A Díjugrató Szakág közzétette, kik vehették át a Magyar Lovassportért Emlékérmet, illetve ki nyerte el Az év tenyésztője megtisztelő címet.
Hazai lovas hírek
A cikksorozat záró részében prof. dr. Sótonyi Péter a dékánként, majd rektorként végzett munkásságáról mesél.
Prof. dr. Sótonyi Péter nevét minden lovas ismeri. De milyen út vezetett a katedráig, illetve az Állatorvostudományi Egyetem rektori székéig? Ezúttal ott vesszük fel a történet fonalát, hogy megkezdte munkásságát az Anatómiai Tanszéken és egészen a Széchenyi-díj átvételéig követjük.
Prof. dr. Sótonyi Péter nevét minden lovas ismeri. Ki úgy, mint az Állatorvostudományi Egyetem rektoráét, vagy mint a Magyar Lovassport Szövetség alelnökéét, vagy a szenvedélyes előadóét, aki mindenki másnál többet tanít meg a lovak anatómiájáról. De milyen út vezetett a katedráig, illetve az Állatorvostudományi Egyetem rektori székéig? A választ maga az érintett adja meg.
Lovaskultúra
Digitálisan elérhetővé vált a magyar lovassport hőskorának krónikája, a Szent György lap
A Szent György lap, az első magyar lovassport magazin dr. Hecker Walter és az Arcanum Digitális Tudománytár jóvoltából már az interneten is hozzáférhetők, és megmaradnak az utókor számára.
Prof. dr. Sótonyi Péter nevét minden lovas ismeri. Ki úgy, mint az Állatorvostudományi Egyetem rektoráét, vagy mint a Magyar Lovassport Szövetség alelnökéét, vagy a szenvedélyes előadóét, aki mindenki másnál többet tanít meg a lovak anatómiájáról. De ki is valójában prof. dr. Sótonyi Péter, milyen út vezetett a katedráig, illetve az Állatorvostudományi Egyetem rektori székéig? A választ maga az érintett adja meg.
Bátonyterenyén és Rétságon láttak el szolgálatot a Készenléti Rendőrség lovas járőrei.
A Zala megye egész területén szolgálatot teljesítő lovas járőrök a gépkocsival nehezen megközelíthető helyeket járják be.
A hazai lovaséletet átfogóan meghatározó program eredményeiről a Kincsem Park kamerája előtt Dallos Gyula lovaskultúráért felelős kormánybiztos beszélt.
A pandémia okozta nehézségek ellenére eseménydús és rendkívül eredményes évet zárt az Állami Ménesgazdasági Szilvásvárad. Cseri Dávid összefoglalója.