Csizmadia Csenge a gyermek, Bódai Hanna az ifjúsági, Alasztics Aliz a fiatal lovas korosztály bajnoka

Alasztics ob2023 1200

A gyermek, ifjúsági és fiatal lovas korosztály döntője vasárnap zajlott a Nemzeti Lovardában.

Csizmadia Csenge a gyermek bajnok

Az időjárás vasárnap is alaposan próbára tette a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság lovasait, szakadó esőben zajlott a gyermek korosztály döntője. A 15 lovas azonban így is kitett magáért. Az idei év különlegessége, hogy ebben a kategóriában még soha nem gyűlt össze ilyen nagy létszám a döntőre.

Az első fordulóban két, a másodikban öt lovas teljesítette hibátlanul a pályát, a végső helyezésekről pedig összevetés döntött. Az első helyért zajló összevetést a Prosper Lovasklub versenyzője, Baumann Bori és Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, Csizmadia Csenge tudta hibátlanul teljesíteni a Chacco-Blue apaságú Chavoltusszal, maga mögé utasítva Pichovszky Dalmát Casco PP nyergében (Némethy Bertalan Alapítvány, edző: Sós Attila), aki egy verőhibát vétett a rövidített pályán. A bronzéremért zajló összevetésben a DEAC színeiben versenyző Fábián Johanna és Quantum 20 volt a legeredményesebb, a páros edzője Szabó-Máriás Sára. Fábián Maja Olívia és Chacrinue (GSH TEAM Lovas Klub SE) a negyedik, Kiss Johanna Janka és Cym Carlsson S (Prosper LK) az ötödik helyen zárt. További helyezettek: Nagy Zsófia - Victory Blue PS (Prosper LK), Hegedűs Laura Lili - Clintus (Budapesti Lovas Klub), Bodnár Annabell - Identity (Némethy Bertalan Alapítvány).

A barátságtalan időjárás miatt az eredményhirdetésre a Nemzeti Lovarda nagy fedelesében került sor. A lovasoknak Budavári Anikó, a versenybíróság tagja, Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára gratulált.

Csizmadia
Csizmadia Csenge - Chavoltus
Gyermek ob2023 og

Bódai Hanna az ifjúsági OB győztese

13 lovas jutott be az ifjúsági kategória döntőjébe, ahol a versenyzőket 135-140 centiméteres magasságú pálya és 600 ezer forint összdíjazás várta.

Összevetésre ezúttal nem került sor, a kiélezett döntőben a győzelmet Mráz Tamás és Németh István tanítványa, Bódai Hanna szerezte meg Quintanóval (Gyenesdiási LSE), aki végig magabiztosan lovagolt a két forduló során. Második helyen zárt a Champions Team LKE lovasa, a 15 éves Kámán Nóra és Hedda (edző: Sári Viktor). Harmadik Füzér Gábor tanítványa, a szintén 15 éves Kiss Maja és Agropoint Cojano (Mórahalmi LSE).

További helyezettek: Kiss Lizanna - Cloé (Mórahalmi LSE), Bencses Réka - Arania Z (Sugo-Horse Park LE), Magyar Balázs - Filuchi (Sion Security Kft.), Gorzó Eszter - Arwen (Mizsei Lovastanya SE), Károly Mandula Kinga - Corno S'tannan (ELIT Lovas Klub SE).

A helyezetteket ismét a fedeles lovardába szólították az eredményhirdetésre. A versenyzőknek Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Dallos Gyula miniszteri biztos, örökös magyar bajnok és Juhász Tibor, a versenybíróság elnöke gratulált. A győztes különdíja az E.Sporthorses jóvoltából egy Baloubet du Rouet embrió. A különdíjat Erdélyi Gyula unokája, Papp Dominika adta át.

Bódai
Bódai Hanna - Quintano
Ifi

Újra Alasztics Aliz a fiatal lovasok országos bajnoka

A közönség és a versenybíróság hét lovast várt a pályára a FIAT Díjugrató Országos Bajnokságon a fiatal lovasok 140-145 centiméteres magasságon megrendezett döntőjében.

A külföldről nemrégiben hazatért Alasztics Aliz Messloubeta (ELIT Lovas Klub SE) nyergében hibátlanul teljesítette az első, és egy verőhibával a második fordulót, de előnye még így is több, mint két verőhibányi volt a második helyezetthez képest, így egy újabb országos bajnoki címmel gazdagította sikereinek sorát. Alasztics Aliz gyermek, ifi és fiatal lovas korosztályban is felállhatott már az OB dobogójának legfelső fokára, rendkívül ritka, hogy egy lovas egyéniben ilyen eredményes legyen.

Második a kiskunhalasi Füzér Zsófi és Chiara, a lovas edzője édesapja, Füzér Gábor.

A harmadik helyet ifj. Antal Péter szerezte meg Choral Symphony nevű lovával (Antal Tanya LSC), a páros sikeres szereplését itt is az édesapa, Antal Péter segítette edzőként.

A további helyezések: Osztovits Péter - Conbalgran PS (Ludovika Sportegyesület), Lukács Loren - Edward Z (Diósgyőri VTK), Kisgergely Kata Csenge - Bizar VDL (Diósgyőri VTK), Csibi Zsófia - Voodoo Fire (Ludovika Sportegyesület).

A lovasoknak és edzőiknek Dallos Gyula miniszteri biztos, Rémi Gábor, a Fiat Automobil Kft. képviselője, Juhász Tibor, a versenybíróság elnöke, valamint Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke gratulált. A döntő összdíjazása 600 ezer forint volt.

Alasztics
Alasztics Aliz - Messloubeta
Fiatal02
Alasztics Aliz
Fiatal

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek