Az utolsó erőpróba a Széchenyi István Emlékverseny előtt

20210523 og

Viszontagságos időjárási körülmények között zajlott a budapesti országos minősítő harmadik napja, viszont az egész napos szakadó eső ellenére is több mint kétszázan álltak starthoz vasárnap a Nemzeti Lovardában.

A versenynap zárásaként megrendezésre kerülő 140 centiméteres versenyszámban olyan lovasok álltak starthoz, akik a jövő heti Gróf Széchenyi István Emlékversenyen is részt kívánnak venni. Közülük a remek szériában lévő gyermek korosztályú magyar válogatott díjugrató, a jelenlegi magyar ranglista éllovasa, Szuhai Rodrigo most is bizonyított. A hétéves Jayjay nyergében maga mögé utasította a felnőtt mezőnyt, és hat másodperces előnnyel ért célba a második helyen végző ifj. Szabó Gábor előtt, aki új lovát, Chabalát lovagolta.

PC szuhai rodrigo jayjay archiv kép02
Szuhai Rodrigo - Jayjay (Archív fotó)

Harmadik helyen Ács-Heibl Ágnes végzett Ploonával megelőzve Jármy Vincét, ifj. Szuhai Gyulát és ifj. Máté Istvánt.

PC heibl

130 centiméteren a Szuhai család abszolút győzelmet aratott, hiszen igaz első négy helyet ők vihették haza. Ifj. Szuhai Gyula végzett az első helyen Edward Z-tel, majd Szuhai Rodrigo Jayjay nyergében és édesapjuk, Szuhai Gyula Shiarado és Lawisangos nevű lovaival.

PC szuhai edward z archiv kép
Ifj. Szuhai Gyula - Edward Z (Archív fotó)
700 PC szuhai rodrigo jayjay archiv kép02
Szuhai Rodrigo - Jayjay (Archív fotó)
PC szuhai gyula shiarado sz archiv kép
Szuhai Gyula - Shiarado (Archív fotó)

Fiatal lovas kategóriában Stiedl Anna Blanka volt a legjobb Conscience nyergében, Szöllősi Hajnal és Bába Gergely előtt.

Az amatőrök között Márki Zoltán volt a leggyorsabb H-C.S.R. Centerrel, megelőzve Jajecnik Tamást és Piri Hanna Villőt.

PC márki

További fotók a versenynapról:

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek