Professzionális lótakarmányozással csak nyerhetsz
A Biofarmer Lótakarmányozási Napok kapcsán dr. Balogh Attilával, a TRM és St. Hippolyt termékek hazai forgalmazójával beszélgettünk többek között arról, miért nem állják már meg a helyüket a több évtizedes lótakarmányozási praktikák. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lótartók számára pénzben mérhető hasznot jelent a professzionális lótakarmányozás, amit egy új termékcsoportbevezetésével igyekeznek racionális költségkeretek közé szorítani nagyobb állományok esetén is. És még valamiről: hogy a rendezvényre regisztrálók közül 20 szerencsés nyertes értékes ajándékcsomagot kap, egy igazán szerencsés számára pedig a kurzuson való részvételt a Tattersall Bt. állja.
A jó lóra nagyon nagy kereslet van – nyilván többek között azért, mert nem könnyű "előállítani". Sok szerencse és tudatosság kell hozzá, de az ember nagyon könnyen beleeshet abba a hibába, hogy a tudatossággal túlzásba megy át: annyira jól akarja felnevelni azt a csikót, hogy túl sok mindent etet, és olyan intenzív fejlődést produkál, amit nem tud rendesen lekövetni a szervezete. Ez jó esetben csak felesleges pénzkidobás, rossz esetben viszont a ló egész életét befolyásoló egészségügyi problémához vezet – mondja dr. Balogh Attila.
A lótakarmányozás eltér más haszonállatokétól, ahol a gazdaságosság, a termelés és annak költségvonzata mindig mérlegre van téve. A lónál nincs meg ez a precizitás: kinek mennyi pénze van, aszerint ad vagy keveset, vagy túl sokat, emiatt nem is születik az az eredmény, ami születhetne egy megfelelő takarmányozással – hívja fel a figyelmet az állatorvos.
Tudomásul kell vennünk, hogy az állatfajták az utóbbi évtizedekben átalakultak. Minden intenzívebbé vált. Ha például a sertéstenyésztést nézzük: a mai fajták a 30 évvel ezelőtti takarmányozás mellett egyáltalán nem nevelhetők gazdaságosan. Hasonló változás megfigyelhető a lovaknál is. Gondoljunk vissza a 60 évvel ezelőtti holsteini lovakra, vagy a többi német sportló fajtára: nagy részük az igáslóból indult és nézzük, hová jutott! A változás a lovak igényeit is megváltoztatta.
Ma már egészen más az igénybevétel, a fejlődési erély, és egészen másként kell takarmányozni is ahhoz, hogy azt az optimumot megtaláljuk, amit az egészséges fejlődés, vagy a sikeres sportteljesítmény kíván. Azt a lovat, amit arra tenyésztettek ki, hogy gyorsan pörög, fejlődik, nem lehet úgy takarmányozni, mint egy rideg fajtát.
Vegyük például az ügetőt: kétéves korban már elvárás, hogy versenyezzenek. Rendkívül felgyorsult egyedfejlődés felé megy a szelekció – ennek persze nagyon egyszerű gazdasági magyarázata van: nem mindegy, mennyi idősen kezd el pénzt keresni az adott ló.
A Biofarmer Lótakarmányozási Napok szervezőivel pontosan látjuk, hogy a hazai lótartók milyen lehetőségeket szalasztanak el, és mekkora gazdasági haszontól esnek el, milyen egészségügyi problémáknak teszik ki lovaikat pusztán a hiányos, vagy épp elavult lótakarmányozási ismeretek miatt - mondja. Dr. Balogh Attila ezért döntött úgy, hogy nyereményjátékkal buzdítja a képzésen való részvételre a lótartókat.
Azon lótartók, akik cikkünk megjelenésétől kezdve regisztrálnak a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra és a regisztrációs űrlapon a "Nyereményjáték" mezőbe beírják a RIDERLINE kódot, nyereményjátékban vesznek részt.
Egy szerencsés nyertes részvételének díját a Tattersall Bt. állja, míg 20 résztvevő értékes és hasznos ajándékokat (patazsír, jutalomfalat, elektrolit paszta, agyagpakolás, TRM baseball sapka) nyer. Tekerj a cikk végére, vagy kattints IDE a regisztrációhoz >>
Dr. Balogh Attila mintegy húsz éve figyeli állatorvosként a hazai lovasélet alakulását. A Tattersall Bt. termékei kezdetben dr. Jármy Miklóssal végzett állatorvosi tevékenységükhöz nyújtottak kiegészítést. Olyan termékek, amelyek nem minősülnek gyógyszernek, de hatékonyan támogatják az állatorvosi kezelést. A kínálatot hamarosan kibővítették olyan termékekkel, amik már a megelőzést szolgálják, majd belefogtak olyan abraktakarmányfélék forgalmazásába, amik a mindennapi takarmányozásban kiegészítőként, vagy komplett tápként etethetőek. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a lótenyésztésre. Jellemzően az ír TRM és a német St. Hippolyt termékeit forgalmazzák.
Új cél, hogy a jövőben pedig szeretnék a minőségi lótakarmányozást még olcsóbbá és elérhetőbbé tenni. Azt tapasztalják ugyanis, hogy a kész tápok etetése az egy-két lovas lótartók számára megoldás, de több ló, illetve nagyobb állományok esetében a lótartók ennek költségét már nem tudják vállalni. Erre próbálnak megoldást nyújtani az alaptakarmányokhoz igazodó speciális takarmánykiegészítőkkel, amiket szaktanácsadó bevonásával az alaptakarmányok beltartalmához igazítanak.
Az alaptakarmány évi néhány alkalommal történő bevizsgálásával és az eredmény alapján az adott lóállományra szabott balancer takarmánykiegészítővel a lótartó egyszerűbben és olcsóbban elérheti majd ugyanazt a hatékonyságot, mintha kész tápokat vásárolna, úgy a nagyobb állományok esetében, mint akár már 2-3 lónál. A megelőző célú takarmánykiegészítőkkel pedig az egyes lovak speciális igényei szerint lehet egyénre szabni a takarmányozást.
„Azt gondolom, hogy a lótakarmányozásban nagy potenciál van még, ezért erre az eddigieknél is jobban akarunk fókuszálni. Magyarországról is adnak el nagyon jó lovakat nagyon jó áron. A jó lónak most ára és kereslete is van, így elérhető közelségbe kerül az is, hogy az ember bátrabban akarjon jó lovat tenyészteni. A takarmányozás pedig egy eszköz ahhoz, hogy olyan lovat tenyésszen és neveljen fel a lótartó, amit drágán tud eladni” – mondja dr. Balogh Attila.
Regisztrálj Te is a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra, és ha Neked kedvez a szerencse, megnyerheted a Tattersall Bt. ajándékainak egyikét.
Azon lótartók, akik cikkünk megjelenésétől kezdve regisztrálnak a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra és a regisztrációs űrlapon a "Nyereményjáték" mezőbe beírják a RIDERLINE kódot, nyereményjátékban vesznek részt.
Egy szerencsés nyertes részvételének díját a Tattersall Bt. állja, míg 20 résztvevő értékes és hasznos ajándékokat (patazsír, jutalomfalat, elektrolit paszta, agyagpakolás, TRM baseball sapka) nyer.
Sorsolás a rendezvény első napján a helyszínen (2019. szeptember 6., Állatorvostudományi Egyetem).
Regisztrálj és ne feledd el beírni a RIDERLINE kódot a "Nyereményjáték" mezőbe:
A nyereményjáték hivatalos játék- és adatvédelmi szabályzata
1. A játék rövid leírása
Azon lótartók vesznek részt a nyereményjátékban, akik 2019. augusztus 28. - 2019. szeptember 5. között regisztrálnak a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra és regisztrációjuk során megadják a RIDERLINE kódot.
2. A játék szervezője és lebonyolítója, adatkezelője:
- a Riderline Magazin kiadója, a Riderline Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Cg.: 01-09-172519, Asz.: 24330813-2-42, Szh: 1087 Budapest, Kerepesi út 7., NAIH Engedély: NAIH-82878/2015.)
- a Tattersall Bt. (Cg.: 13 06 060054, Asz.: 22397863213, Szh: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 20.)
- a Biofarmer Kft. (Cg.: 01 09 715510, Asz.: 13033938243, Szh: 1188 Budapest, Határ utca 1/a),
továbbiakban szervező.
3. A játékban részt vevő személyek és a részvétel feltételei
A játékban kizárólag azon 18. életévüket betöltött, kizárás alá nem eső természetes személy (továbbiakban Játékos) vehet részt, aki 2019. augusztus 28. - 2019. szeptember 5. között regisztrál a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra és regisztrációjuk során megadják a RIDERLINE kódot. A játékban nem vehetnek részt a Szervező alkalmazottai és ezen személyeknek a Ptk. 8:1 §-ában rögzített hozzátartozói és közeli hozzátartozói.
4. A játék menete
Azok a játékosok, akik 2019. augusztus 28. - 2019. szeptember 5. között regisztrálnak a Biofarmer Lótakarmányozási Napokra és regisztrációjuk során megadják a RIDERLINE kódot, sorsoláson vesznek részt, ahol megnyerhetik a Tattersall Bt. által felajánlott nyereményeket.
A kérdőívet minden Játékos csak egy alkalommal töltheti ki. A kérdőív többszöri kitöltése nem növeli a Játékos nyerési esélyeit.
5. A játék időtartama
A játék 2019. augusztus 28-tól 2019. szeptember 5-én 12 óráig tart.
6. Nyeremény
Egy regisztráló részvételének díját a Biofarmer Lótakarmányozási Napokon a Tattersall Bt. állja, míg 20 résztvevő értékes és hasznos ajándékokat (patazsír, jutalomfalat, elektrolit paszta, agyagpakolás, TRM baseball sapka) nyer.
7. A sorsolás időpontja
A sorsolás a rendezvény első napján a helyszínen (2019. szeptember 6., Állatorvostudományi Egyetem), a résztvevők jelenlétében kerül sor.
8. A nyeremények átadása, átvétele
A játékban való részvétel hiányosságáért/hibájáért, az internetes rendszer lassúságáért, leállásáért a Szervező nem vállal felelősséget. A Szervező a nyeremény tekintetében szavatosságot nem vállal.
A nyeremény készpénzre nem váltható, másra át nem ruházható. Egy Játékos csak 1 alkalommal egy nyereményt nyerhet.
A Szervező a nyeremény átadásáig kizárhatja a játékból azon Játékost, aki nem felel meg a részvételi feltételeknek.
A Szervező kizárhatja a játékból azt a Játékost, aki számára a nyereményt azért nem lehet átadni, mert kiskorú (azaz a sorsolás napjáig nem töltötte be a 18. életévét), vagy mert az általa megadott egyéb személyes adatok nem valósak, vagy tévesek, vagy a Játékos egyéb okból nem felel meg a jelen játékszabályzatban írt feltételeknek. A Játékos téves adatszolgáltatásából eredően a Szervezőt felelősség nem terheli.
9. Adatkezelés, adatvédelem
A játékban résztvevő minden Játékos részvételével automatikusan elismeri, hogy teljes körűen megismerte és megértette a Játékszabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja, valamint tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás önkéntes, adatai kezelését a Szervezők szigorúan bizalmasan, a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával végzik.
A Játékos a játékban való részvételével hozzájárul, hogy a Szervezők a Játékos személyi adatait és személyes jellegű információit (név, e-mail cím) díjmentesen nyilvántartásba vegyék, és a jelen játék lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezeljék, továbbá saját marketingtevékenységük során felhasználják.
A Játékos a játék teljes időtartama alatt leiratkozhat a játékról és kérheti regisztrációja törlését az info@riderline.hu címen. A Játékos egyúttal tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmére a játék érvényes időtartamának befejezése előtt következik be személyes adatainak törlése, akkor a Játékosnak a játékban való részvétele – a nyereményre való jogosultságával együtt – megszűnik. A Játékos nyertessége esetén nevét a Szervező nyilvánosságra hozhatja.
10. Kizárás a játékból
A Szervező jogosult kizárni a játékból azt a Játékost, aki a játékban tisztességtelen módon, a jelen szabályzatban foglalt feltételek és előírások megkerülésével (pl. a kérdőívet többszörösen kitöltve, hamis e-mail címeket megadva) próbál részt venni. A Szervező kizárja a felelősségét a rajta kívülálló okokból történő meghibásodásáért, amely időtartam alatt a honlap nem vagy korlátozottan használható, ugyanakkor haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a hiba okát mielőbb feltárja, illetve megszüntesse.
A Szervező fenntartja a jelen játékszabály módosításának jogát. A Szervező kizárja felelősségét a játékkal kapcsolatos bármilyen kommunikációs anyagban esetlegesen előforduló tévedésért.
Fotó: Pixabay, St. Hippolyt Deutschland, TRM
Kommentek