Magyar bajnokok versenye a bábolnai GP-n

Mraztamas 1200

Bábolnán zajlott az idén három fordulósra tervezett díjugrató Grand Prix sorozat első állomása. A szokásos gyermek, amatőr, U25 és felnőtt kategóriák mellett most először a fiatal lovak is kiemelkedő pénzdíjakért szállhattak harcba.

Lawisangos és Cossac nyerték a fiatal lovak fináléját

A 6 éves lovak 125 centiméteres fináléjában tizenhét páros állt rajthoz, akik közül heten tudták hiba nélkül teljesíteni az alappályát, így összevetés után dőlt el a helyezések sorsa. A Gyula Farm lovasa, Berkes Máté Lawisangos nyergében közel öt másodperces előnnyel ért célba csapattársa Szuhai Péter előtt, aki Chilling Outot lovagolta a második helyre. Karádi Ármin Czékus Zoltán mindkét lovával hibátlanul szerepelt az összevetésben is, így Vametta Stormmal a harmadik, Carundival pedig a negyedik helyet tudta megszerezni. Ifj. Máté István gyors lovaglással, viszont egy verőhibát vétve végzett az ötödik helyen Navada Van 'T Klavertje Vier nyergében, hatodik pedig Cser Attila lett Bing Banggel.

A szombati nap záró versenyszámában, az 5 éves lovak 115 centiméteres alappályáján szintén hét hibátlan lovaglás született. A leggyorsabb a kaposvári versenyző, Burucs Barna volt a Daria Kazakova tulajdonában álló Cossackkal. A második helyezettnek járó díjat Berkes Máté vehette át, aki Suki József lovát, Jannant lovagolta. Erdélyi Lóránt fedezőménje, El Conthero végzett a harmadik helyen Mráz Tamással, megelőzve Jakli Norinát és Janieta VDL-t. A leggyorsabb négy hibapontos lovaglással negyedik lett Jármy Tibor Rózával, hatodik pedig Karádi Ármin és Bognár Cápa

Berkes  Lawisangos
Berkes Máté és Lawisangos

Kiss Lizanna a gyermek GP győztese

A jövő tehetségei 125 centiméteres magasságon versenyeztek a vasárnapi fináléban a Horze Lovasáruház által felajánlott 200.000 forint értékű tárgyjutalmakért.

A pálya vonalvezetése a nemzetközi színvonalhoz hasonló nehézségű volt, segítve ezzel a gyermekeket a felkészülésben a Csehországban és Ausztriában megrendezésre kerülő CSIO-ra. A válogatott keret több tagja is legjobb lovával versenyzett a hétvégén.

Az alappályát négyen tudták hiba nélkül teljesíteni, így közöttük összevetés zajlott az első helyért. A versenyben ezúttal a rutin győzött, hiszen a címvédő gyermek bajnok, a tavalyi Európa-bajnokságon is remekül szereplő Kiss Lizanna magabiztos hibátlannal megnyerte a számot Elianával. A páros edzője Füzér Gábor. Kelemen Zsolt Péter a biztos hibátlan taktikáját választotta, ami most be is jött, hiszen ezüstérmes pozícióban zárta a GP-t Chester 91-et lovagolva. Az összevetésben a leggyorsabb az édesanyja által felkészített Jármy Kinga volt, viszont egy verőhibát vétve csupán a harmadik helyet tudta megszerezni Ludwiggal.

Kiss Lizanna Eliana

Baumann Bori háromszoros győzelme

Az amatőr kategóriában a kvalifikációs számok után tizenhatan álltak rajthoz a fináléban, a Díjugrató Szakág által biztosított 150.000 forintos pénznyereményért.

A Németh Zoltán által épített 120 centiméteres alappályát a mezőny fele hibátlanul tudta teljesíteni, így nyolcan jutottak be az összevetésbe. A győztes személye nem tartogatott nagy meglepetést, hiszen 2018 amatőr bajnoka, Baumann Bori mindkét kvalifikációs szám után az összevetést is magabiztosan nyerte. A Szotyori Nagy Kristóf által felkészített versenyző Kimérát lovagolta.

A második hely sorsa egy hajszálon múlott, hiszen két lovas szinte azonos időeredményt lovagolt. Végül nyolc századmásodperces előnnyel a második helyen végzett Krucsó Ferenc tanítványa, Attilás Viktória Wild Rose nyergében, megelőzve Császár Vivient Eztudóval. Hibátlanul lovagolt a negyedik helyen végző Szemerei Vivien is Simonnal, aki a Szikszai Military LSE csapatát erősíti. Ötödik lett Jajecnik Tamás és Santiago szintén hibátlannal zárva az összevetést is, mögöttük pedig a leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Attilás Viktória másik lovával, Sárgamegye-Ssel.

Bauman Bori Kimera
Baumann Bori és Kiméra

Mráz Tamás összevetés nélkül győzött az U25 GP-ben

Az U25 korosztály részére kiírt Grand Prix volt a legnépszerűbb Bábolnán, hiszen a kvalifikációs számok után is még harminc páros maradt a fináléra. Ez azért nagyszerű, mert tavaly átlagosan tizenöt-húsz lovas állt rajthoz ebben a kategóriában, aminek nehézsége megközelíti a felnőtt színvonalat. A 350.000 forintos összdíjazású finálé 140 centiméteres magasságon zajlott.

A verseny rendkívül izgalmas volt, hiszen egészen a huszonhatodik lovasig nem volt tiszta hibátlan. És sajnos utána sem lett, így egyedüli hibátlanként összevetés nélkül Mráz Tamás nyerte a nagydíjat Cariba Dam nyergében. Az Erdélyi Lóránt tulajdonában álló fedezőmén remekül szerepelt a hétvégén, hiszen a pénteki legmagasabb számban második, szombaton pedig az első helyen végzett.

Hárman is verőhiba nélkül lovagoltak, viszont a rendkívül szűk alapidőnek köszönhetően időbüntetést kaptak. Így Dömse Tamás és Conquistador végzett a második, Szuhai Péter és East Wind a harmadik, Weinhardt Virág és Chiclana pedig a negyedik helyen. Egy verőhibával ötödik lett Erdős Jázmin és Amazon, megelőzve az öt hibapontot szerző Markó Sándort Adjely El Rexszel és Weinhardt Virágot másik lovával, Equest Cha-Chával. Nyolcadik helyen pedig Unger Fanni végzett Anna nyergében.

Mraz Cariba02
Mráz Tamás és Cariba Dam

Ifj. Szabó Gábor a Grand Prix győztese

Népes közönség előtt huszonegy páros állt starthoz a 2019-es szabadtéri szezon első felnőtt Grand Prix-jén Bábolnán. A másfél millió forint összdíjazású 150 centiméteres nagydíjban négy lovas tudta hibátlanul lelovagolni Németh Zoltán nemzetközi pályaépítő pályáját.

Az összevetés nagy izgalmakat hozott, a lovasok sorra egymást múlták felül. Mint oly sokszor bebizonyosodott, gyakran utolsókból lesznek az elsők, hiszen a negyedikként induló Ifj. Szabó Gábor a leggyorsabb összevetéssel megnyerte a bábolnai Grand Prix-t. A győztes lovas a Timpex Ménes kancáját, Timpex Bölcsészt lovagolta, akivel 2016-ban ezen pályán nyerte első felnőtt Országos Bajnokságát,
illetve azóta is számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kiamagasló eredményeket. A Timpex Lovasklub versenyzője ezen a bábolnai versenyen is négy számban aratott győzelmet lovaival.

A Lovasakadémia versenyzője, Burucs Barna Sir Winston-C nevű lovával hibátlanul lovagolva, de egy tizeddel lemaradva végzett a második helyen. Az U25 kategória győztese, Mráz Tamás H-C.S.R. Center nyergében egy verőhibát vétett, így ezúttal a harmadik helyen végzett, megelőzve Füzér Gábort és Je T'Aimet. Az alappályán a leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel az ötödik helyet szerezte meg Mráz Tamás másik lovával, Spartacus Hotel Kapitánnyal, közvetlenül mögötte pedig tanítványa, a szintén fiatal lovas Hollé Sára végzett Clintusszal. Ifj. Szikszai Lajos és Ariane a hetedik, Szuhai Péter és Lamborgini pedig a nyolcadik helyen végeztek.

A Grand Prix sorozat május 10-12 között Budapesten folytatódik.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kommentek