Aranyérmes a Diósgyőri VTK csapata

2022ob csapat og

A FIAT Díjugrató Országos Bajnokság második napjának csúcspontja egyértelműen a villanyfényben megrendezett felnőtt csapatverseny volt, ami után megtörtént a hétvége első bajnokavatása.

A két fordulóban mindössze öt páros tudott dupla hibátlan teljesítményt elérni, ezzel teljesen felborult az egyéni sorrend az első nap után. A kétszeres magyar bajnok ifj. Szabó Gábor, Szuhai Gyula, Weinhardt Virág, és a címvédő Czékus Zoltán mindkét lovával hibapont nélkül zárta a középdöntőt, ezzel az élmezőnybe repítve csapatukat.

Az ifj. Szabó Gábor által 2018-ban felállított történelmi siker, hogy valaki hibapont nélkül zárja a bajnokságot, már biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első napi győztes, ifj. Szuhai Gyula nyolc hibaponttal folytatja a versenyt. Viszont a mindössze 15 éves lovas így sem marad aranyérem nélkül, hiszen csapatával, a Diósgyőri VTK-val magabiztosan nyerték a csapatversenyt. Az országos bajnokságok történetében nem gyakori, hogy ilyen magasságon klubcsapatot tudjon valaki kiállítani, viszont a Vándor Zsófia, Szuhai Gyula, ifj. Szuhai Gyula és Szuhai Rodrigo összeállítású csapat most a legjobbnak bizonyult a három pálya összesített eredményei alapján Szuhai Gyula vezetésével.

Kimagasló bravúrt produkált a Platthy József Régió Csapata is, akik mindössze három emberrel, Szabó-Máriás Sárával, ifj. Szabó Gáborral és Técsy Attilával egészen a második helyig meneteltek. Csapatvezetőjük Técsy-Papp Gabriella.

A bronzérmet a Füzér Flóra által vezetett Máchánszky Gyula Régió Csapata szerezte meg Weinhardt Virág, Lehotai Máté, Füzér Gábor és Czékus Zoltán összeállításban.

Negyedik a Némethy Bertalan Régió Csapata, Ács-Heibl Ágnessel, Mráz Tamással és Dömse Tamással, míg ötödik helyen Pest megye színeiben Bognár Dóra, Kalán Eszter, ifj. Petrik Béla és Babinszki László végeztek Búza Krisztián vezetésével.

A hétvége legnépesebb mezőnyeként az amatőr lovasok is megkezdték a bajnokságot, ahol 21 lovas zárta hibapont nélkül az első pályát. Tóth Noémi volt közülük a leggyorsabb Márki Zoltán és Mernyei-Bobok Eszter előtt.

A gyermek kategóriában Bodnár Annabell aratott kettős győzelmet, hiszen Comedy Star és Lay Your Love On Z nevű lovaival megszerezte az első és a második helyet Zsargó-Ágotai Fanni előtt. Itt hat páros maradt, akik hibapont nélkül tudják megkezdeni a szombati döntőt.

A póni lovasoknál pedig egyedül Gubicza Dorottya volt aki hibátlanul tudott teljesíteni mindkét napon a 110 centiméteres magasságon.

Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Császár Fotó

Kapcsolódó cikkek
Kommentek