Kamera előtt a kitüntetett lovasok

Gala Kiemelt

Idén is kitüntetésben részesültek az ország legkiválóbb lovasai és lovas szakemberei a Magyar Lovas Szövetség Díjátadó Gáláján. Sallay Sándorral, Dallos Gyulával, Tárbály Istvánnal, Palkovics Dáviddal és Kalkó Róberttel Urbán Zoltán beszélgetett.

Sallay Sándor 1957-től a Tattersallban volt hivatásos belovagló, majd Kiskunhalasra, Bábolnára, végül 1966-ban Németországba vezette karrierje. Több mint hatvan év után a felújított Nemzeti Lovardában vehette át a magyar lovassport legrangosabb elismerését, a Gróf Széchenyi István Emlékérmet. Kiképző mesterei valamennyien örkénytábori lovastanárok voltak, ahogyan édesapja, Sallay Bertalan is, és maga is ezeket az elveket adja tovább tanítványainak:

Lovas Család díjban részesült Dallos Gyula és családja. A rangos elismerés kapcsán a családfő, Dallos Gyula, a lovastársadalom meghatározó személyisége, iskolateremtő mesteredző, Örökös Magyar Bajnok, egyetemi lovastanár nyilatkozott a Riderline-nak:

Palkovics Dávid, a fiatal hajtó póni egyesfogat kategória egyéni bronzérmese, az egyetlen olyan magyar fogathajtó, aki mindhárom póni kategóriában magyar bajnoki címet szerzett. A kisbéri Európa-bajnokságon Caramello nevű pónijával versenyzett, bronzérmével Magyarország századik világverseny érmét szerezte meg. 2018-as sikerével Palkovics Dávid három egymást követő Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogóra. Kiemelkedő teljesítményét a Lovas Szövetség Díjátadó Gáláján is jutalmazták:

A Horze Lovasáruház Kalkó Róbert és József tevékenységének köszönhetően már egy évtizede aktívan jelen van a hazai lovaséletben, kiemelt támogatóként jelenik meg a lovassportban és a lóversenysportban is. Kalkó Róbert és József illetve a Horze Lovasáruház kiemelkedő támogatói munkásságát Gróf Sándor Móric Díjjal ismerte el a Magyar Lovassport Szövetség:

Nincs eredményes sport lótenyésztés és nincs eredményes lótenyésztés sport nélkül. Az Év tenyésztője díjat ismét a Timpex Ménes vihette haza, Timpex Bölcsész kiemelkedő eredményeinek köszönhetően. A kiemelkedő eredmények titkáról és Timpex Bölcsész idei évéről Tárbály Istvánt kérdeztük:

Kapcsolódó cikkek
Kommentek