Július 23-án álltak rajthoz a lovasok a simonpusztai Nemzeti Lovaskultúra Központban. A település idén negyedszerre rendezett Elővágtát.
Magazin
A bolgár születésű, de hosszú évek óta Magyarországon élő idomárlovas, Stanislav Georgiev nyerte az idei, 30 millió forint összdíjazású 100. Magyar Derbyt saját idomítottjával, Presidenttel. A sampion tréner nemcsak a győzelmet ünnepelhette, hanem a második helyet is Maximnak köszönhetően.
Péntek este zárult Franciaországban a Working Equitation Világbajnokság. Az idei VB 49 munkalovas indulója között először voltak magyarok.
2007-ben rendezték az első díjugrató championátust, azóta az egyik leggyakoribb helyszíne a versenynek a kiskunhalasi Hirling József Lovaspark. A mostani versenyen hét egyéni kategóriában és csapatversenyben születtek championok.
Július 2-án a Kassai-völgyben 45 versenyző részvételével sikerrel zajlott az Országos Lovasíjász Bajnokság. Magyarország legjobb lovasíjászai négy kategóriában mérték össze tudásukat.
A Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakágának felhívása.
Junior és fiatal lovastornász Európa-bajnokságnak ad otthont Kaposvár július 27. és 31. között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Pannon Lovasakadémiáján. Az esemény ingyenesen látogatható.
Príma, az eredményes sportló és fedezőmén már az örök versenypályákon teljesít szolgálatot.
Három a magyar igazság, mondta Lovas Matyi. Persze tudom, Lúdas volt, de a harmadik akciójában egy lovász fiú segített, így aztán tiszteletbeli lovassá fogadtuk Matyit!
A Magyar Országos Díjlovagló Bajnokságon és a Fiatal Díjlovak Bajnokságán 55 lovas, 73 ló és 27 egyesület mérte össze tudását.

