Zsoldos Attila az öregfiúk championja

Zsoldos A og

Az évad utolsó szabadtéri díjugrató versenyét rendezték Kiskunhalason a hétvégén. A nemzeti versenyen felkészítő számokat is tartottak és megrendezték az öregfiúk championátust, amit az augusztusban elhunyt Bánfi Vilmos nemzetközi pályaépítő emlékére írtak ki a szervezők.

Az időjárásra nem lehetett panaszuk a négyévszakos pályáján megrendezésre kerülő Nemzeti Díjugrató és Felkészítő verseny résztvevőinek az első, szombati napon, mert igazi őszies, napsütéses idő fogadta az indulókat.

Az első nap során kilenc versenyszámban 161 startot láthatott a közönség. A lovasok különböző magasságokon mérhették össze tudásukat a felkészítő számokban, nyitott és rajtengedélyvizsga felkészítő kategóriákban. Az öt felkészítő szám után következtek a nemzeti versenyszámok, köztül az öregfiúk championátusa. Utóbbi számot az augusztus elsején elhunyt Bánfi Vilmos nemzetközi pályaépítő emlékére rendezték meg. A számot Zsoldos Attila (Simontornyai TC ) Legitim nevű lovával nyerte meg. A versenyszám díjait Bánfiné Ágnes, Bánfi Vilmos özvegye adta át a helyezetteknek.

A szombati nap győztesei:

  • 1.) Versenyszám X ugrásokon, alapidővel (A szab.) rajtengedélyvizsga felkészítő (3 induló): Hajdú Diána, FERNANDO FERKÓ, Kiskunhalasi Lovasbandérium, 0 hp, 66,64 mp
  • 2.) 60-65cm felkészítő versenyszám, ideális időre (3 induló)
    • Nyitott: Ifj. Antal Péter, ARTIST A.T.Z, Antal Tanya LSC, 0 hp, 67,61 mp, eltérés 1,39 mp
    • Rajtengedélyvizsga felkészítő: Gyenge Vilmos, I & H BELLISSIMA, Antal Tanya LSC, 0 hp, 71,94 mp, eltérés 2,94 mp
  • 3.) 70-75cm felkészítő versenyszám, ideális időre (9 induló)
    • Nyitott: Ifj. Antal Péter, ARTIST A.T.Z, Antal Tanya LSC, 0 hp, 68,11 mp, eltérés 0,89 mp
    • Rajtengedélyvizsga felkészítő: Gyenge Vilmos, I & H BELLISSIMA, Antal Tanya LSC, 0 hp, 69,50 mp, eltérés 0,50 mp
  • 4.) 80-85cm felkészítő versenyszám, ideális időre (14 induló)
    • Nyitott: Zsiday-Galgóczy Nikolett, SPECIAL JOLIE MOME L, Lóska Ménes SE, 0 hp, 70,54 mp, eltérés 1,54 mp
    • Rajtengedélyvizsga felkészítő: Czakó Júlia, CHAMPAGNE, Iconic JC LSE, 0 hp, 68,61 mp, eltérés 0,39 mp
  • 5.) 90cm felkészítő versenyszám, ideális időre (30 induló)
    • Nyitott: Örkényi Bianka, JAN AART T, Kentaur Lovas Egylet, 0 hp, 68,99 mp, eltérés 0,01 mp
      • Rajtengedélyvizsga felkészítő: Strubl Dorina, ASTRID, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, 0 hp, 68,56 mp, eltérés 0,44 mp
  • 6.) 100 cm kezdő lovas versenyszám, ideális időre (8 induló): Báthy Rozália, JÁZMIN, Lóska Ménes SE, 0 hp, 73,27 mp, eltérés 3,73 mp
  • 7.) 100 cm nyitott versenyszám időre (A szabály, 31 induló): Simon Roland, EQUI-KING ISTAFAN LURKÓ, EQUI-KING LSE, 0 hp, 60,91 mp
  • 8.) Bánfi Vilmos Emlékverseny Öregfiúk Championatus, 100 cm, időre egyszeri összevetéssel (A szabály, 3 induló):
    • 1. Zsoldos Attila, LEGITIM, Simontornyai TC, 74,62 mp
    • 2. Dr. Szabó Katalin, FINTOR, Bercsényi Lovasklub, 75,16 mp
    • 3. Benőcz Tamás, GERCO B, Mátyás és Fiai Kft., 99,46 mp
  • 9.) 110 cm nyitott versenyszám időre (A szabály, 38 induló): Karádi Ármin, ZERINA, Zenit LSE, 0 hp, 62,73 mp
  • 10.) 120 cm nyitott, kétfázisos versenyszám megszakítás nélkül (21 induló): Frányó Csenge, BOGNÁR OBSTREICHER, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 30,77 mp

A nemzeti versenyen vasárnap is először a felkészítő számokat láthatta a közönség, majd jöttek a nyitott fordulók. A nap 118 startot hozott. Bönde Ferenc pályaépítő csapatával a lovasok tudásszintjéhez épített pályákat rakott össze az indulóknak.

A nap legmagasabb követelményeket állító fordulójában, a 125 centiméteres nyitott versenyszámban, amelyet időre és egyszeri összevetéssel írtak ki, 13 induló nevezett. Az alappályán öt hibátlan eredmény született, így összevetésben dőlt el a végső sorrend. Az összevetésben a tapasztalt Füzér Gábor kezdett (Kiskunhalasi LTSE) Casallóval. Higgadt, precíz akadályvételekkel versenyzett a páros és láthatóan a hibátlan lovaglást helyezve előtérbe, nem siettette lovát Gábor. A taktika bevált, mert a hibátlan pályával ellenfelei már lépéskényszerbe kerültek. A második összevető, Füzér Gábor tanítványa és klubtársa, Frányó Csenge is hibátlant ment Bognár Obstreicherrel, ráadásul gyorsabban, így átvette a vezetést. A győzelmet az utána következő, szintén tapaszalt lovas, Réti Dávid szerezte meg Niconnal. Rendkívül gyors és hibátlan pályájukat senki sem tudta felülmúlni.

Az eredményhirdetést követő tiszteletkör után Réti Dávid elárulta, hogy igazából a szezont befejezve már a felkészülési időszakban, edzés jelleggel érkezett Kiskunhalasra. „Nicon most sem okozott csalódást” - mondta. „Összeszokott páros vagyunk, sokszor jártunk és örömmel a Hirling Lovasparkban. A pozitív érzések ezzel a győzelemmel további lendületet kaptak” – nyilatkozta az idei felnőtt champion.

„Jó formában vagyunk Bognár Obstreicherrel” – kezdte Frányó Csenge. „A regionális döntő után egy hét pihenő következett, aztán heti hármakat edzettünk. Maradt a jó forma. Az összevetésben előttem startoló edzőm, Füzér Gábor pályája sokat segített és kintről is biztattak. Örülök a győzelemnek és készülünk tovább a fedettpályás szezonra” – zárta gondolatait a lovas.

A nap győztesei:

  • 16.) 100 cm kezdő lovas versenyszám ideális időre (5 induló): Miklós Nóra, MÁLYVA VIRÁG, Sugo-Horse Park LE, 0 hp, 74,66 mp, eltérés 4,34 mp
  • 17.) 100 cm nyitott versenyszám időre (A szabály, 14 induló): Györfi Ákos, AVALANCHE, ROU, 0 hp, 64,56 mp
  • 18.) 105 cm nyitott versenyszám időre (A szabály, 23 induló): Csontos Júlia, GOLION, Tóth Jr. Horse Power Kft., 0 hp, 64,08 mp
  • 19.) 115 cm nyitott, kétfázisos versenyszám, megszakítás nélkül: Levente Léna, STAKKAUER, Carlo Lovassport Egyesület, 0 hp, 30,21 mp
  • 20.) 125 cm nyitott versenyszám időre, egyszeri összevetéssel (A szabály, 13 induló):
    • 1. Réti Dávid, NICON, Equitania LC, 0 hp, öv: 33,58 mp
    • 2. Frányó Csenge, BOGNÁR OBSTREICHER, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, öv: 36,16 mp
    • 3. Füzér Gábor, CASALLO, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, öv: 41,15 mp
  • 21.) 120 cm nyitott, kétfázisos versenyszám., megszakítás nélkül (8 induló): Füzér Gábor, IGGY STARDUST 2, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 34,05 mp

Tovább a részletes eredménylistákra »

A szabadtéri díjugrató szezon ezzel lezárult a Hirling József Lovasparkban. Még egy szabadtéri esemény lesz a hobbilovasok számára. Október 26-án szabadidős versenyen mérhetik össze tudásukat a lovassporttal most ismerkedő fiatalok.

Szöveg: Kovács Iván
Fotó: Katusné Gudmon Kata

Kapcsolódó cikkek
Kommentek