Eláruljuk, mit tehetsz szeretett lovadért és magadért, hogy egészségesen és fitten vészeld át a hűvösebb hónapokat.
Riderline Magazin cikkei
Ezelőtt nagyjából 5 évvel egy baráti beszélgetésen pár magyar fickó elhatározta, hogy cutting lovasok lesznek. Fogalmuk sem volt, hogy mi is a cutting, de az Americana döntőjét végignézve tudták, érezték, hogy ez az, amiért élni-halni fognak a jövőben. Eltelt pár év, és szlovák, cseh és legfőképpen olasz barátok, cutting lovasok segítségével elindult a cutting fejlődése Magyarországon is. - Szalontai Zoltán írása
Rendkívül szoros versenyt hozott az első díjugrató versenyszám a Lovas Világjátékokon. A győzelmet a svájci Steve Guerdat szerezte meg. A magyar lovasok kiváló teljesítménnyel kezdték meg szereplésüket, ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész a 36. helyen zárt a 124 fős mezőnyben. Képgaléria és videó!
A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete elnökének kezdeményezésére, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatójának támogatásával Pettkó-Szandtner Tibor lótenyésztési főigazgató, a Bábolnai Ménes egykori parancsnoka, valamint hitvese hamvait Bábolnán helyezik végső nyugalomra.
Világsztárok között is megállta a helyét a magyar tenyésztésű JB Koronaőr és lovasa, Jármy Vince: a 12. helyet szerezték meg a Fiatal Lovak Világbajnokságán a hétéves lovak mezőnyében. Képgalériával!
Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lovával nyerte az idén 11. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágtát. Képgalériával!
Hűvösebb, rövidülő nappalok, szőrváltás: vége a gondtalan nyárnak, ismét elérkezett az ősz. Ideje felkészülnöd, hogy lovadat jó kondícióban, egészségesen és teljesítményre képesen tartsd az őszi-téli időszak során is.
Jármy Vince és JB Koronaőr már biztosan ott lesz a hétéves lovak kategóriájának döntőjében Lanakenben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán. Faluhelyi Ádám és Olivia pedig egy elegáns hibátlannal zárta a második versenynapot. Képek és videók!
Szeptember 12-16. között Lanakenben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán gyűlnek össze a világ legtehetségesebb fiatal ugrólovai, hogy összemérjék tudásukat és tehetségüket. Hazánkból négy lovas és öt ló érkezett a megmérettetésre. Videóval!
A Hortobágyon élő Przewalski lovakról forgat egész estés természetfilmet Török Zoltán rendező-producer. A Hortobágyi mesét várhatóan 2020-ban láthatja majd a közönség - addig is megmutatjuk az előzetest.