Idén is megtartotta hagyományos őszi továbbképzését a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány pszichológusok, gyógypedagógusok, lovasok és gyógytornászok részére.
Riderline Magazin cikkei
November másodikán, halottak napján azokra a lovasokra és lovakra emlékezünk, akik már nincsenek itt köztünk.
Játssz velünk november 2-20. között és nyerj egyéni edzést a Tattersallban az idei Díjugrató Championátus gyermek kategória győztesének edzőjével!
Történelmet írt egy kétéves mén az október 27-i hannoveri árverésen Verdenben: 2.010.000 euróért (több mint 650 millió forint) kelt el.
Amikor lovaddal az utakon vagy épp terepen közlekedsz, biztonságod nem csak rajtad, a lovastudásodon és a lovadon múlik, hiszen bármikor találkozhatsz motorosokkal, gépkocsivezetőkkel és kerékpárosokkal. Néhány egyszerű alapszabály betartásával azonban mindannyian biztonságban lesztek. Videóval!
Kutatók egy, a legendás versenyló patájából készült emléktárgyból nyerték ki Seabiscuit DNS-ét. Génállományának feltérképezése közelebb vihet a versenylovak teljesítményét befolyásoló gének meghatározásához, a kinyert minta azonban nem elegendő a ló klónozásához.
A fogathajtólegenda és felesége által működtetett istálló, a Manege Chardon vezetését gyermekeik, Bram, Jeannette Chardon veszik át.
Szombat este helikopterbalesetben életét vesztette a thai Vichai Srivaddhanprabha, a Leicester City futballcsapat tulajdonosa, versenyló-futtató, és a lovaspóló elkötelezett támogatója.
Együttműködést jelentett be a díjlótenyésztés két meghatározó európai szereplője, Paul Schockemöhle és a Helgstrand Dressage.
Használd ki az őszi napokat arra, hogy az istállót, a karámokat, a lószerszámokat és egyéb felszereléseket is megfelelően felkészítsd a téli időszakra.