Szotyori Nagy Kristóf a felnőtt champion

Szotyori champi2021 og

Szilvásváradon zárult az idei Díjugrató Championátus. Lássuk, kik lettek a serdülő A és az utánpótlás korosztály bajnokai, illetve a felnőtt kategória dobogósai!

A championátusok tizenöt éves történetében a serdülő A, 16-18 közötti lovasok versenyszáma mindig szerepelt a programban. Az évek során ebben a kategóriában volt mindig a legkiszámíthatatlanabb a verseny, 2021-ben is ez történt.

A szilvásváradi harmadik napi 125 centiméteres összevetésben mindössze egy hibátlan pályát láthatott a szép számú közönség. Claessens Stella, a Merengő Lovas SE versenyzője, Bán Krisztián tanítványa Wonder Van Hazelberg nyergében lovagolt verőhiba nélkül, így övé lett a győztesnek járó 20 pont. Második helyen Kovács Zoltán tanítványa, Stiedl Anna Blanka végzett Conscience nevű heréltjével, míg a harmadik helyért járó 16 pontot a Komárom-Esztergom megyei Kiss Krisztina kapta Pankával.

Az összetett versenyben a legegyenletesebb teljesítményt nyújtó, a kiskunhalasi döntőt nyerő Kacsó Júlia Csenge tudott győzni, aki Contesivel gyűjtötte szorgalmasan a pontokat. A lovas klubja a Taszári Vital LSC, edzője Kurnyák Ágnes. A ráckevei Szőllősi Hajnal 36 ponttal lett a második, edzője Sári Viktor, és az édesapja által edzett ifj. Antal Péter nyakába akasztották a bronzérmet. Negyedik lett Nyemcsók Hanna Dóra, ötödik Stiedl Anna Blanka, hatodik Schmuck Rebeka Anna, hetedik Claessens Stella, nyolcadik Viasz Hanna.

Az utánpótlás lovasoknál a vizesárok jelentette a legnehezebb akadályt a vasárnapi fináléban. A versenyben egyedül Szikszai Lajos tanítványa, Boda Csenge és Laurence tudta hibátlanul teljesíteni a pályát, így megnyerték a döntőt. A vizesároknál hibázó Királyhágó nyergében Nagy Júlia lett a második, míg a döntőben a harmadik helyen a GSH Team lovasa, az ifj. Szabó Gábor által felkészített Varga Marcell és La Pilot Prinze zárt.

A verseny összetett eredményeit látva a pécsi Nagy Júliának volt oka az örömre, hiszen 62 pontot gyűjtve 2021-ben megnyerte az utánpótlás championátust. A GSH Team versenyzője, Szabó-Máriás Sára nyakába akasztották az ezüstérmet, aki 56 pontot gyűjtött, míg a 48 ponttal záró ajkai Nagy Evelin lett a bronzérmes. A többszörös championi címmel rendelkező Ábrahám Zsófia ezúttal negyedik lett, ötödik Fekete Antal, hatodik Varga Marcell, hetedik Vincze Imre, nyolcadik Kovács Ádám.

A championátus legmagasabb akadályait a közönség a felnőtt kategóriában láthatta. A vasárnapi 135 centiméteres döntőben a győzelmet a D-Team lovasa, az előző két kategóriában tanítványaival is első helyre kerülő Kurnyák Ágnes szerezte meg, megelőzve az Airventes Braunitzer Enikőt, aki PM Banderast lovagolta. Harmadik helyen végzett a Prosper Lovasklub lovasa, Szotyori Nagy Kristóf és Horze Donald.

A championátus hat egyéni kategóriájából ez az egyetlen, ahol az urak voltak többségben és a dobogó első két fokára is ők léphettek fel. Előkelő 70 pontjával Szotyori Nagy Kristóf lett a 2021. év felnőtt díjugrató championja, akinek Juhász Tibor, a Díjugrató Szakág elnökségi tagja és Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója gratulált. Az ezüstérmes 65 ponttal az Equitania LC lovasa, Réti Dávid, míg 48 ponttal a bronzérmes helyen végzett a kecskeméti Airvent Lovasklub színeiben versenyző Braunitzer Enikő. Negyedik Kurnyák Ágnes, ötödik Mihucz Tibor, hatodik Szűcs Zoltán, hetedik Potocska Attila, nyolcadik Horváth Gábor.

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek