A galopp legjobbjai 2018-ban

Gonczrebeka

A zsokéknál hatalmas küzdelemben Stanislav Georgiev szerezte meg újra a bajnoki címet Paizs Gábor előtt. Ez volt az egyetlen címvédés 2018-ban a Kincsem Parkban, ugyanis minden más kategóriában új bajnok született, így a trénereknél Zala Csaba, az utánpótláslovasoknál Gönczi Rebeka, az ugrólovasoknál Horváth Balázs, az amatőröknél Sárfy Kitti ünnepelhetett.

Öt magyar zsokésampioni címmel a zsebében kezdte meg a 2018-as évet Stanislav Georgiev, aki lovastudásával, energikusságával évek óta kimagaslik a Kincsem Parkban lovagló zsokék közül. Idén azonban nem volt olyan könnyű dolga, mint 2017-ben, mivel a mögötte álló istálló állománya átrendeződött, több kiváló, idősebb ló visszavonult, vagy megsérült. A lovas népszerűsége azonban nem csökkent, hiszen a legtöbb versenyben (152 futamban) ő lovagolt. 2018-as sampioni címét elsősorban a hendikep és kisebb díjakban eredményes lovaknak köszönhette. Ebben a legnagyobb szerep Oxford Thespiannak és Greenpeace-nek jutott, akikkel három-három győzelmet szerzett, míg az egyetlen nagydíjsikeréhez a kétéves kanca, Golden Sea segítette hozzá.

A 38 éves, bolgár születésű zsoké Szerbia, Olaszország és Ausztria után 2006-ban lovagolt először a Kincsem Parkban. Majd 2009-ben Magyarországra szerződött az ESDE Bt-hez. Az első sampioni címét 2010-ben szerezte meg, majd 2012-ben és 2013-ban, illetve 2016 és 2017 folyamán is a legjobb zsokénak bizonyult.

A trónkövetelők

A sampionátusért folytatott küzdelem másik főszereplője Paizs Gábor volt, aki elsősorban Fézer Róbert idomár istállójának a bizalmát és támogatását élvezte. A legértékesebb elsősége Köln nevéhez fűződik, akivel a Kancadíjat nyertek, illetve a Magyar Derbyben a második helyen végeztek.

A dobogó alsó fokáért szintén az utolsó pillanatig folyt a csata a csupán másfél éve profiként lovagló Gönczi Rebeka és a nála jóval tapasztaltabb, idén Magyar Derby-t, Kincsem Díjat és St. Legert is nyert Nagy Tamás között. Végül az év utolsó futamának a megnyerésével Rebeka szerezte meg a harmadik helyet a sampionátusban. Ezzel az utanpótlás (a szezon kezdetén negyvennél kevesebb győzelemmel rendelkező) lovasok bajnokságát is megnyerte. Hatalmas teljesítmény ez, hiszen egy mindössze 20 éves női zsokéról van szó, aki a versenyzés és tréningezés mellett a Corvinus Egyetemen tanul. Rebeka már 16 éves kora óta lovagol versenyekben és 2016-ban amatőrsampioni címet szerzett. A múlt évben még egy másik nagy fegyvertényt is végrehajtott azzal, hogy ő lett a legfiatalabb női lovas, aki elnyerte a zsoké titulust.

Lovas2018
Stanislavgeorgiev Paizsgabor
Stanislav Georgiev és Paizs Gábor versenyben is sokszor egymással küzdött egy-egy futamgyőzelemért

2018-as ugró és amatőrsampionok

Az év során májustól novemberig minden hónapban egy ugróversenyt rendeztek a Kincsem Parkban. Ebben az évben nem akadt egy kiugró tehetség, hanem több ló és lovas osztozott a győzelmeken, ezért a sampionátus is elég szorosan alakult. A győzelem végül egy amatőr lovashoz, Horváth Balázshoz került.

Ugrolovas2018
Horvathbalazs 2018Ugrochampion
Horváth Balázs

Az amatőrlovasoknál szintén csak az utolsó futamban dőlt el az elsőség kérdése. Ekkor Sárfy Kitti és az idei férfi Fegentri sorozatban Magyarország képviseletében indult Kovács Milán harcolt a győzelemért. Végül Kittinek sikerült jobban a szezonzárás, így Záhogyi Vanessza és Kovács Milán előtt megszerezte az elsőséget.

Amatorlovas2018 2
Sarfykitt 2018Amatorlovassampion
Sárfy Kitti

Új név a trénersampionok között

Az idomároknál Zala Csaba élete legjobb évét tudhatja maga mögött, így utcahosszal (vagyis majdnem 12 millió forintos előnnyel) nyerte meg élete első idomári címét. A legjobb lova Esti Fény volt, aki Magyar Derby mellett a Kincsem Díjat, majd év végén a St. Legert is megnyerte és összességében 17,5 millió forinttal járult hozzá az idomár éves 46 millió forintos összkeresetéhez. A Bábolnán tenyésztett mén 2018-ban az Év Lova, valamint a Galopp Liga pontversenyt is megnyerte.

Fézer Róbert, aki szintén nemrég kezdte a tréneri karrierjét, hiába nyerte a legtöbb versenyt, a pénzkereset alapján kialakult listán a második helyet tudta megszerezni. A legszebb győzelmet Köln hozta a számára a Magyar Kancadíj megnyerésével.

Az utóbbi két évben a magyar lovak külföldön elért eredménye is beleszámít a sampionátusok többségének rangsorába. Maronka Gábort az elmúlt három év bajnokát ezúttal a magyar pályán eredményesen futó lovai (elsősorban Medyna - Hazafi Díj és a Gróf Széchenyi István Emlékverseny) mellett a külföldön, különösen Szlovákiában kiválóan szereplő telivérek segítették hozzá a harmadik helyhez.

Idomar2018 2
Zalacsaba 2018Idomarchampion
Zala Csaba idomár sampion és Nagy Tamás zsoké Esti Fénnyel aratott győzelmük után

Fotó: Vonczem Gabriella

Kapcsolódó cikkek
Kommentek