Bajnokokat avattak az Ügetőn

Ugeto Illusztracio 1200 630

Bemutatjuk a 2018-as szezon legeredményesebb tenyésztőjét, futtatóját, idomárát és hajtóit.

A rádiházi Kabala Ménes a tenyésztő champion

A várakozásoknak megfelelően ebben folytatta egyeduralmát a rádiházi ménes és ezúttal is jókora fölénnyel védte meg címét. A hosszú évtizedek óta magas színvonalon működő Kabala Ménesben nevelkedett a többek között Veronica Fling, Urán Lady, Zapato, White Lady, Úrilány R. vagy éppen Zsenerőz. Gyakorlatilag már az említett hatos garancia lett volna a championi titulusra, de mellettük még további tizenegy rádiházi tenyésztésű ügető lépte át a szezonban az 1 milliós keresetet.

Kabalamenes
A Kabala Ménes csapata

A Hico Versenyistálló a legeredményesebb futtató

Elképesztően sikeres évet zárt a Csákány Judit és Csákány Lajos nevével fémjelzett Hico Istálló. Az ügetőversenyzésben régóta jelenlévő házaspár sokkal inkább a minőségre, mintsem a mennyiségre ad, a komoly összegű vásárlásoknak pedig meg is van az eredménye, hiszen London, Paperboy, Radium Boy és Úrilány R. után idén Veronica Fling már az istálló ötödik babérkoszorúját szerezte meg. A legjobb vérvonalból származó hazai lovak mellett importokba is fektetnek, ilyen például az Olaszországból behozott Timoteo és Zeal Di Girifalco, akik az őszi nemzetközi futamokban is megállták a helyüket, utóbbiban pedig óriási potenciál rejlik, akár külföldön is maradandót alkothat. Urán Lady is említést érdemel, a szélvészgyors kanca magyar tenyésztésű lóként a legkiválóbb importokat is megtréfálta a Szegedy István Emlékversenyben.

Hico
Hico Versenyistálló

Fazekas Imre az idomár champion

Sokáig szoros volt a küzdelem a fenomenális idényt futó Veljko Mazsity és a sokszoros bajnok, Fazekas Imre között az idomárok versenyében. Veljko Mazsity komoly előnnyel vezetett, ám lovai decemberben nem futottak, így Fazekas Imre, a rutinos szakember az Ügetőszilveszteren átvette a vezetést és saját rekordját tovább írva győzött. A népszerű Pimri pályafutása 22. idomár championi címét nyerte. Klasszisai közül Zenit Charme és Villám Ville tett legtöbbet a sikerért, mellettük a kétéves Aurum Ville, a veretlen Longines, valamint az elnyűhetetlen Rocket Boy szorgoskodott össze több mint 1 millió forintot.

Fazekasimre
Fazekas Imre

37 győzelemmel lett champion Veljko Mazsity

Felejthetetlen szezonon van túl a Hico Istálló lovaival jó ideje Magyarországon foglalkozó, szerb származású Veljko Mazsity. A profizmus abszolút megtestesítője 62%-os győzelmi hatékonysággal zárta az esztendőt, mindössze 60 indulásból jutott el 37 győzelemig. Az elképesztően tudatosan menedzselő idomárhajtó gondozottjai közül Timoteo és Urán Lady egyaránt nyolc-nyolc sikerig jutott, a hároméves Zeal Di Girifalco pedig hét elsőséget szerzett. Pénznyeremény tekintetében azonban mégsem ők voltak az istálló legnagyobb ászai, hanem a Magyar Ügetőderby és a Kanca Díj hősnője, Veronica Fling, aki nem mellesleg az „Év Ügetőlova” címet és a Nemzeti Ügető Liga pontversenyét is megnyerte. Rajtuk kívül meg kell még említeni az Ötévesek Nagydíját megnyerő Úrilány R., valamint az öt értékes győzelmet gyűjtő Unreal Boss nevét is.

Veljkomazsity
Veljko Mazsity

A Gomez Istálló tulajdonosa a legjobb amatőrhajtó

Egész éves kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően 2016 után másodszor gyűjtötte be az amatőrhajtó championi címet Tanczer Tamás. A Gomez Istálló tulajdonosa büszke lehet erre az idényre, lovai szinte folyamatosan top formát mutattak, ami természetesen idomárjának, Horváth Zoltánnak is az érdeme. Persze a lelkes futtató nagyszerű hajtói érzéke is nagyban kellett ehhez a trófeához, az amatőrversenyekben Unigena Sun három, Ujgur Kisasszony és Sholty Csabi kettő, míg Top Up és Utódló egy-egy alkalommal nyert vele. Emellett fontos kiemelni, hogy a profik között is hét diadalt könyvelhetett el, hétéves karrierje alatt pedig már 56 győzelmet jegyez.

Tanczertamas

Foci helyett ügető: Nyilasi Bálint a segédhajtó champion

A sokszoros válogatott labdarúgó Nyilasi Tibor fia, Nyilasi Bálint 2018-ig csak alkalmanként hódolhatott szenvedélyének, hiszen az igazolt labdarúgó mérkőzései rendre hétvégére estek. A 2018-as szezontól kezdve azonban felhagyott a profi futballal, így januártól állandó szereplője volt az ügetőprogramoknak. Ennek meg is lett az eredménye, rögtön első aktívabb szezonjában megszerezte a segédhajtó championi címet. Legfőképp Borbély János mester lovaival tündökölt, közülük is a négyéves Vezuvián volt leghűségesebb segítője, öt alkalommal nem találtak legyőzőre. Mellette Datcha Turgot, Örömtűz, Undercover és Zagato kocsijában ünnepelhetett egy-egy további diadalt.

Nyilasibalint
Nyilasi Bálint

Forrás és fotó: Kincsem Park

Kapcsolódó cikkek
Kommentek