Megállapodást kötött Szilvásváradon az Állami Ménesgazdaság, a Jókai Mór Általános Iskola és az Egri Tankerületi Központ a lovaskultúra iskolai oktatásáról, így az érdeklődő 3., 4. és 5. osztályos diákok februártól az iskolai órarendjükbe illesztve tanulják majd a lovaskultúra és a lovaglás alapjait.
Riderline Magazin cikkei
Megfelelő odafigyeléssel és gondoskodással sokat tehetsz azért, hogy öreg lovad még sok szép, jó egészségben töltött éven át veled legyen.
Különös csalási ügyben indult bírósági eljárás egy lovas ellen Nagy-Britanniában, aki lovasbalesetből fakadó sérülésére hivatkozva négy hónapot volt távol a munkából. A vád szerint azonban ebben az időszakban több lovastusa versenyen is részt vett.
Számos értékes helyezéssel tértek haza a magyar díjlovasok a nemzetközi versenyekről - a 2018-as év eredményeit Dallos Zsófia szövetségi kapitány foglalta össze
Koszta Botond az első olyan lovas a Talent Program eddigi történetében, aki egyszerre két szakágban is felvételt nyert. Lovaglással kapcsolatos céljairól, eddigi élményeiről, tapasztalatairól a Pegazus Magazin kérdezte a gyermek korosztályú lovast a Talent Program első díjlovagló edzőtáborát követően.
Futótűzként söpört végig a hír a hazai lovasok között, hogy 2019. január 6-án hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója.
Végre esett egy kis hó és a következő napokra további havazást jósolnak a meteorológusok. Használd ki Te is a tél és a hó lovas örömeit!
A francia listát vezető és a 2016-os olimpián csapat aranyérmes díjugrató, Kevin Staut elhagyja eddigi bázisát, a Haras de la Forge-t, hogy a család Deauville-hez közeli birtokán folytassa a munkát.
Brit tisztekkel lovagoltak a Hyde Parkban és a huszárság történetét bemutató kiállításon álltak díszőrséget a magyar huszárok Londonban.
Budapest rendezheti a 2020-as tokiói nyári olimpia egyik regionális díjugrató kvalifikációs versenyét, várhatóan június utolsó vagy július első hétvégéjén.