A nyolcadik alkalommal megrendezett Uniqa Lovas Vilagkupáról a Duna Tv-n január 3-án és 4-én 16 órakor 50 perces összefoglaló tekinthető meg.
Magyar Dorottya cikkei
Boldog Karácsonyt kívánunk a magyar díjugratás négy feledhetetlen pályájával!Túri József Epona Superville 1996.
December második hétvégéjén, a kaposvári Pannon Lovasakadémián megrendezésre került a Talent program első edzőtábora.
„Hinni és hihetni egymásnak” /Gróf Széchenyi István, Hitel”/ A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGEFERDINANDY GézátGRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKÉREMMELTÜNTETI KI 1947-ben kezdett öttusázni, majd rá egy évre Tóth Béla irányításával a Nemzeti Lovardában lovagolt.
Mikulás- Bálint GáborNagy népszerűségnek örvendett az év utolsó fedettpályás díjugrató versenye.
Egész napos rendezvényt szervezett a Kiskunhalasi Lovarda vezetője, Rózsahegyi Róbert vasárnapra a lovasiskolába.
66 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, Grózner Lajos, Grózner Szilárd lovasbarátunk édesapja.
Nyolcadik alkalommal kiváló rendezéssel lezjalott az UNIQA Lovas Világkupa Budapesten a Papp László Sportarénában.
Nyolcadik alkalommal ismét Lovas Világkupa Budapesten a Papp László Sportarénában.
Búza Krisztián aratott november harmadik hétvégéjén, a Nemzeti Lovardában megrendezett négy napos, fedett pályás Országos Minősítő versenyen.