Miskolcon gyűltek össze a lovas polgárőrök

Polgarorok201906 og

Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata 2019. május 29-31. között Miskolcon, a Ló Tréning és Rehabilitációs Központban tartott lovas gyakorlati képzést, amin ezúttal mezőőr lovasok is részt vettek.

A megnyitón Duber Imre rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály vezetője, valamint Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség általános elnökhelyettese, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke üdvözölte a résztvevő lovasokat.

A képzés résztvevői Molnár Tamás, az öttusa válogatott nyugalmazott, Gróf Széchenyi István Emlékérmes lovasedzője és Pénzes Gábor lovas edző, a Lovas Tagozat elnökségi tagjának szakmai vezetésével mélyíthették lovas tudásukat.

A váratlan és szokatlan hatásokhoz, extrém helyzetekhez a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának vezetője, Madarász Róbert rendőr őrnagy és kollégája, Tomkó Tamás rendőr törzszászlós segített hozzászoktatni a résztvevők lovait, illetve intézkedéstaktikai tanácsokkal látták el a mezőőr és polgárőr lovasokat. Az elméletben tanultakat nyeregből is gyakorolhatták a résztvevők.

Dr. Szeghő Zsolt lógyógyász specialista, az Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft. vezető állatorvosa interaktív kiselőadásban bemutatta a lógyógyászati, illetve tréning és rehabilitációs központ felszerelését és kuriózumait. Ezek közül az egyik a hideg sós vizes fürdő volt, amit az egyik polgárőr ló ki is próbálhatott. Szeghő doktor bemutatta az Equinosis Lameness Locatort is, ami igazi forradalom a sántaságdiagnosztikában.

Polgarorok201906 4
Előadás az Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft. előadóvá avanzsált kezelőhelyiségében
Polgarorok201906 1
Manfréd kipróbálta a hideg vizes fürdőt

A zárónapon a rendőrség, a mezőőrség és a polgárőrség lovasai közös járőrszolgálatra indultak. Az eligazítást a Miskolci Önkormányzat rendészeti igazgatója, Kovács László Csaba tartotta, aki megköszönte a polgárőrség szervezői, az oktatók és a résztvevő lovasok munkáját, valamint üdvözölte a szolgálatok közötti gyakorlatias együttműködést.

A lovas polgárőrökről

A Polgárőrség kötelékében az elmúlt hat évben megszerveződött lovas szolgálat a külterületeken, valamint az üdülőterületeken teljesít vagyonvédelmi és bűnmegelőzési szolgálatot. A lovas polgárőrök különösen hatékonyak az illegális fakitermelések és mezőgazdasági terménylopások megelőzésében, és részt vesznek a határövezetek, határ menti területek ellenőrzésében is.

Jelenleg 200 tagszervezeti egyesület kötelékében több mint 1000 fő lovas polgárőr teljesít bűnmegelőző szolgálatot mintegy 850 lóval. A lovas polgárőrök oktatásához és szakmai képzéséhez, a lovasok és lovak felkészítéséhez az OPSZ Lovas Tagozata biztosít szakmai hátteret.

Polgarorok201906 3

Forrás: Országos Polgárőr Szövetség
Fotó: Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek