Nagy Júlia a felnőtt mezőny championja Kiskunhalason

Kkhalas 2022champi og

2007-ben rendezték az első díjugrató championátust, azóta az egyik leggyakoribb helyszíne a versenynek a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark. A mostani versenyen hét egyéni kategóriában és csapatversenyben születtek championok.

A pályaépítő Németh Zoltán volt, a stíluspontokat Bazsó Gergely adta.

Péntek reggel 7 órától versenyeztek a Championátus I. fordulójának nyitónapján a Hirling József Lovaspark arénájának zöld gyepén a díjugratók. Tizenegy versenyszám során 245 startot láthatott a közönség. A lovasok és a lovak is jól bírták a hőséget, a szervezők mindent elkövettek, hogy segítsék a résztvevőket. A szervezők párakapukkal készültek, az istállókban ventillátorok mozgatták a levegőt és a patamosóknál is kellő számú kifolyó biztosította a lovak tisztítását, hűtését. A melegítő filces pályát folyamatosan öntözték, így szinte pormentes volt a levegő. A gyepen folyó verseny ilyen időjárási körülmények mellett jó körülményeket teremtett a lovaknak, lovasoknak.

A champion számokat nagy figyelem kísérte, de országos minősítő számokat is láthatott a közönség. A championátus versenyrendszerében a körök első tíz helyezettje kap pontszámot, ami tízről indul és egyesével csökken. Ezeket a pontokat viszik tovább a lovasok a középdöntőre, majd a döntőre, utóbbiban duplázzák a pontszámokat. Az így kialakult pontszámokkal mennek majd a második fordulóra a lovasok, ahol megszületik a végeredmény.

A pénteki versenynap szép teljesítményeket hozott és nagyjából a papírforma érvényesült. A kiskunhalasi díjugratók között két érmes helyezés született. A championok között szereplő 2. Kocsis Linett, Bicarlo T-vel (Kiskunhalasi Lovasbandérium SE) második helyezést ért el. Füzér Gábor, a Kiskunhalasi LTSE sportolója, a 100 centiméteres nyitott számban ért el bronzérmes helyezést.

A versenyek után került sor a csapatverseny sorsolásra. 19 együttes nevezett a csapatversenyre, amelynek az indulási sorrendje dőlt el a sorsoláson. A nap végén a szervezők koktélpartival kedveskedtek a lovasoknak, akik éltek a lehetőséggel, sőt még egy labdarúgó mérkőzéssorozatra is maradt erejük, amit Tóth István élőben kommentált.

A pénteki versenyszámok dobogósai:

1. versenyszám, 100 cm nyitott, ideális időre

  • 1. Tóth Martin, Fokos Fuvallat, TM Lovasok SE,
  • 2. Jandó Balázs, Enris, Simonpuszta NLHE,
  • 3. Füzér Gábor, Chicago Dream, Kiskunhalasi LTSE

2. versenyszám, 105cm nyitott, időre

  • 1. Ráth Kristóf György, Kala By Boris, Csömöri LTKE
  • 2, Baranyi Letícia, Fahéj, Viktor-i Sportegyesület
  • 3. Herczog Anna, Kárpát, Vértesi TSE

3. versenyszám, póni lovasok 90 cm elődöntő, lovasok stílusversenye

  • 1. Fésűs Hanna Lüszi (póni), Univerzum LK Etei SE
  • 2. Láng Veronika, Pippó (póni), Varga Ménes GYLE
  • 3. Susán Hanna, Dakar Du Bois, Kakuk Lovasudvar SE

4. versenyszám, gyermek 100 cm elődöntő, lovasok stílusversenye

  • 1. Pichovszky Dalma, Casco PP, Colonado Lovasiskola SE
  • 2. Jordán Véda Anna, Arno Van Elfensteen, Mohácsi Torna Egylet 1888
  • 3. Levente Léna, Concas Z, Carlo Lovassport Egyesület

5. versenyszám, B 110 cm elődöntő, stílus verseny alapidővel (10 összevetéssel)

  • 1, Vigh Letícia, Okaloosa, Vighhorsesse
  • 2. Kocsis Linett, Bicarlo T, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
  • 3. Vass Fanni, Galga, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)

6. versenyszám, amatőr 110 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül

  • 1. Bandi Barbara, Quinadore, Diósgyőri VTK
  • 2. Tóth Sándor, Invincible, Pécsi Lovasklub Kft.
  • 3. Busi Sándor, Equest Stella, Equest-Sport LC

7. versenyszám, 115cm nyitott, időre

  • 1. Szabó Dorina, Cantus Clay, GSH TEAM Lovas Klub SE
  • 2. Egervári Attila. Fionce, Hubertus LK Győr
  • 3. Hermann Anna, Carla Quintana. Bellandor LKE

8. versenyszám, Serdülő A 120 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül

  • 1. Peller Judit, Shusha MNM, Prosper LK
  • 2. Bene Dóra, Dáno B, Univerzum LK Etei SE
  • 3. Kovács Noémi, Calinka de Bognár, Kenesei Lovas Club

9. versenyszám, utánpótlás 125 cm elődöntő, Kétfázisos vrsz., megszakítás nélkül

  • 1. Ábrahám Zsófia, Ciboulette du Gibet, Túrkevei Városi SE
  • 2. Gátfalvi Kíra, Grappa, Gáti Lovas SE
  • 3. Herczog Anna, James Bond, Vértesi TSE

10. versenyszám, felnőtt 130 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül

  • 1. Szotyori Nagy Kristóf, Santorini, Prosper LK
  • 2. Réti Dávid, NICON, Equitania LC
  • 3. Szotyori Nagy Kristóf, Horze Cym Carlsson S Prosper LK

11. versenyszám, 125 cm nyitott, időre

  • 1. Szekeres Ágota, Equest Balou Belle, Equest-Sport LC
  • 2. Andre Illés Alexandra, BH Gladiátor Spring, B&H Lovas Klub
  • 3. Andre Illés Alexandra, Futur du Pomiez, B&H Lovas Klub

Rézi a csapatverseny győztese

Az időjárás és a verseny hangulata miatt is forró versenynapot hozott második versenynap. A Championátus I. fordulójának második napján az előző napihoz hasonlóan 11 versenyszámot tartottak a rendezők és valamivel több, 250 start történt a Hirling József Lovaspark arénájában. A csapatverseny nagy izgalmakat, összevetést és lelkes biztatást hozott a közönség részéről.

A championátus középdöntőiben jellemzően átrendeződtek az előző napi erőviszonyok, de volt ismétlő győztes is a mezőnyben. Egy aranyérmes ismétlés történt szombaton a championátus sorozatban: Vigh Letícia (Vighhorsesse) Okaloosa nyergében a serdülő B 110 centiméteres elődöntő után a középdöntőt is megnyerte. A nyitott körökben is született duplázás Szekeres Ágotának és Szabó Dorina köszönhetően.

A nap során rendezték meg a csapatversenyt, ami rendkívül népszerű versenyzési formává vált, 19 együttes nevezett rá. A délutáni felnőtt középdöntő során dőltek el a csapatverseny végeredményei. A győzelem egyértelmű lett, mert egyetlen hibátlan teljesítmény született, amit a Rézi csapata hozott. A második helyért azonban izgalmas összevetésre került sor, amit végül a Prosper II. csapata húzott be. A harmadik helyen Baranya Megye I. csapata végzett.

A nagy meleg után a rendező Halasi Szabadidő Központ Nonprofit Kft. vacsorával vendégelte meg a lovasokat, a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE pedig csengettyű dallal köszöntötte a vendégeket.

Championátus csapat eredmény I. forduló:

  • 1. Rézi csapata: Vass Fanni – Galga, Dér Szintia – Shakira, Szalai Vivien Kitti – Samantha, Csuka Balázs - Timpex Fényév, csapatvezető: Majláth Csaba
  • 2. Prosper II. csapata: Juhász Léda - Rádiháza Generális, Nagy Zsófia - Victory Blue PS, Peller Judit - Shusha MNM, Baumann Bori - G-DIA, csapatvezető: Szotyori-Nagy Kristóf
  • 3. Baranya Megye I. csapata: Jordán Véda Anna - Arno Van Elfensteen, Unterhuber Nóra - Logan /E. Mokolya/, Komáromi Ivett – Robin, Gátfalvi Kíra – Grappa, csapatvezető: Szapper Imre

A szombati versenynap dobogósai:

12.) versenyszám: 100 cm nyitott, időre

  • 1. Gyetkó Szilvia, Fiona, Alfonz Dömsödi LK
  • 2. Egervári Attila, Levante, Hubertus LK Györ
  • 3. Farkas Nóra, Madame, Kurca-Menti LE

13.) versenyszám: Póni lovasok 90 cm középdöntő, időre

  • 1. Marosváry Sára, La Belle De Noir, Varga Ménes GYLE
  • 2. Marosffy Zsófia, Tobi, Univerzum LK Etei SE
  • 3. Jónás Anna, Empire Nelson K, Horváth Lovassport Egyesület

14.) versenyszám: Gyermek 100 cm középdöntő, időre

  • 1. Fabók Adrienn Szaffi, Nassimella, Gyula Farm Miskolc LSC
  • 2. Fábián Maja Olívia, Agropoint Nektár, GSH TEAM Lovas Klub SE
  • 3. Fabók Adrienn Szaffi, Idarquithago, Gyula Farm Miskolc LSC

15.) versenyszám: Amatőr 110 cm középdöntő, időre

  • 1. Bori Vivien, Zsákai Picasso, Gyömrői Tövesmajor LE
  • 2. Tóth Sándor, Invincible, Pécsi Lovasklub Kft.
  • 3. Krecskovszki Evelin, Hárfa, Prosper LK

16.) versenyszám: Serdülő B 110 cm középdöntő, időre

  • 1. Vigh Letícia, Okaloosa, Vighhorsesse
  • 2. Vass Fanni, Galga, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
  • 3. Csengery Dóra, Back Home, DELTA LSE

17.) versenyszám: 110cm nyitott, időre

  • 1. Baranyi Letícia, Fahéj, Viktor-i Sportegyesület
  • 2. Ráth Kristóf György, Kala By Boris, Csömöri LTKE
  • 3. Jován Richárd, Kara, Mezőhegyesi Ménes KH SE

18.) versenyszám: Serdülő A 120 cm középdöntő, időre

  • 1. Fésűs Gréta, Hunter Dadero Z, Champions Team LKE
  • 2. Szalai Vivien Kitti, Samantha, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
  • 3. Viasz Hanna, Caviar, SomLó Térség Lovas Egyesület

19.) versenyszám: Utánpótlás 125 cm középdöntő, időre

  • 1. Nagy Evelin, Montague, Nomádia Egyesület
  • 2. Marosi Diána, PM Stakkator, Airvent Lovas Club
  • 3. Ábrahám Zsófia, Ciboulette Du Gibet, Túrkevei Városi SE

20.) versenyszám: Felnőtt 130 cm középdöntő, időre

  • 1. Nagy Júlia, Királyhágó, D-TEAM SE
  • 2. Matyi Bianka, Cimarosa M, Matyi Bianka Lovasklub
  • 3. Réti Dávid. Nicon, Equitania LC

21.) versenyszám: 120 cm nyitott, időre

  • 1. Szabó Dorina, Cantus Clay, GSH TEAM Lovas Klub SE
  • 2. Lukács Edina, O-Rose, Hetényegyházi Hullám
  • 3. Villás Lili, T.B.Á. Cantona, Mezőhegyesi Ménes KH SE

22.) versenyszám: 130 cm nyitott, csak időre

  • 1. Szekeres Ágota, Equest Balou Belle, Equest-Sport LC
  • 2. ifj. Máté István, Pilothaga, Máté DLSE
  • 3. Matyi Bianka, Fairytail Str, Matyi Bianka Lovasklub

Fiatal lovas kategória

  • 1. Andre Illés Alexandra, BH Gladiátor Spring, B&H Lovas Klub
  • 2. Andre Illés Alexandra, Futur Du Pomiez, B&H Lovas Klub
  • 3. Füzér Zsófi, Chiara, Kiskunhalasi LTSE

Nagy Júlia győzelme a felnőtt döntőben

Hét döntővel zárult vasárnap a Kiskunhalason megrendezett Championátus I. forduló befejező napja. Többségében összevetésekben dőltek el az érmes helyezések és kialakult egy jól megalapozott sorrend a lovasok között a Bábolnán megrendezésre kerülő második fordulóra, amin lehet javítani, vagy éppen rontani.

Az első döntő a pónisok között zajlott kora reggel a Schleich díjáért. Időre, egyszeri összevetéssel rendezték meg a kört a 100 centiméteres magasságú akadályokon. Két hibátlan alappályát láthatott a közönség, így két lovas vetett össze a végjátékban. A feladatott a Varga Ménes GYLE lovasa Láng Veronika, Pippó nyergében oldotta meg a leggyorsabban és hibátlanul, ezzel övé lett a döntő első helye.

Szintén a Schleich díjáért, időre, egyszeri összevetéssel folyt a második finálé, a gyermek 105 centiméteres döntő. Öten menetek hibátlan alappályát, így ők egy újabb körben döntötték el a végső sorrendet. Az összevetésben is szép pályák, hibátlan lovaglások születtek, így az idő döntött. Ebben Fábián Maja Olívia (Agropoint Nektár), a GSH TEAM Lovas Klub SE volt a legjobb és megnyerte a számot.

A nap legnépesebb mezőnyét hozta az amatőr döntő. Az AlpexaVit díjáért, időre, egyszeri összevetéssel folyó számban 50 startot láthatott a közönség. A magas színvonalat jelezte, hogy 14 lovasnak sikerült alapidőn belül, hibátlanul teljesíteni a 115 centiméteres akadályokkal nehezített alappályát. Az összevetést végül Bandi Barbara (Quinadore), a Diósgyőri VTK lovasa hozta a leggyorsabb hibátlannal, ami a győzelmét jelentette.

A serdülő B döntőben is szép számú résztvevő állt a feladathoz. A 115 centiméteres akadályokon 23 lovas próbálta átküzdeni magát. Az időre rendezett körben végül hat díjugratónak sikerült hibátlanul az alappálya, így ők még egy kört ráhúztak a helyezések eldöntésére. Az összevetést végül Frányó Csenge Diorina segítségével oldotta meg a leggyorsabb hibátlan pályával, így megnyerte a döntőt a Révész Farm Lovas SE sportolója.

A serdülő A döntőben is összevetésre volt szükség a végső sorrend kialakítására. Az összesen 27 indulós számban öten mentek hibátlan alappályát a 125 centiméteres magasságú akadályokon. A végjátékban is hibátlanok sora született és végül századmásodpercek döntöttek a végső sorrend kialakulásában. Gorzó Eszter (Arwen), a Cseszterlint LKE lovasa mindössze 15 századmásodperccel volt gyorsabb a második helyezett Bencses Rékánál (Arania Z).

Az utánpótlás döntőben tíz résztvevő vállalta a 130 centiméteres magasságon megrendezett döntőt. A számot időre, egyszeri összevetéssel rendezték, ám ebben a körben az alappályán eldőlt a sorrend. A Túrkevei Városi SE sportolója, Ábrahám Zsófia Ciboulette Du Gibet nevű lován egy verőhibát ejtett és ez a kör legjobb eredménye lett és nyert a páros.

Nagy versenyt és komoly izgalmakat hozott a felnőttek döntője. A 135 centiméteres magasságú akadályokkal tűzdelt pályának 12 lovas vágott neki és három indulónak ez hibátlanul sikerült, így ők újráztak az összevetésben. Nagy Júlia, az előző napi középdöntő győztese kezdte a finálét Királyhágó nyergében. Az első összevetőként pályára lépő páros határozott, dinamikus, folyamatos és nagyon gyors kört teljesített hibátlanul. Ezzel feladta a leckét az utána következőknek. Olyannyira, hogy nem tudtak gyorsabb hibátlant menni az utána következők, így ismételt a szombati siker után Nagy Júlia és Királyhágó. A D-TEAM SE sportolója így összegezte az összevetést. „Elsőként összevetni nagy teher, de egyet hátraléptettem előtte és nekivágtunk a pályának. Nehéz kör volt, nagy távolságokkal, terekkel. Tempót kellett mennem, de jól jöttek ki a fordulók és az akadályokat Királyhágó hibátlanul vette. Nagyon örülök a sikernek.”

A nap további versenyszámainak dobogósai:

30.) versenyszám: Felnőtt 135 cm döntő, időre egyszeri összevetéssel (12 induló, 3 összevető)

  • 1. Nagy Júlia, Királyhágó, D-TEAM SE,
  • 2. Szücs Zoltán, Gigant, TwinSport SE,
  • 3. Burucs Borbála, Miami De Garder, Viktor-i Sportegyesület,

23.) versenyszám: 105cm nyitott, időre

  • 1. Lutter Mercédesz, Merfol La Mer, Varga Ménes GYLE,
  • 2. Inhaizer Julianna, Fionce, Hubertus LK Győr,
  • 3. Tóth Martin, Fokos Fuvallat, TM Lovasok SE,

31.) versenyszám: 115 cm nyitott, időre (7 induló)

  • 1. Villás Lili, T.B.Á. Cantona, Mezőhegyesi Ménes KH SE,
  • 2. Jován Richárd, Vito SZ, Mezőhegyesi Ménes KH SE,
  • 3. Biharvári Attila, Croco Deal PS, B&H Lovas Klub,

32.) versenyszám: 125cm nyitott, időre (10 induló)

  • 1. Andre Illés Alexandra, Futur Du Pomiez, B&H Lovas Klub,
  • 2. Andre Illés Alexandra, BH Gladiátor Spring, B&H Lovas Klub,
  • 3. Kovács Ádám, Timpex Jupiter, Timpex Nyíregyháza LK,

A Kiskunhalason és majd két hét múlva Bábolnán a Díjugrató Szabályzat szerint hat pálya után a legtöbb pontot gyűjtött lovas és csapat lesz az év championja.

Szöveg: Kovács Iván
Fotó: Koppány Zsófia

Kapcsolódó cikkek
Kommentek