Ha mindig is kíváncsi voltál a lóverseny világára, és szeretnél egy kis időutazáson részt venni, közben megismerni a leggyorsabb magyar telivéreket és a történelmi versenyhelyszíneket, akkor "A magyar galoppsport története" című könyv kötelező olvasmány!
Riderline Magazin cikkei
Közeledik a karácsony, és bizonyára Te is szeretnéd meglepni kedvencedet valamivel. Körülnéztünk a lovasboltok polcain, hogy segítsünk választani.
Kiskunhalas közelében, Pirtón ülésezett a Díjugrató, a Lovastusa és a Szabadidőlovas Szakág vezetése. Az ott született döntésekről a Halas TV vendégeként Juhász Tibor, Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja és Tuska Pál, olimpikon lovas szakedző beszélt.
Izgalmas verseny után Dobrovitz József a harmadik helyen zárta a négyesfogathajtók Papp László Sportarénában megrendezett világkupaversenyét.
Nagy érdeklődés mellett immár hatodik alkalommal indul útjára a Lovastanár (Hippológus) és -szervező szakirányú továbbképzés az Állatorvostudományi Egyetem és a Magyar Lovas Szövetség együttműködésében 2019 februárjában.
Vannak lovak, akiknek kiváló érzékük van ahhoz, hogy bajba keverjék magukat. Holly, a 12 éves kanca épülő istállója szénapadlására kaptatott fel egy kis éjjeli nassolásra, de lejönni már nem tudott.
Budapest legnagyobb szabadtéri sporteseménye, a Kincsem Park leglátogatottabb versenynapja az idén 19 éves Ügetőszilveszter. Le ne maradj róla!
Számba vettük a leggyakoribb vírusos lóbetegségeket (lóinfluenza, herpesz és nyugat-nílusi láz), amelyek ellen hazánkban védőoltást lehet kapni. Mikor és hogyan éri meg oltatni ellenük? Most minden kiderül!
Bemutatunk néhány olyan Fouganza terméket, amelyek egyetlen lovas eszköztárából sem hiányozhatnak, de csak a budaörsi Decathlon áruházban kaphatóak, illetve online lehet őket megrendelni.
A folyamatos ízületi támogatás segíthet a sérülések kockázatának csökkentésében, lovad teljesítményének javításában és egészségének megőrzésben.