Kovács Henri az első helyre ugratott 135 centiméteren

Kovacsh 220827 og

Országos díjugrató versennyel búcsúzik az augusztustól a Nemzeti Lovarda. A 32 versenyszám négy nap folyamán 225 lovast és 345 lovat vonultat fel.

Szombaton a legnépesebb, 57 indulót számláló 100 centiméteres nyitott versenyszámmal indult a versenynap a Nemzeti Lovardában. A leggyorsabb hibátlant Prutkay Zoltán tanítványának, Ádám Lorának sikerült elérnie Charlotte nevű lovával, mögötte végzett Fekete György és Nena T, valamint Szalai Sarolta és Lora. Utóbbi páros a kezdő lovasok szintén 100 centiméteres versenyszámában már az első helyre ért fel 8,50 stílusponttal. A további dobogós helyezéseket Zieger Szonja Kata és Lagarder (8,1), valamint Vigh Larissza és Calasina (7,80) szerezték meg.

Szalai
Szalai Sarolta - Lora

Az ifjúsági korosztály 110 centiméteres versenyszámában 8,40 stíluspont jelentette a győzelmet, ezt Hack Eliza Szonja és Pamela Von Wichenstein nevű kancája érte el a Colonado Lovasiskola SE színeiben. Mögöttük a Kenesei Lovas Club két versenyzője, Kovács Noémi és Jakab Levente végzett.

Az amatőr lovasok között ezúttal is Tóth Dorina és Kurszán volt a legjobb (Champions Team LKE). A tiszteletkörben Freisleben Zsófia és BK Calidon, valamint Tóth Bagi Dorka és Curtis követték.

A hétvégén utoljára léptek pályára az ötéves lovak. A győzelmet ezúttal Csontos Zsuzsa szerezte meg Kis István lovával, a Carembar de Muze apaságú Lutonnal. Egy-egy másodperces különbséggel mögöttük értek célba a Kovács Henri – Quality Touch és Bujtor Roland – Cornet Champion-N párosok.

Csontos
Csontos Zsuzsa - Luton

Agropointos győzelem született a hatéves lovak utolsó versenyszámában Lengyel Róbertnek és Cazera TSH nevű kancájának köszönhetően. A Krucsó Lovasklub színeiben versenyző Buza Patrik Zoltán lett a második FOR Cornettina-ZS nevű kancájával, harmadik Eszes Ferenc és Lanting.

Lengyel
Lengyel Róbert - Cazera TSH

125 centiméteren Szilágyi Sándor Márknak és Campicellónak (Szilágyi Lovasclub SE) 27,07 másodperc elég volt a győzelemhez, megelőzve ezzel Faluhelyi Ádámot és Mezerina PS-t, valamint Fésűs Grétát Hunter Dadero Z nevű heréltjével.

Szilágyi
Szilágyi Sándor Márk - Campicello

Kovács Henri és Harper javított előző napi eredményén, a nap legrangosabb versenyszámában, 135 centiméteren ezúttal megszerezték a győzelmet. Técsy Attila és Alkom ezen a napon is a második helyen zárta a versenyst, harmadik Krucsó Szabolcs és Chesterfield.

Kovács
Kovács Henri - Harper

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikk
Kommentek