A Lovastorna Szakág díjazottjai

Nemeth Blanka og

A Lovastorna Szakág 2024. februárjában tartott tisztújító közgyűlésén a sportág kiemelkedő személyiségeit díjazták.

Héczey Katalin

A Magyar Lovassport Szövetség Lovastorna Szakága életműdíjat adományozott Tóthné Héczey Katalinnak, aki szakágvezetőként, valamint hazai és nemzetközi bíróként tevékenykedett a Lovastorna Szakágban.

A lovastornával több, mint 30 éve, 1992-ben ismerkedett meg fia, Bence révén, aki válogatott lovastorna versenyző volt, mielőtt nemzetközi bíró lett. A hazai bírói vizsgát 1996-ban tette le, néhány évvel később pedig már nemzetközi bíróképzésre is jelentkezett. Több mint nyolcvan nemzetközi versenyen pontozott. Bírói pályafutásának talán legkiemelkedőbb eredménye, hogy 2012-ben, Le Mansban, a világbajnokságon pontozhatott.

A szakág vezetését 2002-ben vette át. Akkoriban alig ötven versenyzőt jegyzett a lovastorna szakág, így szakágelnökként a legfőbb célja a sportág életben tartása, a versenyzők létszámának növelése volt. Vezetése alatt a lovastorna a nemzetközi eredmények tekintetében is az egyik legeredményesebb szakág tudott maradni. Olyan sikeres versenyzőket támogatott, mint Gadolla Réka, Esztergomi Anita, Király Ágnes, Németh Blanka vagy Bence Balázs.

Bíróként 2023-ig rendkívül aktív tagja volt a szakágnak. Saját bevallása szerint is a lovastorna révén megismert emberek adták a legtöbbet neki az évek folyamán, életre szóló barátságokat kötött hazai és külföldi kollégákkal egyaránt.

Németh Blanka

Az Év Lovastornásza címet 2023-ban is a Magyar Póniklub Szövetség Sóskúti Manók egyesületének versenyzője, Németh Blanka kapta.

Bár a 2023. júliusában Svédországban rendezett Junior és Fiatal Lovastornász Világbajnokságon és Felnőtt Lovastorna Európa-bajnokságon a teljes magyar válogatott remekül szerepelt, az eredmények közül magasan kiemelkedett Blanka hatodik helyezése a felnőtt női egyéni mezőnyben. Felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon ilyen előkelő helyen magyar női versenyző még nem végzett, ráadásul az utolsó fordulóban kűrjét a második legjobbnak értékelték a bírók.

Habsburg-Lothringen Károly Konstantin

A Magyar Lovassport Szövetség Lovastorna Szakága sportpályafutása elismeréseként díjat adományozott a sportágtól visszavonuló Habsburg-Lothringen Károly Konstantinnak.

Károly több mint 17 évvel ezelőtt, kétéves korában vett részt élete első lovastorna edzésén. Mivel az egyesületet édesanyja, Habsburg-Lothringen Eilika vezette már akkor is, és nővérei, Zsófi és Ildikó is lovastornáztak, az talán egyértelmű volt, hogy Károly is ki foga próbálni a lovas szakágak közül ezt is, de hogy ennyire megszereti, és ő folytatja legtovább a családban, azt talán senki nem gondolta. Válogatott versenyzőként igazán szép eredményeket ért el az utóbbi években. 2021-ben a junior világbajnokság egyéni fiú versenyében döntőbe jutott, és a tizenötödik helyen végzett. Ugyanabban az évben a felnőtt világbajnokságon hatodik lett a Sóskúti Manók csapatával, a CHIO Aachen meghívásos versenyen pedig ugyanezzel a csapattal egy ötödik helyet és egy ezüstérmet is szereztek. 2022-ben a junior Európa-bajnokságon egyéniben tizenharmadik, Hantos Orsival párosban pedig a hatodik helyen zártak. Pályafutására 2023-ban tette fel a koronát: párosban a felnőtt EB-n is megtartották hatodik helyüket Orsival, valamint immár a fiatal lovastornászok férfi egyéni mezőnyében élete legjobb pontszámával a hetedik helyen végzett.

Villányi Krisztina

A szakág megköszönte a visszavonuló Villányi Krisztának a szövetségi kapitányként a magyar lovastorna válogatottal elért kiváló eredményeit és a Lovastorna Szakbizottságban eltöltött sok éves önzetlen munkáját.

Forrás: Lovastorna Szakág
Fotó: FEI/Richard Juilliart

Kapcsolódó cikkek
Kommentek