Pattanj postakocsira és kalandozz Keszthelyen

Fogatlovak1200

Nyártól különleges postakocsis kirándulásokat szervez Keszthely környékén a Helikon Kastélymúzeum.

A budapesti Utazás Kiállításon mutatták be a nagyközönségnek azt a magyar-szlovén projekt keretében újonnan építtetett postakocsit, amelyen az érdeklődők felfedezhetik Keszthelyt és környékét.

A korhű megjelenésű, de a régi idők postakocsijaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítású jármű belső terében négy felnőtt és két gyerek foglalhat helyet, további két-két utas pedig külső üléseken foglalhat helyet. A lovas kocsiban található videó- és audiorendszer segítségével menet közben is érdekes információkkal gazdagodhatnak az utasok.

A sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsi Tóth Alajos kocsigyártó jászárokszállási műhelyében készült, és két ló húzza majd. A járművet a Lovak világa elnevezésű magyar-szlovén projekt keretében készíttette a Helikon Kastélymúzeum, ami régóta működtet Hintómúzeumot is. A különleges postakocsit először az Utazás Kiállításon mutatták be.

Szintén a projekt keretében Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit. A Festetics-kör elnevezésű útvonal Keszthely város határain belül kínál látványos túrát a főúri családhoz kapcsolódó látnivalók érintésével. A Keszthelyi-hegység természeti értékeinek nyomában elnevezésű út a gyenesdiási Természet Házához, a Nagymezőre és a Festetics Imre Állatparkba viszi el az érdeklődőket. A projektben szintén résztvevő Pannon Egyetem Georgikon Karának túrái a Gyöngyösi csárda és a betyársírok érintésével a zalaszántói Béke sztúpához és a környék több érdekes látnivalójához, illetve a Fenyves allén indulva a Szendrey Júlia-emlékház, a Georgikon lovarda és Fenékpuszta érintésével a Kis-Balatonhoz vezetnek.

A túrák várhatóan már a nyáron elindulnak, de legkésőbb augusztus végén – közölte Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, aki hozzátette, hogy augusztus 16-18. között egy nagyszabású lovasturisztikai rendezvényt szervez a kastély, akkor már biztosan részt lehet venni a kocsikázáson.

A "Lovak világa – a fenntartható fejlődés új dimenziója a természeti és kulturális gyöngyszemek határokon átívelő minőségi élményért" elnevezésű projekt a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg. A projektben a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum és a Pannon Egyetem Georgikon Kara dolgozik együtt a szlovéniai Zavod Nazaj na konja (Vissza a lovakhoz Intézet) és a Rakican-kastély Kutató- és Képzőközponttal (RIS Dvorec Rakican).

A Pannon Egyetem a projekt keretében speciális tananyagokat dolgoz ki, lovas és turisztikai szakemberek képzését végzi, továbbá két lovat szerez be, melyek képzését és folyamatos tréningben tartását biztosítja – mondta el dr. Bartos Ádám projektfelelős.

Helikonkastelymuzeum Postakocsi
Fotó: Helikon Kastélymúzeum

Forrás: MTI, CsodalatosBalaton.hu

A borítókép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

Kommentek