Országszerte veszélyezteti a lovakat a Nyugat-nílusi láz

Wnv2018 Kiemelt

14 megye 57 településének 64 állattartó telepén betegített meg eddig idén lovakat a Nyugat-nílusi vírus. Közel ötödük nem élte túl a fertőzést. A NÉBIH továbbra is kéri a lótartókat, hogy a betegség tüneteinek felmerülése esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok Nyugat-nílusi láz kimutatására irányuló laborvizsgálata állami költségre történik.

A Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete (MLGYÁE) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közös munkacsoportja idén is közleményben hívta fel a lótartók figyelmét a nyugat-nílusi vírus okozta idegrendszeri megbetegedésekre.

A Nyugat-nílusi vírus okozta idei megbetegedésekről a NÉBIH adott tájékoztatást a Riderline-nak:

„A NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriuma idén 64 állattartó telepen állapította meg a Nyugat-nílusi láz fertőzést idegrendszeri tüneteket mutató lovakból szerológiai vagy virológiai vizsgálattal. A betegséget eddig 14 megye 57 településén és a főváros egyik kerületében diagnosztizálták. A laboratóriumi vizsgálaton átesett beteg lovak 18%-a hullott el vagy került elaltatásra a súlyos idegrendszeri tünetek miatt. A többi esetben a lovak javulnak, stagnál az állapotuk vagy tünetmentessé váltak.

A laboratóriumban a lovak mellett madarakat is vizsgálnak Nyugat-nílusi láz fertőzöttségre. Ez év nyarán a fővárosból, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest és Zala megyékből származó madarakból szintén kimutatták a kórokozó jelenlétét.

Hu Lovak Nyugat Nílusi Láz 2018 09 13
Forrás: NÉBIH

Az Európai Unió több tagállama (Franciaország, Görögország, Horvátország, Németország, Olaszország és Románia) is jelentett Nyugat-nílusi láz fertőzést a nyár és az ősz folyamán.

Eu Nyugat Nílusi Láz 2018 09 13
Forrás: NÉBIH

A Nyugat-nílusi láz ellen a lovakat megelőző védőoltással, az állattartó helyek környezetében a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartása mellett végzett rovarirtással, szúnyoghálók alkalmazásával lehet megvédeni.

A NÉBIH kéri a lótartók fokozott figyelmét, hogy a betegség tüneteinek felmerülése esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok Nyugat-nílusi láz kimutatására irányuló szerológiai és virológiai vizsgálata továbbra is állami költségre történik.

A Nyugat-nílusi lázról bővebb tájékoztatás elérhető a NÉBIH honlapján >>

A Nyugat-nílusi láz elleni védőoltásról, a betegség tüneteiről és kezeléséről bővebben írtunk korábbi cikkünkben:

Lótartók figyelem: ismét támad a nyugat-nílusi láz! >>

A 2018. szeptember 13-ig nyugat-nílusi lázban megbetegedett lovak tartási helyei:

Bács-Kiskun megye

  • Érsekhalma
  • Kerekegyháza
  • Kecskemét
  • Kömpöc
  • Kunszentmiklós
  • Kunadacs
  • Miske
  • Orgovány


Baranya megye

  • Mohács
  • Székelyszabar
  • Somberek


Békés megye

  • Dévaványa
  • Elek
  • Vésztő


Budapest

  • 17. kerület


Csongrád megye

  • Hódmezővásárhely
  • Röszke
  • Szegvár


Győr-Moson-Sopron megye

  • Farád
  • Győrújfalu


Hajdú-Bihar megye

  • Debrecen
  • Hajdúsámson
  • Hajdúszoboszló
  • Hortobágy-Máta
  • Polgár
  • Nyíradony


Heves megye

  • Atkár
  • Kisnána
  • Novaj
  • Besenyőtelek


Komárom-Esztergom megye

  • Komárom
  • Naszály
  • Nyergesújfalu
  • Szomód


Pest megye

  • Alsónémedi
  • Dunaharaszti
  • Csévharaszt
  • Nyáregyháza
  • Sóskút
  • Tápiószentmárton
  • Tápiógyörgye
  • Vácrátót


Somogy megye

  • Buzsák
  • Kaposvár
  • Hedrehely


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

  • Fehérgyarmat
  • Nyíregyháza
  • Mátészalka
  • Tiszanagyfalu/Virányos
  • Újfehértó


Tolna megye

  • Cikó
  • Dunaföldvár
  • Németkér


Veszprém megye

  • Bakonyszentkirály
  • Borzavár
  • Papkeszi
  • Sümeg


Zala megye

  • Balatonmagyaród
Kapcsolódó cikk
Kommentek