Az Év Lovassportolója Krucsó Szabolcs

Krucso Csio2018

Kiemelkedő eredményei alapján idén Krucsó Szabolcs kapta Az Év Lovassportolója megtisztelő címet.

Krucsó Szabolcs Mezőhegyesen született, komoly lovas hagyományokkal rendelkező családban. Édesapja, Krucsó Ferenc a magyar csapat tagjaként részt vett az 1980-as Olimpián. Anyai nagypapája, Gergely Imre a Mezőhegyesi Állami Ménesben a lótenyésztés szakmai vezetője volt több mint 35 éven keresztül. Testvére, a már hosszabb ideje Németországban élő Krucsó Balázs két évtizeden át oszlopos tagja volt a magyar díjugrató válogatottnak.

Krucsó Szabolcs 15 éves korában került Németországba, kezdetben Peter Schütte, majd Paul Schockemöhle istállójában dolgozott. Hazatérve a Mezőhegyesi Állami Ménes és a B&H Lovasklub lovasaként versenyzett. Már ekkor számos nagydíj, sok hazai és nemzetközi verseny sikeres szereplője.

Több mint tíz éve szinte folyamatosan tagja a magyar válogatottnak. Évekig megszakítás nélkül vezette a magyar ranglistát, több alkalommal nyert Világkupát, számos nemzetközi nagydíj győztese és helyezettje. Több alkalommal győztes és helyezett a magyar válogatottal a Nemzetek Díjában. Számos puissance (kitartásos ugratás) show szám győztese, eddigi rekordja 215 centiméter.

Három éve rátalált pályafutása eddigi legjobb lovára, a Kórusz Attila tulajdonában álló Chacco-Blue II fedezőménre, akivel a 2017-es göteborgi Európa-bajnokságon a legjobb 50 közé kerültek. Chacco-Blue II-vel helyezett a 2017-ben Lengyelországban megrendezett CSIO5* verseny nagydíjában, és tagja az ötödik helyezést elért magyar válogatottnak. Idén májusban a linzi CSIO nagydíjában a második helyet szerezte meg. 2017-ben pályafutása során először egyéni országos bajnoki címet szerzett Kiskunhalason, 2018-ban pedig vezeti a magyar ranglistát.

„Az eddigi munkám elismerése. Meglepett, nagyon megtisztelőnek tartom, hogy lovasszakágaink kitűnő lovasai közül rám esett a választás. Ez a pályafutásom csúcsa. Aligha lehet megismételni, de rengeteg munkával – megkísértem. A siker új energiákat hoz felszínre, igyekszem hasznosítani, élni vele” – mondta Krucsó Szabolcs.

Forrás: Magyar Lovas Szövetség, CSIO Budapest

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek