Gerfried Puck győzelmével indult a Díjugrató Világkupa a Nemzeti Lovardában

G Puck 1200

Pénteken kezdetét vette a CSI**-W Budapest Díjugrató Világkupa a Nemzeti Lovardában, ahol 11 ország lovasai mérkőznek meg egymással.

A pénteki nap legmagasabb versenyszáma a 145 centiméterre kiírt hibaidős szám volt, ahol 48 páros állt rajthoz. Kevés hibátlan lovaglás született, hiszen a pálya a verseny rangjához méltó nehézségű feladatokkal volt színesítve. Komoly kihívás elé állította a lovasokat a nyolcas számú összetett után íves vonalon öt vágtaugrásra lévő meredek, vagy például a hetes számú akadály, amit a falról ráfordulva kellett meglovagolni. De volt aki így is kockáztatott, és még ennél is bonyolultabb szűk fordulatokkal próbált időt nyerni. Mint például az Alpenspan lovasa, az osztrák Gerfried Puck, akinek be is jött a számítása, és egy győzelemmel kezdte meg a hétvégét. Második helyen a szlovén színekben lovagló Urh Bauman, harmadikon pedig a szintén osztrák Dieter Köfler végeztek. Legjobb magyarként Vándor Zsófia és Quintus lett a negyedik, megelőzve a Szlovákiát képviselő Andrej Hollyt, és a német Tobias Bachlt.

G Puck 20201127

A Silver Tour első fordulója 140 centiméteren zajlott, ahol 31 páros indult. Közülük többen is képviselték hazánk feltörekvő fiatal tehetségeit, akik egytől-egyig remekül helyt álltak ezen a rendkívül technikás pályán. Mindössze kilenc hibátlan lovaglás született, akik közül a leggyorsabb az az utolsóként pályára lépő Kiss Lizanna volt Cashflow-val, aki az idei évben a második helyet szerezte meg az ifjúsági magyar bajnokságban. Második helyen Horváth Balázs végzett PM Chaccerával, megelőzve Zárug Gyulát és Dorist. Negyedik helyen a szintén U25 korosztályba tartozó Lehotai Máté, ötödiken Czékus Zoltán, hatodikon pedig a Mesterek Tornáján két számban is győzedelmeskedő ifj. Máté István végeztek.

Kiss Lizanna 20201127 140cm

A Bronze Tour vadász elbírálásban zajlott, ahol a verőhibákat 3 másodperces időbüntetésre váltva és az alapidőhöz hozzáadva alakult ki a végeredmény. A versenyszám győztese Szuhai Gyula volt Chacco Boy nevű lovával, aki már számtalanszor bizonyította, hogy ha gyorsaságról van szó, akkor nem akad párja a legtöbb mezőnyben. A tavalyi világkupán ifj. Szuhai Gyulával nyert versenyszámot, múlt héten pedig a mesterek tornájának ifjúsági nagydíját Szuhai Rodrigóval a nyergében. Második helyen Mráz Tamás végzett és Sáripuszta Indigó, megelőzve Horváth Balázst és PM Quinterát. Negyedik lett Faluhelyi Ádám Nobelesse VD Donkhoeve nevű lovával. A legjobb hat közé még két utánpótlás válogatott lovasunk, Bognár Dóra és Reisz Panna tudtak bekerülni.

700 Szuhai Gy 20201127 130cm

Az U25 kategória 125 centiméteres versenyében román győzelem született: Constantin Cojocariu volt a leggyorsabb. Második lett Vincze Imre Conto nyergében, a harmadik helyet pedig Plavecz Szabrina szerezte meg. Kiss Lizanna végzett a negyedik helyen fiatal kancájával, Cloéval, maga mögé utasítva az ötödik helyen végző Ferencz Dalma Mercédeszt és a hatodikon Lehotai Mátét.

C Cojocariu 20201127 125cm

A 125 centiméteres nyitott versenyszámban ritka eset történt, ugyanis Hegedüs Kristóf és a román színekben versenyző Daniel Ionut Bucur századra azonos időeredménnyel értek célba, így megosztoztak a győzelmen. Hegedüs Kristóf másik lovával, N-Chacco’s Centoval lett a harmadik, megelőzve a szintén két lóval helyezett Técsy Attilát, és Fábiáncsics Gábort.

700 N Yitott125cm 20201127

Start- és eredménylisták >>

A verseny részletes programja >>

A verseny zárt kapuk mögött, a nézőközönség kizárásával zajlik. A verseny élő közvetítése megtekinthető a következő oldalakon:

Járványvédelmi intézkedések a CSI**W Díjugrató Világkupán >>

Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina - Lovasfotó.hu

Kapcsolódó cikkek
Kommentek