Magyar lipicai a világhírű hajtó fogatában

Bram Chardon FEI Eric Knoll

Dreef Kapitány a holland Bram Chardon fogatát erősíti rudasként, ott lesz a hétvégén az idei Világkupa-döntőben is.

Bram Chardon 2017 óta versenyzik a Fogathajtó Világkupa-sorozatban. Ötször jutott be a döntőbe, Kapitány pedig végig hűséges társa volt ezen az úton.

A 15 éves Kapitány Magyarországon született, itt kapta alapkiképzését is. A hajtónak apja, a többszörös világbajnok Ijsbrand Chardon javasolta, hogy a lovai kiválasztásakor ne elsősorban a gyorsaság alapján döntsön, hanem olyan lovakat válogasson fogatába, amelyek gyorsak és jó a karakterük. Ilyen Kapitány.

A szürke herélt igazi csapatjátékos, nagyon szociális, bármilyen lóval kijön, de nem szeret egyedül lenni még a patamosóban sem.

Hajtója elmondása szerint könnyű hajtani, nagyszerűen hallgat a hangsegítségekre. Nem zavarja a zaj, a zene. A versenyben mindent belead, de amit áthalad a célvonalon, lelassít és már maga mögött is hagyta a verseny izgalmát. Kapitány nem a leggyorsabb a fogatban, az ő specialitása a szűk és technikás akadályokban való manőverezés. Pontosan tudja, hol nem szabad hibáznia. Előfordult már, hogy a herélt Ijsbrand Chardon fogatába ugrott be segítségképp.

Kapitánynak változatosan telnek a mindennapjai: lovagolják és kijár legelőre is.

Forrás: FEI
Fotó: FEI/Eric Knoll

Kapcsolódó cikkek
Kommentek