Telivérek helyett teknősök a Kentucky Derby-n

Kentucky Derby 2020 og

A Kentucky Derby-t gyakran említik úgy, mint a sport leggyorsabb két percét. A koronavírus járvány azonban idén még a lóversenyzésben is behúzta a kéziféket, így a szélsebes telivérek helyét a Kentucky Derby szokásos időpontjában nyolc teknős vette át.

A koronavírus járvány miatt elmarad a legrégebbi, legpatinásabb és legismertebb amerikai lóversenyfutam.

Az 1875 óta évente, hagyományosan május első vasárnapján megrendezett Kentucky Derby az Egyesült Államok legrégebbi ma is élő sportesemény-sorozata, a futamot hagyományosan május első vasárnapján rendezik meg a Kentucky állambeli Louisville-ben. Eddig mindössze egyszer, 1945-ben halasztották el egy hónappal a második világháború miatt. A második halasztást pedig idén a világjárvány számlájára írhatjuk. A 146. Kentucky Derby-t így előreláthatólag szeptember ötödikén futják majd a lovak.

Az eseményt szponzoráló Old Forester bourbonnak köszönhetően azonban a jeles esemény nem maradt el teljesen. Ugyanis helyi idő szerint szombat este lovak helyett teknősök versenyeztek az első Kentucky Turtle Derby-n.

Forrás: Index
Borítókép: Wikimedia Commons, Bill Brine

Kapcsolódó cikkek
Kommentek