Igazán hiteles és független stewardnak maradni – interjú Bázár Györggyel, a párizsi Olimpia lovastusa versenyeinek vezető stewardjával

Bazar Gy og3

Október közepén kapta a hivatalos felkérést, amit azóta a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) mexikói közgyűlésén az Elnökség (FEI Board) is jóváhagyott: Bázár György lesz a 2024-es párizsi Olimpia lovastusa versenyszámainak vezető stewardja.

Mire vágyhat még egy steward?

Ezen én is sokat gondolkoztam. Egyik kollégám a napokban kapta meg az Egyesült Államok Lovas Szövetségétől (USEF) a hivatalos személyeknek járó, évtizedes munkájuk elismerését jelentő kitűzőt, immár 40 éve tartó munkájáért. Ő majdnem annyi ideje bíró és steward, mint ahány éves vagyok. Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy 43 évesen eljuthatok olyan helyre, olyan pozícióban, amiről mások egész életükben álmodoznak, keményen dolgoznak érte, és valami oknál fogva mégsem sikerül nekik. Kétségtelenül lesz egyfajta üresség bennem az olimpiát követően. Nagyon bízom abban, hogy sikerül majd jól ellátnom a feladatom, és nagyszerű versenyünk lesz, remek hangulatban.

Tokióban kiváló sportot láthattunk, nagyszerű olimpián dolgoztunk, de nagyon speciális volt: a Covid árnyékában, nézők nélkül rendezett olimpia nem volt az igazi. Előtte két olimpián jártam, Athénban és Londonban önkéntesként dolgoztam, mindkettő fantasztikus hangulatban telt. Egy kicsit félek attól, hogy a párizsi ugyan kiváló olimpia lesz, de most a feladataim miatt nem tudom majd felhőtlenül élvezni.

A stewardként globálisan szerzett tapasztalataimra alapozva elindultam egy másik vonalon: a FEI vezetése 2019-ben kért fel először FEI steward képzés megtartására, akkor Uruguayban. Azóta Lengyelországban, az Egyesült Államokban, Kolumbiában, Angliában tartottam képzéseket, részt veszek a hazai és a japán nemzeti stewardok képzésében. Noha egykor a steward munka szervező, támogató funkciója, a háttérmunka hivatalos keretek között történő, egységes elvek szerinti elvégzése volt számomra szimpatikus, azóta a stewardok sok egyéb ellenőrző feladatot kaptak, ami szükséges eleme lett a sportnak, de természetesen elvitte a hangsúlyt arról az eredeti, a rendezőt, lovast, lóápolót, hivatalos személyeket segítő szerepkörről, amibe egykor beleszerettem. Nagyon fontosnak érzem, hogy a képzések során segítsem azzal a sportot, a sportolókat, hogy az ellenőrző, felügyelő feladatok mellett a stewardoknak továbbra is megtanítsuk, ha úgy tetszik, beléjük neveljük, miként tudják igazán támogatóan, mégis hatékonyan végezni munkájukat. Fontos, hogy a sportban résztvevők megértsék, miért fontos a szabályok betartása és betartatása a színfalak mögött is, különben elvesztjük a sportszerűséget és a társadalmi elfogadottságot, támogatottságot. Ehhez felkészült, határozott, de mindenben a lovak és lovasok érdekeit képviselő stewardok kellenek – az egy más dolog, hogy a lovasok és a lovassportok globális érdekei nem mindig egyeznek az aktuális egyéni érdekekkel, de erről nagyon hosszan lehetne és kell is beszélni, azonban talán nem most.

Mindenképpen ez a következő nagy célom, erre vágyom stewardként: átadni a tapasztalatokat a többieknek, segíteni megosztani a világ különböző pontjain sokak által gyűjtött rengeteg tapasztalatot a kollégákkal, a közösséggel. Nagyon jó érzés új embereknek segíteni abban, hogy a lehető legjobban dolgozzanak a sportért, látni a sikerüket – ez lesz talán a jövőben a legnagyobb örömöm. Biztos vágyni fogok majd arra, hogy ismét dolgozhassak egy olimpián, lehetőleg a steward csapat egyszerű tagjaként, kevesebb teherrel a vállamon (tagnak lenni mindig nagyobb élmény, mint vezetőnek lenni), de annak talán még jobban fogok örülni, ha néhányan a hazai kollégák közül eljutnak majd erre, vagy hasonló szintre – ahogy tette azt például Pintér Zsófi. A hazai stewardok nagyon fiatalok és kiválóan beszélnek angolul, így igen nagy lehetőségek előtt állnak.

És természetesen stewardként is mindig apa maradok, és arra vágyom, hogy otthon lehessek – az olimpia után talán egy kis lassítás is következik majd, hogy több időt tölthessek a családommal.

Hogyan tudod összeegyeztetni lovas és tudományos-szakmai karrieredet?

Nehezen megy, mert a napok és hónapok végesek, feladat pedig igen sok van, de fontosnak érzem, hogy ne a lovas munkámból éljek meg. Azt hiszem, így tudok igazán hiteles és független steward maradni. Úgyhogy mindenképpen meg akarom tartani a hétköznapi munkámat, akármilyen nehéz is összeegyeztetni azt a lovassportban végzett tevékenységemmel. Ezen a téren is kiváló hazai és külföldi kollégákkal dolgozom, ami nyilván hatalmas segítség a munkám hatékony elvégzésében.

Egyetemen már csak vendégként oktatok, és néhány hallgató kutatásait segítem. Egy kutató-fejlesztő vállalkozás laboratóriumát és az ott zajló munkákat vezetem. Érdekes dolgokkal foglalkozunk, sok szép eredményt értünk el, és nagy terveink vannak, úgyhogy emiatt sem szeretném feladni azt az irányt. Szerencsére a cégvezetés és a családom is megért és támogat ebben - mondta Bázár György.

Az interjú korábbi részei a kapcsolódó cikkek között olvashatók.

Kapcsolódó cikkek
Kommentek