly díjazás a GP sorozatban

A felnőtt GP (150 cm) díjazása 1,5 millió Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek. A harmadik, azaz a kiskunhalasi fordulót követően, egy összetett pontszámítás alapján újabb másfél millió forint került kiosztására a helyezettek között. A minősítő versenyeken a lovasok a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon való részvételért is lovagoltak, ahol a fődíj egy Fiat 500 X modell.

A GP sorozat egyéb kategóriáiban (U25, gyermek, amatőr, 5, illetve 6 éves lovak) is tekintélyes díjazásért lovagoltak a versenyzők.

Kkhalas GP 201908 fiat500
Kattints a képre és ismerd meg a Fiat 500 X modellt

Forrás: Halasmédia
Fotó: Halasmédia, Hajdu Krisztina – Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek