Galopp: 7,2 millió dollárt nyert a Dubai Word Cup első duplázója

Dubaiworldcup 1200

A világ legmagasabb, 12 millió dollár (3,4 milliárd forint) összdíjazású versenyében 22 év után először tudta megvédeni a címét a korábbi győztes. Az ötéves Thunder Snowról van szó, aki a versenynapot és a pályát is szponzoráló dubaji uralkodó színeiben fut. A nagy napon más sztárlovak, így a japán Almond Eye és a Melbourne Cupot nyert Cross Counter is színesítette a programot.

A március 30-án rendezett, kilenc futamos versenynapon összesen 35 millió dollárt, azaz csaknem 10 milliárd forintot osztottak szét a győztesek és a helyezettek között, így nem csoda, hogy a Dubai Word Cup napjára évek óta a világ minden részéről érkeznek jobbnál jobb lovak A legnagyobb lóversennyel rendelkező nemzetek közül az angolok, a franciák és a japánok mellett a homokpályára kiírt hatalmas díjak a ritkán kimozduló amerikaiakat is idevonzzák.

Mohamed Al Maktum sejk számára ez az év legfontosabb versenynapja, így a trénrei ilyenkor mindig kitesznek magukért. A kék Godolphin színekben versenyző ötéves Thunder Snow idén már harmadik alkalommal vett részt ezen a nagy versenynapon. Először háromévesen nyert az Egyesült Arab Emirátusok Derbyjében, majd utána az amerikai Kentucky Derbyben állt starthoz. Lassan már mindenki elfelejti azt a csúfos versenyt, amikor a ló a start után a versenyzés helyett inkább lebakolta a zsokéját a hátáról. Azóta a ló nagyon megváltozott és a lovasával, Christophe Soumillonnal is tökéletesen összeszoktak, számos sikert arattak a legmagasabb szinten is.

Thunder Snow tavaly még nem tartozott a Word Cup legnagyobb esélyesei közé, azonban mindenki nagy ámulatára többhosszas fölénnyel, végig vezetve nyert. Ezután idén már egyértelműen favoritként számoltak vele, sőt sokan úgy gondolták, hogy ő lehet az 1996 óta rendszeresen megrendezett Word Cup első duplázója.

Thunder Snow március elején egy felkészítőversennyel melegített, majd ezután állt starthoz a 2000 méteres, homokfelületre kiírt kupában. Ezúttal azonban minden egészen máshogy történt, mint egy évvel korábban. Az első nehézséget az jelentette, hogy az egyik külső startbokszból kellett indulnia, ami azért kedvezőtlen, mert a start után hamarosan következik az első kanyar és ott nagy hátrány, ha valaki kívül fordul. A szerencsére azonban hozzá pártolt, mert végül kedvezően tudott elhelyezkedni. A legnagyobb erőfeszítésre a célegyenesben volt szüksége, amikor Soumillonnal megpróbálták utolérni az élen haladó Gronkowskit, akivel hosszú métereken át küzdöttek, míg Thunder Snow éppen a cél előtt nem sokkal egy aprócska előnyt tudott kiharcolni, amit a célig megtartott és így győzött.

A zsokéja úgy kommentálta, hogy “köszöni Dubai uralkodójának, hogy jó helyre állíttatta fel a célvonalat.”

A harmadik helyre több hosszal lemaradva a már tavaly is indult amerikai Guennavara ért célba. Az amerikaiak egyébként nem véletlenül utaztak ilyen messzire, hiszen a másodiktól a hatodik helyig mindet az ő lovaik szereztek meg.

Dubaj Tablazat

A helyiek hatalmas ünnepléssel fogadták az uralkodó lovának a győzelmét. Thunder Snow trénere, a newmarketi központtal működő Saeed Bin Suroor ezúttal már a kilencedik Word Cupját nyerte, amellyel ő tarja a rekordot is. Eddig győztes lovai:

  • 1999 Almutawakel
  • 2000 Dubai Millennium
  • 2002 Street Cry
  • 2003 Moon Ballad
  • 2006 Electrocutionist
  • 2014 African Story
  • 2015 Prince Bishop
  • 2018 Thunder Snow
  • 2019 Thunder Snow

A gyepen és homokon is eredményes Thunder Snow fő célja idénre az év végi Breeders' Cup Classic-on való jó szereplés, de előtte más nagy amerikai pályákra, így New Yorkba, Saratogába és Santa Anitába is elvinnék a lovat.

A Word Cup előtt is jóformán minden futam fantasztikus élményt ígért a nézőknek, hiszen a 3200 méteres, 1,5 millió dollár összdíjazású Dubai Gold Cupban a tavalyi Melbourne Cup győztesét, a szintén Godolphin színeket viselő Cross Countert láthatta nyerni a közönség.

Rajta kívül a japán hármas korona és Japan Cup múlt évi nyerője is szenzációsan futott első nemzetközi versenyében, az 1800 méteres, 6 millió dollárral díjazott Dubai Turfben. A szakértők szerint a nap legerősebb mezőnyét minden nehézség nélkül hagyta ott az idén már négyéves kanca, Almod Ete:

A hatalmas japán szurkolótábor így tovább álmodhat, hiszen nem titkolt céljuk, hogy sokadik próbálkozásukra végre győzzenek októberben a francia Prix de l’Arc de Triomphe-ban. Ebbe azonban még két másik kancának, a kétszeres győztes Enable-nek és a tavalyi másodiknak, Sea of Classnak is lesz beleszólása.

Fotó: The Meydan

Kapcsolódó cikkek
Kommentek