Mit tehetek, ha a lovam megijed?

Panyigyuri1200

Panyi György, a lovasok mesemondója számos országot és még annál is több istállót megjárt, és mára már talán nincs is olyan ló, ami kifogna rajta. Nézzük, milyen az, amikor sok-sok humorral fűszerezve ad megfontolásra érdemes lovaglási és lókiképzési tanácsokat.

"Nos tehát, mit tehetsz, ha a ló megijed? Többféle opció is létezik a jó válaszra nézve, nem is tudom, melyikkel kezdjem. Feltételeztem, hogy a kérdező arra a verzióra gondolt, hogy a ló akkor ijed meg, amikor a lovas a hátán ül. Na, induljunk ki ebből.

Az első és legegyszerűbb lehetőség, hogy csinálj úgy, mintha te is jól megijednél, ettől majd a ló azt gondolja, hogy "jól van na, ha már ketten is láttuk, akkor tényleg volt ott valami, csak nem vagyok hülye", ettől rögtön megnyugszik, ezzel az ügy el is van intézve.

Van azonban egy ugyan nem számottevő, mégis létező hányada a lovaknak, kiket ez a módszer nem feltétlenül nyugtat meg. Ha neked pont ilyenfajta lovad van, akkor mi a teendő?

Tegyük fel, hogy te egy felkészült lovas vagy, és ugye ennek megfelelően követed az itt leírt protokollt, és már túl vagy a megijedésen, de a te lovad pont nem nyugodott meg tőle, és elkezdett rohanni, mert tudvalevően a ló természetétől fogva menekülő állat. Ilyenkor némelyek nagyon helytelenül megfogják a szárat, ám te nehogy ezt tedd! Tudniillik a legújabb kutatások szerint, a zabla a ló szájában fájdalomérzetet kelt, és ettől csak fokozódik benne a menekülési pánik, ergo elvisz mint vihar a papírt, aztán majd csak Hamburgnál álltok meg.

A legfontosabb, hogy őrizd meg a hidegvéred. Hozzá se nyúlj a szárhoz, ilyenkor a ló rövid idő alatt megnyugszik, bár a "rövid idő" az teljesen relatív kifejezés, tehát pontosan nem behatárolható, mennyi időt jelenthet, ezért mindenesetre nagyon kell figyelni a táblákra. Ha egyszer csak az van kiírva, hogy Hamburg, akkor a "B" terv is kudarcot vallott, ráadásul el is tévedtetek. Ilyenkor azonnal állítsatok meg valakit, és kérdezzétek meg tőle, hogy "Hé paraszt, melyik út vezet Budára"? Ez a mondat általában minden kaput kinyit, innentől már minden rendben lesz. De ha mégsem lenne rendben, mert vannak olyan hülye lovak akik nem olvassák a legújabb kutatásokról szóló szaklapokat, akkor jön a "C" terv.

Nevezetesen, meg kell tanulni imádkozni, és az ima erejét felhasználva megnyugtatni az ijedt lovat. Ez már egy nagyon magas fokozat, ebből kifolyólag szinte biztosan hatni fog, de persze még mindig akadnak olyan lovak, akik nem járnak templomba, így az ima hatástalan lesz rájuk nézve.

Ekkor rögtön a "D" tervet kell alkalmazni, ami abban merül ki, hogy egy hatékony varázsigét olvasol a fejére. Ebből sok létezik, csak egyet említenék meg közülük, ami így hangzik: "Ájjá' má' meg azanyádat"! Erre szinte már garanciát lehetne nyújtani, hogy hatni fog, de ha a te lovad olyan különleges, hogy még erre sem reagál, akkor van egy elég primitív módszer, amit eddig nem is akartam említeni, mert magam is szégyellem, hogy csak ezzel a módszerrel tudom kezelni az efféle helyzeteket.

Kezdjél el tanulni lovagolni, lehetőleg minél többet! Fogadj egy szadista edzőt, aki addig nyüstöl futószáron kengyel nélkül, amíg meg nem utálod. Amikor már kellőképpen utálod a fickót, akkor már sanszos, hogy tovább léphetsz, és megfoghatod a szárat is, és jó esély van rá, hogy nem abba fogsz kapaszkodni.

Na, és ekkor jön a "E" terv, ha a lovad megijed, elkezd szaladni, te nem csinálsz semmit, csak előre tolod a csípődet, a vállad meg hátul marad, a könyököd behajlítva tartja a szárat, ami azt jelenti hogy csak"megtartod" a lovat. Beletelhet akár két vagy három vágtaugrásba is, mire megnyugszik, na de ez nem is olyan hatékony módszer mint az előbbiek, bele kell nyugodni, hogy szegény ember vízzel főz, és ha ennél nem tudsz jobbat, akkor ez is megteszi..."

Forrás és fotó: Panyi György, A lovas útja

Panyigyuri
Kapcsolódó cikk
Kommentek