Vasárnap indul a galoppszezon a Kincsem Parkban

Galopp illusztracio 1200

Az idei galoppszezon is változatos programokkal és több mint 90 versenynappal várja az érdeklődőket.

Március 26-án, vasárnap kezdetét veszi a hazai galopp versenyszezon. A versenyek 14:00-kor kezdődnek, a nap folyamán kilenc futamban fiatalabb és idősebb, valamint nyeretlen telivérek is starthoz állnak.

Tovább a Galopp kapunyitó 23' Facebook eseményre »

Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, a tavalyi idényben túlszárnyalták a terveket: a 100. Magyar Derby "a magyar lóversenysport történetének talán legnagyobb és legkülönlegesebb fesztiválja lett", az év végi Ügetőszilveszter pedig a látogatók számában és a fogadási forgalomban túlszárnyalta a pandémia előtti számokat.

"Már elkezdtük a versenyzést az ügetőkkel február elején, és a hagyományokhoz híven március végén van a galopp szezonnyitó. A négy nagy fesztivál mellett minden évben ez az ötödik legnagyobb napja a Kincsem Parknak. Délután kettőkor kezdünk, kilenc futam lesz a programban" - mondta Pécsi István, hozzátéve, hogy idén november végéig 30 galopp versenynap szerepel a naptárban.

Május elején lesz az első fesztivál, a Lóverseny és Food Truck Show, majd július 2-án következik a Derby Fesztivál.

"Ami 2023-ban szerintem a legnagyobb durranás lehet, az a szeptemberi nemzetközi lóverseny hétvége, amelyre szeretnénk elhozni a világ első számú zsokéját, Frankie Dettorit. Ez óriási szenzáció lenne, azért is, mert idén visszavonul, tehát ha most nem sikerül Magyarországra csábítani, akkor sajnos nem láthatjuk őt élőben lovagolni" - fogalmazott az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva, hogy a hétvége olasz tematikájú lesz, ezért is lenne az 52 éves Dettori a sztárvendég.

Idén a 30 galopp versenynap mellett 42 ügető és közel 20 agár versenynapot tartanak.

Pécsi István beszélt arról is, hogy folyamatosan fejlesztik a Kincsem Parkot, idén például a szintetikus galopp-pálya lesz soron, de vannak komoly, hosszú távú fejlesztési terveik is mind a budapesti létesítményben, mind Dunakeszi-Alagon, a tréningpályán. "Ezek hosszú-hosszú évtizedekre meg fogják határozni a magyar lóversenyzés jövőjét, ami mind a galoppot, mind az ügetőt érinti. Nem titok, sokszor elmondtam már, hogy az ügetőt nagyon megviselte a Kerepesi úti szentély elvesztése. Ezt szeretnénk valahogy visszavarázsolni a Kincsem Parkba olyan fejlesztésekkel, amelyek nyomán az ügető szerelmesei ugyanazt a hangulatot élhetik át, mint korábban" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Forrás: MTI
Fotó: Kincsem Park

Kapcsolódó cikk
Kommentek