A Díjugrató Szakág idén is közzétette weboldalán a 2020-as év szakmai beszámolóit. Elsőként következzék Szotyori Nagy Kristóf szakági elnök összefoglalója.
Riderline Magazin cikkei
A január minden idők legnagyobb szezonális kiárusítását hozta el a Horze történetében. Az akcióhullám a készlet erejéig érvényes és lónak, lovasnak való téli felszerelésekre egyaránt vonatkozik. Kiemeltük a legnépszerűbb, leggyorsabban fogyó darabjait!
A Zala megye egész területén szolgálatot teljesítő lovas járőrök a gépkocsival nehezen megközelíthető helyeket járják be.
Kibővített elnökségi ülés keretében tartott találkozót a Díjugrató Szakág a Hirling József Lovasparkban. A lovasok és a közönség is eseményekben gazdag esztendőre számíthatnak – természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett. Kiskunhalas nemzetközi, országos és regionális rendezési lehetőségeket is kapott.
Minden lónak rendelkeznie kell egyedi azonosítóval és az egyedet azonosító okmánnyal, az úgynevezett lóútlevéllel. Minden lófélének csak egy lóútlevele lehet, mely egész élete során végigkíséri.
A gyermek korosztályba tartozó lovasok számára hirdet ismét szakmai programot a Díjugrató Szakág. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.
A Díjugrató Szakág január hatodikán adott hírt arról, hogy a koronavírus járvány miatt a szakági közgyűlés elmarad. A Díjugrató Szakág közleménye.
A Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete idén is megrendezi hagyományos, nagy sikerű ménvizsgáját februárban, amit márciusban a fiatal hátaslovak online aukciója követ.
A hazai lovaséletet átfogóan meghatározó program eredményeiről a Kincsem Park kamerája előtt Dallos Gyula lovaskultúráért felelős kormánybiztos beszélt.
A 2020-as esztendőt minden vonatkozásában meghatározó koronavírus járvány ellenére eredményes évet zárt a Kincsem Park, hiszen az összes galopp futamot meg tudták rendezni, mindössze néhány ügető versenynap maradt el, illetve a fesztiválokról ezúttal le kellett mondaniuk a lóversenyrajongóknak.